május 20, 2020

A gyulai feljelentő fideszes országgyűlési képviselő védelmezője és a gyulai polgármester, feljelentő

Kormánypárti képviselő védelmezi a fideszes gyulai polgármestert, aki rendőri segítséggel próbált elnémíttatni egy ellenzéki facebookozót

A gyulai választókörzet fideszes parlamenti képviselője szerint a helyi fideszes polgármester helyénvalóan járt el, amikor feljelentést tett rémhírterjesztés miatt a rendőrség által alaptalanul őrizetbe vett és rabosított ellenzéki kötődésű facebookozó bejegyzése miatt. A fővárosi főügyész eközben az egyik kormánypárti médium segítségével arról próbálja meggyőzni az embereket, hogy a történet annak bizonyítéka, hogy működik a jogállam. Közben kiderült, Budapesten is történtek rendőri tévedések rémhírterjesztés kapcsán. A Magyar Helsinki Bizottság jogásza némiképp más véleményt fogalmazott meg: a történteket inkább nyugtalanítónak tartja.

A HírTV új székháza az Angol utcában Budapesten. Fotó: Ladányi András, Media1

Médiatanács: Durva, de nem törvénytelen volt a HírTV újságírókat becsmérlő, sz*rládázó, férgező Keménymag című műsora

A grémium szerint ugyan valóban elhangzottak a durva, becsmérlő kijelentések, és ezektől a tanács is elhatárolódik, de a tanácstagok szerint ezzel még nem sértette meg a fideszes médiaholding csatornája a médiatörvényt. A testület ezenkívül újabb frekvenciát adott a héten a HírTV tulajdonosához tartozó Karc FM-nek, és kiosztott 75 millió forintot rádiók számára.

24.hu logó

Így reagált a 24.hu újságírója arra, hogy Kárász Róbert műsorvezető jogi lépéseket tett ellene a jegybanki pénzekről szóló cikksorozat kapcsán

Kárász Róbert, az ATV műsorvezetője a Faceboon jelentette be, hogy jogi lépéseket tett Nagy Gergely Miklós újságíró és a 24.hu a Kárász Róbert nevével fémjelzett Eltűnt Gyermekek Felkutatásáért Alapítvány állami pénzeiről szóló cikksorozata miatt, mivel a műsorvezető meglátása szerint a portál rosszindulatúan rászállt és rágalmazzák őt, illetve az alapítványt. Kárász szavaira a Media1-en reagál az újságíró.

Kárász Róbert műsorvezető

A NAV illetékesség hiányában átdobta a rendőrségnek a Kárász Róbert-féle alapítvány állami pénzei ügyében tett feljelentést

Miután az adóhatóság a maga részéről bűncselekmény hiányában lezárta a költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozást, az egyik budapesti rendőrkapitányság dolga lesz kideríteni, hogy a jelenleg az ATV műsorvezetőjeként dolgozó Kárász Róberthez köthető alapítvány ügyében történhetett-e hűtlen kezelés, illetve sikkasztás.