fbpx
magyar kokárda, március 15., nemzeti ünnep

Díjat kap a MÚOSZ-tól a Telex, Gulyás Márton és a Partizán, valamint többen mások

Március 15., a Szabad Sajtó Napja alkalmából kihirdette a Magyar Újságírók Országos Szövetsége az idei Magyar Sajtódíj, valamint az Aranytoll díj és a Földes Anna Interjúdíj győzteseit. Íme a díjazottak teljes névsora.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

A Magyar Sajtódíj győztesei

A Magyar Sajtódíj a MÚOSZ három éve alapított szakmai díja a legmagasabb színvonalú újságírói teljesítményt nyújtó sajtómunkások és alkotóközösségek elismerésére.

Idén a Telex szerkesztősége, Lukács Csaba (Magyar Hang) és Keller-Alánt Ákos (Szabad Európa) kapta meg a Sajtódíjat.

Telex

Mint a zsűri indoklásában felidézte: a Telex 2020 októberében indult, és mára Magyarország legnagyobb, közösségi finanszírozásból létrejött online újságja lett.

„Ezzel a különleges magyar médiaviszonyok és a világjárvány kellős közepén képes volt egy Magyarországon korábban nem tapasztalt, egyedülálló teljesítményt felmutatni.

Magyarországon rossz bőrben van a szabad sajtó, az elmúlt tíz évben egyre csökkent a hatalmat korrekten ellenőrző szerkesztőségek száma, és egyre több az olyan újság, rádió és tévé, aminek a tulajdonosai kötődnek a politikához, politikusokhoz. Minden valamirevaló demokráciának szüksége van a sokszínű médiára.”

A Telex stábjának gerincét az Index.hu-nál 2020. július 24-én közösen távozó több tucat ember alkotja. A felmondásuk után úgy döntöttek, hogy a lehető legtöbben együtt maradva szeretnék a mostoha hazai sajtóhelyzeten változtatni.

Az eddigi eredmények:

● · több mint 43 ezer támogató

● · 65 alkalmazott

● · naponta kb. 450.000-500.000 olvasó (DKT-Gemius)

● · naponta kb. 2 millió oldalletöltés (DKT-Gemius)

● · havi cikkmennyiség: kb. 2100

● · Facebook-követők: 400.000

● · Instagram-követők: 50.000

● · YouTube-követők: 78.000

„A Telex nagy erőssége a függetlenség: kívülről senki nem szól bele, miről írnak vagy kivel dolgoznak, kizárólag az újság szerkesztősége határozza meg a témaválasztást annak alapján, hogy egy adott történés mennyire fontos, érdekes és/vagy aktuális”

– emelték ki a díj odaítélésekor.

Lukács Csaba

Lukács Csaba a Magyar Hang hetilap újságíró-lapigazgatója.

„Bár lapot vezet, aktív szerző is egyben: riportjai, tudósításai, publicisztikái (írásai sokszor mindhárom újságírói műfaj sajátosságait ötvözik) a mai magyar zsurnalisztika legkiválóbb darabjai közé tartoznak. Témái között sok a romániai vonatkozású (romániai EP-választások, romániai kizsákmányolt gyermekek, bukaresti építkezések, unitáriusok, Olténia, a székelyudvarhelyi járványkórház stb.), ami érthető, mivel szerzőjük Erdélyben nőtt fel, beszél románul, jól ismeri Romániát. Lukácstól ugyanakkor teljesen idegen a nemzeti, etnikai elfogultság, egyforma tisztelettel ír magyarokról és románokról.

Témáinak földrajzi és tárgyi sokoldalúságát jelzik a többi között az amerikai elnökválasztásról, az EB humanitárius konferenciájáról, az Edda kanadai koncertkörútjáról, a felvidéki magyar sajtóról, a Fertő-tó mellett épülő turistaközpontról, a Hit Gyülekezetéről megjelent írásai. Mindezeket az élvezetesen megírt cikkeket a gondos adatgyűjtés, az olvasók objektív, elfogulatlan tájékoztatására irányuló törekvés hatja át. Ugyanerre az objektivitásra, a különféle demokratikus pártok, társadalmi csoportok, rétegek, vallások tagjai, hívei közötti egyetértés megteremtésére irányuló törekvés, a korrupció, a hatalom monopolista megragadása elleni harc, a világban végbemenő politikai és gazdasági folyamatok tárgyilagos bemutatása jellemzi a Lukács Csaba által igazgatott hetilapot, a Magyar Hangot is.”

Keller-Alánt Ákos

Keller-Alánt Ákos a Szabad Európa újságírója. Korábban a Magyar Narancs munkatársa volt, de több külföldi lapban is megjelentek írásai (Balkan Insight, Deutsche Welle, Internazionale). Oknyomozó munkájáért többször díjazták Magyarországon és külföldön is.

2010-ben végzett a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdaság szakán. Újságírói pályáját a VS.hu-nál kezdte, onnan azért kellett távoznia, mert egy jegybanki sajtótájékoztatón (Rogán Antal szerint) túl rámenősen kérdezett Rogán Antaltól. 2015-ben a Magyar Narancshoz került.

2017-ben Bossányi Katalin-díjat nyert, 2018-ban pedig a Central European Initiative és a South East Europe Media Organisation kiváló oknyomozó újságíróknak járó különdíját vehette át. Két évvel ezelőtt még a Magyar Narancs színeiben a legkiemelkedőbb gazdasági újságírókat elismerő Tarnói Gizella díjat kapta meg.

A Szabad Európa induló stábjához tartozik. A Magyar Sajtódíjra a közmédiában működő cenzúra mechanizmusainak, személyi összefüggéseinek és gyakorlatának részleteit bemutató írásaiért jelölték. Az indoklás szerint:

„Hogy a közmédia a Fidesz és a kormány politikai befolyása alatt áll, azt mindenki tudja, aki a magyar közéleti sajtóban dolgozik és/vagy fogyasztja a közmédia tartalmait. Keller-Alánt Ákosnak azonban sikerült az, ami előtte még senkinek: cikksorozatában az érintetteket megszólaltatva kézzelfoghatóvá és átélhetővé tenni a politikai cenzúra működését. A cikkek a magyar sajtó teljes (nem kormányoldali) részét bejárták, és világszerte figyelmet keltettek. A cikksorozat a tavalyi évben az egyik legfontosabb közéleti tartalom volt a hazai médiában/médiáról.”

A HVG munkatársa kapta az idei Földes Anna Interjúdíjat

A Földes Anna Interjúdíjat Serdült Viktória, a HVG munkatársa kapta.

Az újságíró a koronavírus-járvány második hullámának csúcsán Csilek András infektológussal készült interjújáért (Van az emberi szenvedésnek egy olyan foka, amit nem szabad megmutatni) kapja az elismerést.

Gulyás Mártonnak és a Partizán szerkesztőségének ítélte a MÚOSZ Gazdaságpolitikai és Médiatudományi Szakosztálya a Gazdasági Újságíró Díjat

Mint a szakosztály a méltatásában írja:

„Gulyás Márton és a Partizán szerkesztősége néhány hónap alatt robbant be a köztudatba, és lett az egyik legfontosabb tájékozódási pont. Arról kérdez a műsorvezető, amire azokban a napokban a legfontosabb rákérdezni, azt kérdezi, akit meg kell szólítani, olyan tempóban és olyan felkészülten, amire már nagyon régen volt példa. Aki ismeri a műfajt, tudja, hogy ez nagyon komoly csapatmunka.

A témaválasztás, az alanyok becserkészése, a beszélgetések dramaturgiájának felépítése, a hangütés jó megválasztása, a pártatlanságban a fegyelmezettség, az interjúalany menekülési igyekezetével szemben a bátorság, a többszöri visszakérdezés, a tények alapos ismerete, a történelmi összefüggések figyelembe vétele, ezek mind folyamatosan és magas színvonalon, valahonnan mindig új lendületet is merítve jelennek meg Gulyás Márton és a szerkesztőség munkáiban. Eredeti megközelítésük szinte mindig megerősíti a felismerést, hogy a közgazdasági összefüggések nem hagyhatóak figyelmen kívül a látszólag csak politikainak tűnő játszmák elemzésekor sem. Médiatörténelem is, amit a Partizán művelt. Felvette a versenyt a milliárdos költségvetéssel dolgozó politikai propaganda-nagyüzem „kaptafa” gyáraival , és bebizonyította, hogy szinte csak a közösségi forrásokra támaszkodva is előállítható magas színvonalú, sokak számára elérhető médiatermék.”

Aranytoll díj

Az Aranytoll díj a MÚOSZ több évtizedes múltú életműdíja, amelyet hagyományosan a határainkon inneni és túli magyar nyelvű újságírás magasan jegyzett képviselői kaphatnak meg.

Idén az Aranytoll Bizottság szavazatai alapján Kereszty András, Farkas László, Szűcs Gábor, Rózsa Péter Varsányi Zsuzsa, valamint – a szakma határon túli reprezentánsai közül – Markó Béla részesült az elismerésben.

Kereszty András

„Kereszty András nem is annyira aranytollas, maga az egyik aranytoll a magyar újságírásban. Dolgos életében soha nem volt más, mint újságíró, még az egyetemi évei alatt is megemelte az általa főszerkesztett kiadványt, illetve írónak mondhatnánk még, de szerencsére ebbe nem kell belebonyolódnunk. Megmaradt a tényirodalom, a dokumentumirodalom mellett íróként is, vagyis az újságírás meghosszabbított műfaját (ha szabad ezzel a nem használatos kifejezéssel élni) művelte. Külpolitikusként érte el a legnagyobb író-újságírói sikereit. A valóságra nyitott szeme akkor működött igazán, amikor Kairóban (de egész Észak-Afrikában) volt tudósító, illetve amikor a Népszabadság utazó tudósítója volt éveken át. Aki maga is járt ebben a cipőben, az tudja, micsoda felkészülést, talpraesettséget, találékonyságot, olykor kockázatvállalást jelent ez a munka. Az újságírói, leginkább szakértő újságírói kiteljesedést persze a washingtoni tudósítói periódus jelentette. Viszont mindvégig, szinte a kezdetektől megmutatkozott az a ma már ritkán és nem eléggé értékelt erénye, hogy tud írni. Lendülettel, biztos tollal, meggyőzően, de nem spórolva az érvekkel, gömbölyű, szép mondatokban. Legalább ilyen fontos az újságszervezői, szakmamegőrzői munkája. Ő az egyike azoknak, akik nélkül nem lett volna új Népszabadság. És lehetett volna – nem rajta múlott – még egy ilyen termék, az általa főszerkesztett Népszava, ha a »gazda hagyja«. Kereszty András a MÚOSZ elnöke is volt 1994 és 1997 között. És azóta is szerkesztői, könyvkiadói, online-könyvkiadói munkát végez, nyughatatlanul életben tartva annak a szakmának minden erényét és értékét, amelyet úgy hívnak, hogy újságírás.”

Farkas László

„A 60 éve folyamatosan a pályán lévő, idén 90 éves Farkas László életének legfontosabb színtere az Új Írás című folyóirat volt, alapításától fogva megszűnéséig (1961–1991) itt dolgozott. Ma ez a folyóirat csak emlék, a fiatalok számára puszta irodalomtörténeti tény. Ahogyan a forradalom után indított Kortárs és az Élet és Irodalom első három-négy évtizede is. Az Új Írásnak köszönhetjük a magyar próza új, a kultúrpolitikával az érvényre jutásért küzdő, a 60-as években induló nemzedékének írásait. Amit Farkas László és szerkesztőtársai tettek, az egy jelentős első prózafordulat felszínre hozása volt. Ha csak a mai kánon felől közelítenénk, akkor nem mehetünk el amellett, hogy Nádas Péternek hány prózarészlete, novellája jelent meg a folyóiratban (A biblia, Egy családregény vége [!] stb.)! Simonffy András emblematikus első kötete, a Lázadás reggelig címadó novellája is itt jelent meg, itt formálódott ki a történetírás tabusított témáival való új nemzedéki szembenézés. A példák hosszú sora következhetne, a fiatal döntéshozók is ámulnának, mi mindennek volt otthona az Új Írás. [Ezt megtehetik, a folyóirat repertóriuma megtalálható az interneten.] Farkas László feladata volt a fiatalokkal való törődés, írásaik első értő és türelmes olvasója, gyomlálója volt. Számos vitát, körkérdés sorozatot kezdeményezett a lap, ilyen volt pl. a Pályám emlékezetes, sokat idézett írói számvetése. Farkas László hivatalos munkaköre az olvasószerkesztés volt. Tőle tanulni lehetett, finoman vezette rá a szerzőket (írókat és kritikusokat egyaránt), miként lesz még pontosabb, célratörőbb, erősebben érvelő a szövegük, néhány módosítással. A lapkészítés minden fázisából kivette a részét, a kéziratszerzéstől a terjesztésig. Ő volt az az ember, akihez minden tartozott. Máig az, akitől mindent meg lehetett kérdezni, aki minden választ ismer, vagy ha nem, utánanéz. Intézmény volt az Új Íráson belül, mert széleskörű tudása és emberi tartása olyan tekintélyt kölcsönzött neki, ami előtt mindenki kénytelen volt fejet hajtani. Egyedülálló tapasztalataiból – az összes főszerkesztővel dolgozott – egyelőre csak az első másfél évtizedre vonatkozót osztotta meg velünk egy érdekes kötetben – Deres március [Anonymus Kiadó, 2016, 200 old.] – megörökítve a cenzurális viszonyok tapasztalatát, a kultúrpolitika változásait, az írói közérzet módosulásait, a kritikai vitákat.

Az Új Írás megszűnte után hosszabb időre lehorgonyozott a Tekintetnél, előbb szerkesztőként, majd főszerkesztőként. S hogy munkakedve, kíváncsisága, a világra való nyitottsága nyolcvan fölött sem hagyta el, arra bizonyíték az Új Írás feltámasztása online formában, melyre jószerivel egyedül vállalkozott, s amely rendszeresen megjelenik ma is.

Aki nem ismeri Farkas Lászlót, bizonyára csodálkozik, honnan ennyi erő, honnan ennyi elszántság a folytonos újrakezdésre. Aki ismeri, az persze tudja a választ. Farkas Lászlónál ugyanis a szerkesztés nem munkavégzés, nem foglalkozás, de még csak nem is hivatás, hanem lételem. Lételeme a szerkesztés egy reménybeli kéziratért hajlandó volt keresztülutazni az országot. Ő az, aki hónapokig, évekig képes volt a szerzők nyakára járni, hogy bevasalja a megígért munkát. Ő az, aki ha kellett, újra és újra átíratott egy novellát – tiszteletben tartva az írói szándékot – amíg tökéletes nem lett. Nem érdekelte és ma sem érdekli, ki honnan jött, az sem, hová megy, csupán az érdekli, hol tart most a szerző: az, hogy amit kiadott a kezéből, tehetséges alkotás legyen. Különös ismertetőjegye, mennyire képes örülni mások teljesítményének, sikerének. Nagy árokbetemető és konfliktusoldó is egyébként, jó humorérzékkel és emberismerettel. Ha saját hitvallásáról, hovatartozásáról kérdezzük, magát leginkább szívoldalinak nevezi, ami sosem pártpolitikai baloldaliságot jelent, hanem olyasfajta szociális érzékenységet, együttérzést, mely ma már szintén kihalófélben van.”

Szűcs Gábor

„Az idén 71 éves, több mint 50 éve újságíróként dolgozó Szűcs Gábor az Esti Hírlapnál bulváros közegből indult. A késő Kádár-kor lazuló korlátai mellett már ott megjelent, amit egész életében ideálnak tartott: az intellektuális bulvár. Intellektuális, mert okosan, pontosan, szellemesen – de a hatáskeltés eszközeit is kihasználva tálalják.

Elképesztően tevékeny volt az a 15-20 év a pályáján, amikor a rendszerváltás előtt, alatt és után lapok sokaságának lett a szervezője, szerkesztője, menedzsere – és szerzője. Szinte minden új kezdeményezésben benne volt. Ismerte és több-kevesebb sikerrel megnyerte rendszeres vagy alkalmi szerzőnek az akkori magyar értelmiség színe-javát. Utóbb a szegedi egyetem médiaszakán tanította is, amit ő megtanult, és aminek a nagyobb részét úgy tanulta meg, hogy belevágott, és csinálta.

Hosszú pályájának csúcsa az a nyolc év volt, amikor 1990-ben a Kurírt gründolták, és 1998-as megszüntetéséig működtették. Sokat olvasó, de kicsi és relatíve szegény a mi országunk. Már a rendszerváltás idején nehéz volt úgy lapot alapítani, hogy azt biztosan eltartsák az olvasók. Nem tudtuk, de már állt az azóta sokszor működött csapda: vagy a politikáé a lap, vagy valamilyen tőkeerős gazdasági csoporté, amely nem kizárólag a sajtószabadság szavatolása érdekében finanszíroz médiumokat. A teljes függetlenséget egyik sem hajlandó szavatolni.

A Postabank és Princz Gábor ügyeit máig vitatják. De ami az általuk finanszírozott Kurírt és főszerkesztőjét, Szűcs Gábort (meg nyilván a csapatát) illeti, olyan alkalmazkodási formákat alakítottak ki, amelyek máig használatosak – újabban már főleg a legtöbb olvasóhoz eljutó online médiában.

Gyorsnak kell lenni, harsánynak (a címadásban mindenképpen), kell politika, celebsztori, szex és bűnügy. Amit a jobbak hozzátesznek: az igényesség. Nyelvi és intellektuális igényesség – ma is ugyanaz, amivel Szűcs és csapata próbálkozott a viszonylag szabaddá váló sajtó úttörőjeként. A Kurír politizált, egyik oldalhoz közelebb volt, mint a másikhoz, mert volt értékrendje – de nem lett lakájmédia. A sajtóetika határa ott volt, hogy tudatosan nem hazudunk, de a hírversenyben nem mindig várjuk meg, mire ellenőrizni lehet az információk pontosságát.

Szűcs Gábor a szocialisták közelébe visszakerült Szabad Földnél talált menedéket. Ott is lapcsináló volt, szereppel abban, hogy a vidéki hetilap »paraszt bulvár«, »falusi családi magazin«, lett, embermesékkel, praktikus ismeretekkel és életmódtanácsokkal teli, könnyen olvasható, árát alacsonyan, példányszámát meglepően magasan tartó hetilap maradt.”

Rózsa Péter

„Rózsa Péter több évtizedes munkássága során valamennyi állomáshelyén – a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban, a Klubrádióban és a nyomtatott sajtóban, a 168Óra főszerkesztőjeként, de médiatanácsadóként, a szegedi JATE médiaszakán tanárként is – figyelemre méltó teljesítményt nyújtott.

Szakmai tudását, emberi kvalitásait mindenütt nagyra becsülték a munkatársai. 2019-ben megkapta a Radnóti Miklós Antirasszista Díjat és a Szabad Sajtóért Díjat, 2013-ban az Építészkamara Ezüst Ácsceruza díját, 2013-ban a Szegedi Tudományegyetemen címzetes egyetemi docenssé avatták. 2008-ban középkereszt állami kitüntetést kapott, amit többedmagával visszaadott a Bayer-ügy kapcsán.”

Varsányi Zsuzsa

„Varsányi Zsuzsa a magyar rádiózás egyik legkedveltebb alakja. A kollégák és a hallgatók egyaránt tisztelték tudásáért, kedvességéért, szolgálatkészségéért, sokoldalúságáért. Már a múlt század hetvenes éveinek elején rajongtak érte a miskolci hallgatók. Budapesten is évtizedeken keresztül kényeztette a zenés magazinok hallgatóit mind a három csatornán. Széleskörű zenei műveltsége, a művek és a művészek iránti tisztelettel kivívta a közönség megbecsülését. Nemrég ünnepelte 80.-ik születésnapját, de gondolkodásmódjában és hangjával is fiatal maradt. 2018-ban megjelent „Rádijóztam” című könyvének ajánlásaként Szegvári Katalin írta: „Személyében igazi közszolgálati rádióst ismerhet meg az olvasó, ha netán nem hallotta remek zenei műsorait, interjúit az egykor volt Magyar Rádióban. A zenei életben Varsányi Zsuzsa neve ma is fogalom, hiszen azon kevesek egyike ő, aki nagyon sokat tett azért, hogy a magyar és külföldi zenei életet, irányzatokat és a muzsikusokat megismerjék a hallgatók. De senki ne higgye, hogy Varsányi Zsuzsa szakbarbár. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy kiváló pedagógus is. Sokáig együtt tanítottunk a Szegedi Egyetem média szakán, ahol rádiós órái nagy népszerűségnek örvendtek. Nemcsak a szakmát oktatta, hanem átadta azt az elkötelezettséget, tisztességet, ami nélkül lehet, de nem érdemes a médiában dolgozni…”

Markó Béla

„A MÚOSZ-ban élő tradíció, hogy a díjat az anyaországi sajtó kimagasló képviselői mellett minden évben megkapja egy határon túli magyar újságíró is. Ezzel azt kívánjuk jelezni, hogy a magyar nyelvű újságírás olyan közös kulturális kincs, amely nincs figyelemmel a nagypolitika és a közigazgatás által mesterségesen létrehozott választóvonalakra. Aki magyar nyelven ír, a magyar nyelven olvasók (köz)tájékoztatása érdekében dolgozik, azt ennek a díjnak az odaítélésénél számításba vesszük, tekintet nélkül az országhatárokra. Az Aranytoll díj nem politizál: nem a politikai világnézetben, hanem a nyilvánosságról, a sajtószabadságról, a szabad tájékozódás és tájékoztatás jogáról vallott nézetekben keres közös pontokat.

Markó Bélát, az újságírót az anyaországi magyar közönségnek sem kell bemutatni. A költő, egykori politikus Markó esszéi, publicisztikái (Élet és Irodalom, Transindex stb.) a mai magyar vélemény-újságírás legértékesebb művei közé tartoznak, mind a megfogalmazott üzenetet, mind a nyelvi színvonalat tekintve. A Népszava hasábjain is visszatérően jelentkezik rendszerint regionális nézőpontú, de mindig európai léptékű gondolatokat megfogalmazó írásaival.”

A Media1 műsorának 2021. március 15-i vendége volt Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke, akivel a sajtónap alkalmából a magyar média helyzetéről beszélgettünk.

Március 15. alkalmából a MÚOSZ felszólítással élt a kormány irányába, erről itt olvashatnak.

Borító: Stock / Depositphotos
Szóljon hozzá!