fbpx
Mediaworks

Mától még kiterjedtebb a fideszes médiarendszer

Elkezdődött az új időszámítás a hírlapok terjesztése kapcsán.

Mától, július elsejétől a kormánypárti kötődésű KESMA (Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány), illetve a Magyar Nemzetet és a Nemzeti Sportot, valamint az összes megyei napilapot is kiadó, és például a HírTV-t vagy például a Retro Rádiót és a Gong FM-et is portfóliójában tudó Mediaworks 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalat, a Médialog-DMHM Zrt. munkatársai viszik házhoz Magyarország összes napilapját. Ebbe beleértendő a Mediaworks teljes nyomtatott napilapos portfóliója, a Magyar Nemzet, a Nemzeti Sport, a Bors, az összes megyei napilap mellett az XXI. Század Média Kft. kiadásában lévő Népszava és a Ringier Axel Springer Magyarország kiadóhoz tartozó Blikk is, melyeket szintén a KESMA-cég feladata eljuttatni az olvasókhoz.

Érkezik a Népszava egy postaládába
Megérkezett a Népszava egy postaládába. Fotó: Ladányi András / Media1

A változás oka, ahogy arról a Media1 már részletesen is beszámolt, a Magyar Posta felbontotta szolgáltatási szerződését a napilapok kiadóival, mivel az állami vállalat úgy döntött, megszünteti a napilap terjesztési üzletágát, és csak a hetilapos terjesztést hagyja meg. A postai szolgáltatás hiányában házhoz szállítási szolgáltató nélkül maradó médiavállalatok ezután igencsak szorult helyzetbe kerültek: nem volt más választásuk mint megegyezni a kormánypárti kötődésű médiaholding terjesztőcégével, a Médialog-DMHM Zrt.-vel, ugyanis más céget nem találtak Magyarországon, aki rendelkezik a szükséges országos logisztikai háttérrel. Jelentős humánerőforrást és logisztikai szakértelmet igénylő feladat ugyanis, hogy reggelente zökkenőmentesen megérkezzenek az újságok az ország valamennyi otthonába és intézményébe, ahová napilapokat fizettek elő.

Így állt elő végül az a helyzet, hogy a kormányközeli vállalkozás megkapta a kiadótól a kormánykritikus Népszava előfizetőinek kézbesítési címeit is, hogy ki tudja vinni számukra a lapot.

Mivel a Népszavát eddig is a KESMA egyik nyomdája nyomtatta ki, így tulajdonképpen egyszerűsödött is a helyzet, hiszen így a KESMA-nyomda egy KESMA-s terjesztőcégnek adja át a lapokat hajnalban, hogy azok eljussanak országszerte az olvasókhoz. Ezzel most jelentősen növekedett a Mediaworks-KESMA médiabirodalom súlya a magyar médiapiacon, hiszen  jelentős kitettség, függőségi viszony alakult ki, hiszen így a lapkiadók a KESMA közreműködése nélkül nem tudnák eljuttatni lapjaikat az olvasóikhoz határidőre. A Mediaworks / KESMA birodalomhoz így már nem csak közel félezer médiamárka, tévé, rádió, online és print termék, hirdetésértékesítő cég, nyomdák, de a teljes hazai napilappiac termékeinek terjesztése is tartozik.

Fontos, hogy a hetilapok (például az ÉS, a168 Óra, a HVG stb.) kapcsán nincs változás, azokat továbbra is az állami Posta viszi az előfizetők otthonába, az állami vállalat ezt ugyanis üzletileg kifizetődőnek tartja, mivel a terjesztés egyszerűbben megoldható mint a napilapok esetében.

A Népszava kiadója egyébként arra kérte előfizetőit, hogy ha problémákat észlelnek az új rendszerben, jelezzék azt számára e-mailben vagy telefonon, és akkor megpróbálják orvosolni új terjesztőpartnerükkel közösen a problémákat.

Az viszont jó kérdés, hogy ha a problémák netán megsokasodnának, és netán szerződést bontanának a felek, akkor a kiadó hová máshová vihetné át a terjesztést, hiszen a kiadó vezetése maga is arról beszélt, hogy kényszerpályára kerültek a terjesztési cég kiválasztásakor, tehát nem nagyon van más alternatíva.

A KESMA lényegében monopol helyzetbe került a napilapterjesztési piacon.

További hírek a Media1-en

Borítókép: Ladányi András / Media1
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások