fbpx
Az Euronews központja

Tulajdonost vált a Euronews – magyar vonatkozásai is vannak a fejleménynek

Naguib Sawiris egyiptomi iparmágnás eladja az Euronewsban meglévő 88 százaléknyi részesedését az Alpac Capital S.A.-nak. Utóbbi kapcsán az Mfor szerint magyar vonatkozások is vannak.

Eladják az Euronews többségi tulajdonát – erről közleményben számolt be pénteken a tévétársaság a Reuters szerint. A gazdát cserélő 88 százalékos részvénycsomag mostanáig Sawiris luxemburgi székhelyű Media Globe Networks (MNG) holdingjának tulajdonában volt.

Michael Peters, az Euronews vezérigazgatója szerint a tulajdonosváltás 2022 első negyedévének végére zárulhat. A többségi részesedés vevője az Alpaci Capital S.A, míg az Euronews részvényeinek fennmaradó 12 százaléka közszolgálati műsorszolgáltatókból és helyi hatóságokból álló konzorcium kezében marad, mint a France Televisions, az olasz RAI és az Abu Dhabi Media Investment Company (ADMIC).

Ez a tulajdoni arány azonban változhat, mivel az Euronews a tőkéjének növelését tervezi új források bevonása érdekében – mondta Michael Peters. Peters egyébként lemond a vezérigazgatói tisztségéről, de marad továbbra is az igazgatóság elnöke.

Az Mfor arról ír, hogy az Euronews korábban állami tulajdonú európai csatornák konzorciumának tulajdonában volt, mielőtt a Sawiris 2015-ben átvette az irányítást. Tavaly a Comcast NBC News eladta a műsorszolgáltató 25 százalékos részesedését a Sawirisnek.

Nehézségek az Euronewsnál

Peters szerint az Euronews hirdetési eladásai tavaly 40 százalékkal zuhantak 2020-ban a koronavírus-világjárvány miatt, és a műsorszolgáltató 2020-ban 16 millió eurós veszteséget könyvelt el. A lyoni székhelyű vállalat 2021-ben 13-14 millió eurós negatív eredményt prognosztizál, 62 millió eurós bevétel mellett. Peters szerint a veszteség 2022-ben még kisebb, körülbelül 8 millió euró lehet, főként a franchise-szerződésekből és partnerségekből származó új bevételeknek köszönhetően.

Az Euronews adása
Az Euronews adása

Magyar vonatkozások

Egyébként nemcsak azért van magyar vonatkozása az Euronews tulajdonosváltásának, mert a csatorna Magyarországon is sugároz, magyar stábbal, magyar nyelven, hanem az Mfor szerint az East West European Venture Capital Fund miatt is, amely 2017 novemberében kezdte meg működését. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter akkori bejelentése szerint a 20 millió eurósra tervezett alap zártkörű és piaci szabályok szerint működő tőkealapként Magyarországon és Portugáliában fog befektetni, és új korszakot nyit a két ország gazdasági kapcsolataiban. A kockázati tőkealap befektetői – többek között – az állami tulajdonú Eximbank, az OTP Bank és a Mol is megtalálható volt.  Az alapkezelői feladatokat az Alpac Capital látja el, amely a mostani bejelentés szerint az Euronews 88 százalékának a tulajdonosa lesz.

Az Alpac a portugál értékpapír-felügyelet által bejegyzett és szabályozott társaság, és Budapesten és Lisszabonban működtet irodát, és 2017 novemberi tervei szerint 2025-ig olyan növekedési potenciállal rendelkező magyar és portugál kis- és közepes vállalkozásokba fektet be, amelyek az üzleti és a kormányzati szektor digitális átalakítását segítik megoldásaikkal, fejlesztéseikkel. Ebbe a sorba illeszkedhet tehát az Euronews-ügylet. Hogy annak milyen hatása lesz a magyar adásra, annak stábjára – változik-e például a hangvétel – azt még korai megmondani – jegyezte meg az Mfor.

Az elmúlt hetekben egyébként egy tévés honlap, majd rá nem sokkal a Magyar Telekom azt terjesztette, hogy az Euronews megszünteti magyar adását. Ezt azonban az Euronews kommunikációs igazgatója a Media1 érdeklődésére határozottan cáfolta, ahogy Kert Attila, a magyar Euronews iroda igazgatója is. Marad tehát a magyar adás.

Néhány hónappal ezelőtt Kert Attila, az Euronews magyar részlegének vezetője adott interjút a Media1-nek, a beszélgetés itt érhető el.

Még több hír található a Media1.hu oldalon!

Borító: az Euronews központja
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

/** * andre clever */