Nyílt levelet adott ki Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., azaz a közmédia vezérigazgatója, miután az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU / European Broadcasting Union) a 2021. november 22-én megjelent EBU News Reportban a magyar közmédia rendszerét több kritikával is illette – olvasható az állami médiavállalat híroldalán, a Hirado.hu-n.
Dobos a Delphine Ernotte Cunci EBU elnöknek címzett levelében azt sérelmezte, hogy állítása szerint a közmédia munkatársai közül senkivel sem vették fel a kapcsolatot.
A Telex.hu szerint a jelentésben egyebek mellett az szerepel a magyar közmédiával kapcsolatban, hogy a felmérések szerint ez rendelkezik Európában a legalacsonyabb bizalmi indexszel – a lengyel mellett –, továbbá
hogy Magyarország azon országok sorába tartozik, amelyekben a jobboldali populista kormányok meggyengítették a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerét, és jelentős visszacsúszás tapasztalható a demokratikus sztenderdekben, illetve a kormánypárt által lényegében elfoglalt közmédia közszolgálati funkciójában.
Az EBU jelentésében a médiatér állami leuralásának tankönyvi példájaként említi Magyarországot.
Elfogult módszertant emlegetett a vezérigazgató
Dobos levelében „arcpirítónak” nevezte, hogy amíg közmédia munkatársai közül – állítása szerint – senkivel sem vették fel a kapcsolatot a jelentés elkészítésekor, addig a 444 újságírójával igen, „majd bármiféle utánajárás vagy ellenőrzés nélkül, tényként közölték az általa megfogalmazott rágalmakat”.
Hozzátette: „egy, az EBU-hoz hasonló szervezet, amely a függetlenséget, pártatlanságot és hitelességét tűzte a zászlajára azzal, hogy elfogult módszertannal készíti a jelentéseit, megcáfol mindent, amit oly büszkén hirdet magáról”.
Zárásként arra kérte Delphine Ernotte Cunci elnöktől, hogy a jövőben „a közszolgálati médiaszolgáltatót is érintő jelentések kapcsán adjanak lehetőséget elmondani az álláspontot, úgy ahogy az minden 21. századi médiumban is sajtóetikai alapkövetelmény”.
Az EBU a világ legnagyobb közszolgálati média testülete. Az 1950. február 12-én létrehozott szakmai szervezetnek összesen 117 tagszervezete van 56 országban.
Mint arról a Media1 beszámolt, a közmédia vezérigazgatója, Dobos Menyhért (Duna Médiaszolgáltató) és Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója nemrég BBC-sztenderdeket követő magyar közmédiáról beszélt az ENSZ jelentéstevőjének, aki közleményében aggodalmának adott hangot a Magyarországon általa tapasztaltak kapcsán.
A közmédiával kapcsolatban egyébként számos aggály merül fel. Többek között nem számolt be az idei év egyik legjelentősebb közéleti történéséről, az előválasztásról, fotót sem tettek közzé erről a közérdeklődésre számot tartó eseményről, de például egy hangfelvétel is kiszivárgott, melyben a közmédia egyik munkatársa arra utasítja a kollégáit, hogy a Fidesz-kormányt támogató riportokat készítsenek az európai parlamenti választások idején. Az M1 Híradó rendszeresen közöl egyoldalú, illetve manipulatív anyagokat, nemrég például egy külföldi újságíróról, aki feltett egy kérdést a Fidesznek, lejáratóanyagot közöltek „kérdésekkel provokált az újságíró” címmel.

Fotó: Youtube
Lapunk arról is hírt adott, hogy a Duna Médiaszolgáltatóhoz tartozó állami hírügynökség, a Magyar Távirati Iroda (MTI) kimaradt az európai hírügynökségek összefogásából. Kérdeztük az ügyben Dobos Menyhértet e-mailben, hogy a Duna Médiaszolgáltató maga döntött-e úgy, hogy kimarad az összefogásból, vagy őt hagyták-e ki, de nem reagált megkeresésünkre, ahogyan azt sem írta meg, hogy a későbbiekben van-e szándékuk mégis csatlakozni.
További híreket talál a Media1-en!