fbpx
Fotó: Glenn Carstens-Peters, Unsplash

Hullámvasútra kerültek a hazai webáruházak

Egy friss elemzés szerint először új aranykort, majd hektikus hullámzást hozott a pandémia a hazai webáruházak számára. 

A magyar e-kereskedelmi piac korábbi években szinte általánosnak mondható, 17-19 százalékos éves növekedéséhez képest a HD marketing vizsgálata alá vont, az idei első 11 hónapban végig aktív hirdetői státuszú, termék alapú webáruházak egyértelműen meghaladták ezt: átlag 31 százalékos forgalomnövekedést elérve. Mindez azonban korántsem volt egyenletes, a hónapokat tekintve jelentősen eltérést mutat.

A termék alapú webáruházak egyértelműen akkor voltak sikeresek, amikor lezárások voltak érvényben és a felhasználók félelmei jelentősen nőttek a boltokban történő személyes vásárlás kapcsán. A karanténos március-április minden eddigi rekordot megdöntve, 62-64 százalékos növekedést produkált.

Átlag felettinek számított a május-június is, és bár továbbra is sok új vevő érkezett, de ez előző hónapokhoz képest már csak kisebb növekedés volt tapasztalható. A július-augusztusi időszakban visszatért az üzletág korábban megszokott növekedési számához, hogy aztán szeptemberben és októberben átadja a helyét a teljességgel kiszámíthatatlan, hektikus változásoknak: egyes áruházaknál – akik tavasszal pedig nagyot nőttek – inkább visszaesést hozott; míg mások, akik tavasszal közepesen vagy csak alig nőttek, pont ebben az időszakban erősödtek meg.

Hazai webáruházak bevételnövekedése
Hazai webáruházak bevételnövekedése. Forrás: HD marketing

A különbségek oka részben a helyzetre történt reagálási képességben keresendő. Készletproblémák, működési korlátok, esetleg a marketingbüdzsék nem megfelelő ütemben történő átcsoportosítása állhatott a még nagyobb növekedés elé.

A bevételi és vásárlási rekordok mellett a webáruházak látogatási adatait is vizsgálta az elemzés. A vizsgált 30 darab áruháznál átlagosan 17 százalékos növekedés figyelhető meg.

Hazai webshopok munkameneti eredményei
Hazai webshopok munkameneti eredményei. Forrás: HD marketing

Az ebben az időszakban szerzett új „adatvagyon” lehet a következő időszak sikereinek a kulcsa. Ahhoz azonban a webáruházaknak ügyes marketingstratégiát kell folytatniuk, hogy idén karácsonykor az eddigieknél is nagyobb növekedést érjenek el.

További hírek találhatók a Media1.hu-n!

Borító: online vásárlás. Fotó: Glenn Carstens-Peters, Unsplash
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások