Népszabadság

Blogok szűnnek meg az Index-balhé miatt

A Fortepan közölte, hogy ugyan nem voltak ténylegesen az Index részei, de nem bánták, hogy vállalkozásukat velük azonosították, most viszont olyannyira kiábrándultak, hogy ezt a lépést szükségesnek tartják. A Pszichobiznisz.blog.hu szerint nem szabad benne maradni egy bántalmazó kapcsolatban.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Az eddig az Index főoldalán is gyakran megjelenő, de a mindig is az Indamedia (blog.hu) által hosztolt Fortepan Blog 250 cikk után döntött úgy, hogy megszűnik.

Tamási Miklós ezt írta vasárnap:

„Vasárnap este van, rendszerint ilyenkor jelent meg a legfrissebb írás, ma a Főfotóról szóló sorozat második része jönne. Ehelyett a régi cikkek lementésén dolgozunk, hogy maradjon belőle valami. Állandó szerzőnk, Kiss Eszter halála után fél évvel az Indexet is elveszítettük.

A Blog motorja kezdettől Barakonyi Szabolcs fotós-szerkesztő volt. 2013-ban, egy Konok Tamásról szóló nagyon klassz cikk után kerestük meg Őt először. Kezdetben a Nagyképbe mentek a Fortepanos cikkek is, de 2015. áprilisától hetente, már Fortepan címmel futottunk. Szabolcs építette fel a rovatot, figyelte a frissen digitalizált hagyatékokat, válogatta képek tízezreit. Általában mi hoztuk az ötletet, Szabolcs szerkesztette a képeket, az Index újságírói pedig kibontották a témát, kutattak, interjút készítettek. Egy időben fix újságírók vitték a rovatot, Kiss Eszternek, Zubreczki Dávidnak, Kolozsi Ádámnak különösen sokat köszönhetünk. Ők segítettek kibontani a huszadik század zűrös-elfelejtett történeteit, szerzőket, családokat, szereplőket mutattak be nekünk. Rendszerint mi, szerkesztők is meglepődtünk milyen történeteket kavarhat fel egy-egy fotó. Részben ezekből épült a tavalyi Nemzeti Galériás kiállításunk is, Virágvölgyi István kurátorral ez a cikksorozat volt az első szamárvezetőnk.

Sokan az egész Fortepant az Indexel azonosították, mintha egy indexes vállalkozás lennénk. Nem bántuk. És ez – a »régi« Indexre visszanézve – csak egyre fontosabb, megtisztelőbb lesz majd. Jó helyünk volt itt. Napok óta keresek valami frappáns fotót a Fortepanról, amivel illusztrálhatnánk ezt a kiábrándító, mellbevágó lezárást. Aztán arra gondoltam, hogy nem szeretnék lezárni semmit. Lesz másik!”

A Fortepan.hu egyébként épp idén januárban újult meg. A fortepan.hu továbbra is üzemel, akit tehát érdekelnek az olyan régi fotók, mint ami most a borítóképben is látható, közvetlenül a fortepan.hu-n nézelődjön most, a blog.hun lévő fortepan.blog.hu oldal azonban ezek után már nem frissül.

A Pszichobiznisz.blog.hu, illetve gazdája, Szigeti Ildikó ezekkel a szavakkal búcsúzott, szintén az Index körüli történések miatt:

„ELBÚCSÚZOM.
Bántalmazó kapcsolatban élünk. Mi, mindannyian. Vannak, akik tudatosan (előnyökben reménykedve), vannak, akik tudattalanul (darabokra hullott önbizalommal, a kapcsolat óvó-védő mivoltában bízva) döntöttek így és vannak, akiket az előbbiek kényszerítették bele.
A bántalmazó kapcsolatok sokfélék lehetnek, de egy dologban ugyanúgy működnek: fokozatosan, szinte észrevétlenül derül ki róluk, hogy itt voltaképpen miről is van szó. Az áldozatok ugyanúgy viselkednek, mint az a bizonyos béka, aki azonnal kiugrik és fejvesztve menekül, ha forró vízbe dobják, de ha lassan forralják alatta a vizet, üzembiztosan megfő. Mire a bántalmazott észre veszi (ha egyáltalán…), mire megy ki a játék, már késő.
Szinte lehetetlen, de legalábbis nagyon nehéz kiszállni egy bántalmazó kapcsolatból. Mert, hogy eleve olyanok választják ezt az utat, akik ezáltal érzik stabilnak magukat. Bármilyen furcsa is, de ebből merítik az erőt, ami egyben tartja őket. Vannak, akiknek azért van szükségük erre a jónak még barokkos túlzással sem nevezhető kapcsolatra, mert “született” áldozatok. Megszokták, hogy ők csakis a rövidebbet húzhatják, és megtanulták, hogyan lehet túlélni. Egyik napot a másik után. És vannak, akiket azért éltet ez a kapcsolat, mert a küzdelemre lettek szocializálva. Elemi szükségük van arra, hogy bizonyítsák, ők a legszélsőségesebb körülmények között is képesek talpon maradni. El sem tudják képzelni, hogy harc nélkül is lehet élni.
Ám vannak néhányan, akik mernek bátrak lenni, és – bármennyire is félelmetes az ismeretlen – vesznek egy nagy levegőt és kiszállnak. Ezzel nemcsak saját magukat mentik meg, hanem megmutatják a többieknek, hogy igenis, van kiút.
Tisztelet a bátraknak!

Tisztelet és köszönet azoknak az Indexeseknek, akik megcselekedték azt, amit nem a haza, hanem a saját magukhoz való hűség és a szakmai alázat követelt meg.

Elbúcsúzom. A mai naptól nem írok új bejegyzést az Index által működtetett blogtérbe. Sokat köszönhetek annak, hogy a pszichobiznisz.blog.hu itt lelt otthonra. És nemcsak én köszönhetek sokat. Két olyan posztom is elnyerte a »kiemelt« címet, amely – ha csak közvetve is, de hozzájárult ahhoz, hogy ne emelkedjen törvényi szintre olyan elképzelés, amely csupán egy szűk érdekcsoport céljait szolgálta volna, nehéz helyzetbe hozva a kisebb lobbierővel bíró többséget.
Állítólag »odafent« olvasták mindkettőt… Az egyik a pszichológus kamara kierőltetését gáncsolta el, a másik a »kuruzslótörvény« finomítását eredményezte.

Jó, hogy itt lehettem.
Köszönök mindent!”

Az elmúlt időszakban egyébként  több más ismert blog is befejezte frissülését a blog.hu-n. Olyan blogokról van szó mint a Tékozló Homár vagy a comment:com – a frissítések beszüntetése azonban már jóval a múlt heti tömeges felmondások előtt bekövetkezett, ezek hátteréről ITT írtunk.

A napokban ugyanakkor szintén befejezte működését a Defacto, legalábbis az Index ernyője alatt.

További hírek találhatók a Media1.hu-n.

borító: Népszabadságot olvasó fiatalember régen. Forrás: Fortepan / Lencse Zoltán adományozó

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!