fbpx
Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje az M1 Híradóban

Utcasarkokon át üldözte az állami tévé riportere Márki-Zay Pétert, hogy arról kérdezze, Gyurcsány diktál-e neki

Az egész egy sajtóeseményen indult.

A budapesti Nyugati téren tartott sajtótájékoztatót tegnap, szerdán valamennyi ellenzéki párt, élükön a közös miniszterelnök-jelölttel, Márki-Zay Péterrel.

Az Azonnali.hu beszámolója szerint a sajtóeseményen – számtalan egyéb médium mellett – Császár Attila, az állami média riportere is jelen volt.

Császár megpróbált kérdezni Márki-Zay Pétertől Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban. A miniszterelnök-jelölt erre azt mondta, nagyon szívesen áll a köztelevízió rendelkezésére, amennyiben meghívják egy élő műsorba, vagy szerveznek neki egy miniszterelnök-jelölti vitát Orbán Viktorral.

Császár azután sem adta fel, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt távozóban volt: a lap szerint négy utcasarkon át üldözte őt, hogy csak azért is kérdezhessen. Császár egyébként aziránt érdeklődött, „Mások miért kérdezhetnek?”, valamint hogy Gyurcsány Ferenc támogatja-e a hetedik frakciót.

Péterfi Judit, a miniszterelnök-jelölt frissen kinevezett sajtófőnöke visszafordította a körút felé tartó Márki-Zayt, amikor Császár a következő kérdést szegezte a politikushoz:

„Gyurcsány Ferenc diktál önnek?”

A közmédia riportere ezt követően még egy ideig követte a miniszterelnök-jelöltet, de végül nem tett fel több kérdést, feladta.

Császár nem először került hasonló helyzetbe ellenzéki politikusokkal. Mint arról a Media1 beszámolt, októberben Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel keveredett konfliktusba. Hadházy tudatta a közmédia riporterével, hogy csak élőben kíván nyilatkozni, amit Császár „diktátumnak” nevezett.

A tavaly őszi ellenzéki előválasztás ideje alatt a Media1 Márki-Zay Pétert is megkérdezte, mit kezdene a médiahelyzettel, ha hatalomra kerülne, és beszélt a közmédiával kapcsolatos aggályairól is. A miniszterelnök-jelölt válaszát ide kattintva olvashatja el.

További híreket talál a Media1-en!

Borító: Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje az M1 Híradóban. Fotó: YouTube / M1 Híradó
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások