fbpx
Balogh Péter, László Csaba, és a Business Class című Jazzy-s reggeli rádióműsor induló stábjának többi tagja

Balogh Petya és László Csaba is műsorvezető lesz a Jazzy új reggeli rádióműsorában

A Millásreggeli című műsort felváltó Business Class januártól köszönti a hallgatókat, benne olyan ismert személyekkel mint a Cápák között egyik Cápája, Balogh Petya üzletember, angyalbefektető, Eke Angéla Junior Prima díjas színművész és aktivista, Kraszkó Zita riporter és tévés műsorvezető, László Csaba volt pénzügyminiszter, címzetes egyetemi tanár, Sebestyén Géza PhD egyetemi docens, okleveles matematikus és közgazdász, valamint Trencséni Dávid, a Michaeli, Schwartz & Brit Media kiadóvállalat hírigazgatója.

A Jazzy (korábbi nevén Jazzy Rádió) úgy tájékoztatta pénteken a Media1.hu-t, hogy a Millásreggelit felváltó Business Class, a rádió új reggeli műsora 2023. január 2-án, jövő hétfőn indul. Elsőként László Csaba közgazdász, egykori pénzügyminiszter és Kraszkó Zita tévés és rádiós műsorvezető vezeti majd a műsort.

A műsor közérthetőségre törekszik és mindenkit érintő informatív témákat fog feldolgozni.

Kraszkó Zita, a Business Class egyik műsorvezetője
Kraszkó Zita, a Business Class egyik műsorvezetője. Fotó: Jazzy / MSB

László Csaba elmondta:

„A közgazdasági, pénzügyi szakmát már nagyon sokféleképpen próbáltam űzni. Voltam már klasszikus bürokrata, bankár, politikus, tanácsadó, egyetemi oktató – mindenhol a legmagasabb szintű szakmaiságra törekedve. A diákokkal szemben viszont gyorsan rájön az ember, hogy nem sokat ér az emelkedett, elvont szakszerűség, ha ezt nem sikerül a hallgatók nyelvére lefordítani. Számomra ez egy örök kihívás: érthetően megmaradni szakszerűnek. Ez a mottóm a műsorban is. Bízom benne, hogy meg tudok felelni a saját mércém szerint a hallgatóknak és persze magamnak”.

László Csaba volt pénzügyminiszter, a Jazzy Business Class című műsorának egyik műsorvezetője
László Csaba volt pénzügyminiszter, a Jazzy Business Class című műsorának egyik műsorvezetője. Fotó: MSB / Jazzy

A Business Class műsorvezetői gárdájának tagja lesz Balogh Petya (Balogh Péter) angyalbefektető is, akit a tévénézők jól ismerhetnek az RTL Cápák között című műsorából, mely ugyancsak januártól tér vissza egy új évaddal a képernyőkre.

„Mindig szerettem volna kipróbálni magam rádióban, ezért nagyon örülök ennek a lehetőségnek. A social médiában is nagyon aktív vagyok, a tévés műfajt is kipróbálhattam már, így épp itt volt az ideje a rádiónak is! Örömmel osztok meg gondolatokat a szakmámról bármilyen platformon, de a saját terepemen kívül eső témák sem hoznak zavarba, hiszen mindenről van véleményem.  Azokon a napokon, amikor velem indul a reggel, biztosan szóba kerülnek majd a startupok és tech cégek, szeretném ezeket a témákat érthetővé tenni a műsoron keresztül” – mondta el Balogh Petya.

Balogh Petya / Balogh Péter angyalbefektető, műsorvezető, Cápa
Balogh Petya / Balogh Péter angyalbefektető, műsorvezető, Cápa. Fotó: Orbital Strangers Project / MSB / Jazzy

Sebestyén Géza PhD egyetemi docens, okleveles matematikus és közgazdász is csatlakozik. A páros a műsor tematikájából adódóan nem csak a gazdasági tartalmak terepén szólalnak majd meg.

Sebestyén Géza PhD
Sebestyén Géza PhD, a Jazzy Business Class című műsorának egyik műsorvezetője. Fotó: MSB

A Business Class csapatához csatlakozik Trencséni Dávid, a rádiót éppen egy évvel ezelőtt megvásárló Michaeli, Schwartz & Brit Media (MSB) kiadó hírigazgatója is.

Trencséni Dávid, a Michaeli, Schwartz & Brit Media hírigazgatója
Trencséni Dávid, a Michaeli, Schwartz & Brit Media (MSB) hírigazgatója. Fotó: Dimény András

Eke Angéla Junior Prima díjas színművész és aktivista is csatlakozik, aki a közéleti és kulturális témák mellett a fenntarthatóságra szeretne nagy hangsúlyt fektetni a műsorban.

Eke Angéla, a Jazzy Business Class című reggeli rádióműsorának egyik műsorvezetője
Eke Angéla, a Jazzy Business Class című reggeli rádióműsorának egyik műsorvezetője. Fotó: Panamy / MSB

„Nagyon különleges és megtisztelő feladat és lehetőség, hogy a gondolataim, véleményem, és általam a generációm hangja is teret kaphat egy ilyen reggeli műsorban. A Jazzy rádió komoly értéket képvisel, fontos gazdasági információkat szolgáltat, miközben teret ad a női látásmódnak, a művészi értékeknek, a környezetvédelemnek, vagy éppen a gasztronómiának is. A reggeli műsor egy népszerű műfaj, amelyben tudnod kell, hogy mikor edukálj, mikor szórakoztass, vagy éppen a háttérbe vonulva, mikor legyél csupán a hallgató legjobb barátja. Ez a szerepkör nagyon közel áll ahhoz, amit a magánemberként és a színpadon is képviselek: az egyéni vélemény kifejezésének fontossága, alázattal és a szervilis csapatjátékossággal egyensúlyban. Még mindig nehezen hiszem el, hogy egy ilyen nagyszerű rádióban az egyik reggeli hang lehetek” – nyilatkozta Eke Angéla.

Egy ismert podcast csapata is beszáll

A Jazzy rádió új reggeli műsorához heti egyszer saját rovattal csatlakozik a Biznisz Boyz podcast csapata is. A népszerű podcasterek a kis- és középvállalkozásokat érintő aktualitásokat dolgozzák fel, emellett a vállalkozókat érintő problémákra keresnek megoldásokat ismert szakértők segítségével.

Nagy átalakulásban a Jazzy

„Az elmúlt években nagyon sok mérést végeztünk, amelyekben kifejezetten a Jazzy hallgatók elégedettségére és érdeklődési körére voltunk kíváncsiak. Az új reggeli műsor tematikáját kizárólag ezek alapján állítottuk össze, gondosan ügyelve arra, hogy a közkedvelt témák, például a tudomány, a gazdaság és a kultúra a lehető legjobb arányban, és a lehető leghitelesebb és legszínesebb műsorvezetői gárdájával jelenjenek meg a Business Classban” – mondta el Suri Imre, a Jazzy rádió ügyvezetője.

Suri Imre, a Jazzy ügyvezetője
Suri Imre, a Jazzy ügyvezetője

A rádió idén decemberben 15 év után váltott nevet és arculatot, 90.9 Jazzy Rádió helyett egyszerűen Jazzy-ként mutatkozik be a hallgatóknak. Új logóval, modernebb és színesebb megjelenéssel frissültek a rádió online felületei, miközben a legfőbb hangzó arculati elemek is megújultak. A már hallható, új szignálparkot a neves producer és dalszerző, Zoohacker készítette.

Zoohacker
Zoohacker

A rádió csatorna állandó hangja (station voice) Peller Anna színésznő lett.

Peller Anna színésznő, a Jazzy rádió hangja
Peller Anna színésznő, a Jazzy rádió hangja

Mint arról a Media1 elsőként beszámolt, a Jazzy eddigi reggeli műsora, a Millásreggeli stábja a nemrég indult Radiocaféhoz igazolt.

A Jazzy adása a jazzy.hu internetes oldalon streaminggel, továbbá a Dél-Budapest FM 90,9 MHz frekvencián érhető el.

**

További hírek érhetők el a Media1-en. Megtalál minket Facebookon és a Telegramon is.

Borító:  A Business Class című Jazzy-s reggeli rádióműsor induló stábja. Fotó: Media1-kollázs

 

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások