
Szombat reggel indul a Párbeszéd zöld online portálja, a Very Important Planet
A VIP főszerkesztője Horváth Attila, a Zoom.hu egykori újságírója lesz.

A VIP főszerkesztője Horváth Attila, a Zoom.hu egykori újságírója lesz.

Az Opinio appal mérték fel a fővárosiak rádióhallgatási szokásait.

Az Index egykori főszerkesztője a Hvg360-nak adott portréinterjút.

Az MSZP-s politikus szerint Magyarország csak egy lépésre áll attól, hogy a kormány rátegye a kezét minden hazai médiumra.

Pedig az Index címlapját éppen a blog.hu-s tartalmakkal akarták feltölteni.

A Retro Rádió ma jelentette be hivatalosan a műsor indulásának dátumát és címét.

A 20 fő körüli fejlesztési csapatból 6-an távoznak, köztük egy kulcsfigura is. A Media1 ennek kapcsán kereste meg az Indamedia Csoport egyik vezetőjét, aki némiképp árnyalta a képet, ami a témával foglalkozó első sajtóhírekből kitűnt.

Lelepleződött, hogy a közmédiához tartozó hirado.hu a napokban egy 2014-ben készült balkáni videóról állította azt, hogy az Bogdán László, Cserdi nemrég elhunyt és idén júliusban eltemetett polgármesterének temetésén készült. A közmédia nem kért elnézést a történtek miatt, sőt úgy tesz, mintha nem is történt volna semmi aggályos, amiért magyarázattal kellene szolgálnia.

A műholdas televíziós szolgáltatás használói mától több mint két héten át nézhetik kódolatlanul a Viasat Explore, a Viasat History és a Viasat Nature nevű dokucsatornákat. Több premier is lesz ebben az időszakban.

A Barátok közt tízezredik epizódja alkalmából készült magazinműsorban Veréb Tamás, a sorozat egyik szereplője műsorvezetőként debütált, és sok kulisszatitok kiderül belőle az RTL Klub jubiláló sorozatáról.