fbpx
Európai Parlament

Plenáris vitát tart a Klubrádióról az Európai Parlament

Az Európai Parlament márciusban, vagyis már csak a Klubrádió most vasárnap éjszaka bekövetkező lekapcsolását követően megtartandó ülésén a képviselők a magyar médiaszabadság mellett a lengyel sajtószabadság helyzetét is megvitatják majd a Népszava szerint.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

A plenáris vitáról szóló döntést az Európai Parlament elnökéből és frakcióvezetőiből álló Elnökök Konferenciája (házbizottság) hozta meg csütörtökön – írja a Népszava.

Az Európai Néppárt (EPP) a napokban javasolta, hogy a képviselő-testület sürgősen tűzze napirendjére a lengyel kormánynak a szabad sajtó elhallgattatását célzó intézkedései nyomán előállt helyzetet. A Szocialisták és Demokraták politikai csoportja a házbizottság ülésén harcolta ki, hogy ezzel párhuzamosan vitassák meg a magyar médiaszabadságot sújtó friss fejleményeket, „elsősorban a Klubrádió működését ellehetetlenítő kormányzati lépéseket” – írja a lap.

Mint arról korábban a Media1 is beszámolt, az Európai Bizottság vizsgálja, hogy a Klubrádió sugárzásának megszüntetéséhez vezető döntés összhangban van-e az uniós irányelvekkel.

A Népszava szerint az Európai Parlamentben tartandó vitán szó esik majd arról is, hogy a lengyel kormány új médiatörvény-javaslata szerint a médiacégeknek 2-15 százalék közötti különadót kellene fizetniük reklámbevételeik után, ami a bírálók szerint a kritikus sajtótermékek kivéreztetéséhez vezethet. Emiatt szerdán 40 lengyel médium sötétbe borult és adásszünettel tiltakozott a jogszabály-tervezet ellen szerdán.

Reklámadó elleni tiltakozás miatt szünetel a műsor
Reklámadó elleni tiltakozás miatt szünetel a műsor

A Klubrádió adását e hét végén, vasárnapról hétfőre virradó éjszaka, 0 órakor kapcsolják le az egyetlen még meglévő frekvenciáján, a Budapest FM 92,9 MHz-en a Fidesz eáltal megszavazott tagokból álló médiatanácsi döntés alapján. Azt követően a kormányt bíráló rádió hallgatói már interneten keresztül tudják elérni a rádiót.

További hírek találhatók a Media1.hu-n!

Borító: Az Európai Parlament épülete. Fotó: Unsplash
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!