fbpx
Sportrádió: Szöllősi György tulajdonos és Harsányi Levente műsorvezető a mikrofonnál

Megkezdte a sugárzást a Sportrádió, 101 éves olimpikon köszöntötte a hallgatókat

Keleti Ágnes, a 101 éves sportlegenda, a világ legidősebb olimpiai bajnokának szavaival kezdte meg a sugárzást hétfőn hajnalban a miniszterelnök kedvenc sportújságírójának a kormánypárti Mediaworks céggel együttműködésben készülő új rádiója.

Az előzetes híreknek megfelelően ma, hétfőn reggel 6 órakor elindult Magyarország legújabb rádiója, a Sportrádió. Az adást a Himnusz elhangzása után Keleti Ágnes, a 101 éves sportlegenda, a világ legidősebb olimpiai bajnoka nyitotta meg. Íme erről egy hangfelvétel.

Az új rádió – melynek kormányközeli hátteréről és műsorvezetői gárdájáról ITT és ITT írtunk már részletesen korábban – a Budapest FM 105,9 MHz-en, valamint a Nemzeti Sport internetes oldalán, a nemzetisport.hu oldalon keresztül érhető el, és tartalmait a kormánypárti KESMA / Mediaworks szerkesztőségével közösen állítják elő.

Az adás első pillanataiban Keleti Ágnes szavai után további sportolók, olimpiai és világbajnokok, Erdei Zsolt, Gera Zoltán, Pap Bianka, Nagy Tímea, Kőbán Rita, Tótka Sándor, Varga Dénes, Valter Attila, Talmácsi Gábor, Kovács Antal, Cseh László is köszöntötték a hallgatókat és a Sportrádiót.

Az első, külföldről kapcsolt interjúalany Dárdai Pál volt, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya Berlinből jelentkezett. Örömének adott hangot az indulás kapcsán és elmondta, hogy meggyőződése szerint a szurkolók nagyon fogják kedvelni az adót. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is megszólalt az élő adásban és arról beszélt, hogy hiánypótló rádióadó jött létre.

A reggeli műsor vendége volt Szöllősi György, a Sportrádió tulajdonosa, a Nemzeti Sport főszerkesztője is, aki így nyilatkozott:

„Most már kezdjük elhinni, hogy valóra vált a szakma és a magyar sportcsalád régi nagy álma: szól a Sportrádió, itt vagyunk, beszélünk a hallgatókhoz és a nemzetisport.hu-n is egyetlen kattintás után hallgatható az adás. Számos sikeres külföldi rádiócsatorna után végre magyarul is hallgatható tematikus sportrádió.” Vobeczky Zoltán főszerkesztő hozzátette: „Ez a rádió a magyar sporté. Sok sportoló, rajongó és hallgató álmodozott már arról, hogy egyszer elindul hazánkban egy sportos tematikára épülő rádió. Hosszas előkészítő munka után most megvalósult egy régi álom. A kezdés megható pillanata után most a mi dolgunk az, hogy mindenki elégedett legyen azzal, amit majd napról-napra hall.”

A Sportrádió a Media1-hez eljuttatott közleménye szerint a hét minden napján, 24 órában sugározza adását. Műsorrendjében sporthírek, elemzések és háttérinformációk találhatók. Minden hétköznap 6 és 10 óra között a reggeli műsor hallható Risztov Évával és Harsányi Leventével. A délutáni showban 16 és 20 óra között Csisztu Zsuzsa, Szujó Zoltán, Szegő Tibor és Lantos Gábor várja a hallgatókat. A rádió további műsorvezetői közé tartoznak Gazdag Krisztina, Jekkel Dániel, Szani Roland és Juhász Bálint. Az ismert sportriporter, Török László is napi sorozattal jelentkezik a rádióban.

A frekvenciát 10+7 évre szerezte meg a kormányközeli Online Sportmédia Kft. (akkor még LBK Sport Kft. néven). A vállalkozás székhelye Felcsúton található.

További hírek érhetők el a Media1-en.

Borító: 2022.01.17 A Sportrádió első adása: Szöllősi György (balra) és Harsányi Levente a mikrofonnál. Fotó: Tumbász Hédi TUM
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások