fbpx
Összezárva Hajdú Péterrel.

Hivatalos: Hajdú Péter elnöki tanácsadó lesz a TV2 Csoportnál a Life TV-től és az Ozone-tól való elbocsátása után

Vaszily Miklós, a TV2 igazgatósági elnöke és egyben a Media Vivantis Zrt. tulajdonosi képviselője néhány órája még kissé bizonytalanul fogalmazott azzal kapcsolatban a Media1-nek, hogy Hajdú Pétert a TV2 műsorait készítő IKO gyártócéghez, vagy közvetlenül a TV2 Csoporthoz veszi-e fel tanácsadónak, mostanra azonban a kérdés hivatalosan is eldőlt, ami a Media Vivantis Hungary lapunkhoz eljuttatott friss közleményéből derül ki.

Mintegy 30 másik emberrel együtt Hajdú Péter televíziós műsorvezetőt is elbocsátotta a Life TV-t és az Ozone csatornát működtető, Mészáros Lőrinc-közeli Media Vivantis Hungary Zrt. vezérigazgatói posztjáról a tulajdonos  – Vaszily Miklós tulajdonosi képviselő már nyilatkozott is ezzel kapcsolatban a Media1-nek, és foglalkozott a témával a Blikk is. Megírtuk azt is, hogy Hajdú Péter várhatóan nem marad munka nélkül a történtek után, ugyanis Vaszily Miklós (aki a Media Vivantis tulajdonosi képviselője mellett a TV2 Csoport elnöke is) számít Hajdú tanácsaira valamelyik hozzá kapcsolódó médiaérdekeltségénél mint tanácsadó.  Vaszily azt nyilatkozta lapunknak hétfőn kora reggel, a tanácsadói poszt részleteiről jelenleg még egyeztetések folynak.

Vaszily Miklós, a TV2 elnöke, az Indamedia társtulajdonosa, a MEME alelnöke, a Pesti TV társtulajdonosa
Vaszily Miklós, a TV2 elnöke, az Indamedia társtulajdonosa, a MEME alelnöke, a Media Vivantis tulajdonosi képviselője

Azóta viszont befutott lapunkhoz a  Media Vivantis Hungary Zrt. hivatalos közleménye, amelyben bejelentik, hogy Hajdú Péter a TV2 Csoportnál lesz Vaszily Miklós, a vállalat igazgatósági elnökének tanácsadója. Megismételték továbbá Vaszily Miklós a Media1-nek már megtett bejelentését, hogy Szabó Péter korábbi terjesztési igazgató veszi át a Life TV-t és Ozone TV-t üzemeltető médiavállalat vezetését operatív vezetőként.

A közleményben méltatják Hajdú Pétert, a távozó vezérigazgatót, mivel a közlemény szövege szerint

„irányítása alatt a Media Vivantis Zrt. a hazai televíziós piac legdinamikusabban növekvő vállalatává vált. Vezető csatornájával, a Life TV-vel két év alatt 414 százalékos növekedést produkált, azaz megnégyszerezte piaci részesedését és 39 helyet lépett előre a televíziós sikerlistán. A vállalat irányítása mellett a televíziós szakember műsorvezetőként is hozzájárult a Media Vivantis Zrt. növekedéséhez a Life TV-n futó Frizbi és Összezárva Hajdú Péterrel című műsoraival – utóbbival több alkalommal nézettségi rekordokat hozva a csatornának.”

A közlemény is kitért rá, hogy „Hajdú Péter távozását követően a Media Vivantis Zrt. jelentősen átalakítja működését. A kedvezőtlen gazdasági környezet miatt csökkenti munkavállalóinak számát, valamint a korábbihoz képest jóval alacsonyabb programinvesztícióval alakítja ki a portfóliójába tartozó csatornák műsorstruktúráját.”

Hogy mit nyilatkozott néhány órával ezelőtt Vaszily Miklós a Media Vivantis Zrt. tulajdonosi képviselőjeként a Life TV és az Ozone TV átalakítása kapcsán a Media1, itt érhető el.

Kérheti híreinket Telegramon is, és bekövethet minket Facebookon is.

További híreinket itt találja.

Borító: Az Összezárva Hajdú Péterrel is megszűnik a Life Tv-n. Fotó: LifeTV
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások