A HírTV új székháza az Angol utcában Budapesten. Fotó: Ladányi András, Media1

Médiatanács: Durva, de nem törvénytelen volt a HírTV újságírókat becsmérlő, sz*rládázó, férgező Keménymag című műsora

A grémium szerint ugyan valóban elhangzottak a durva, becsmérlő kijelentések, és ezektől a tanács is elhatárolódik, de a tanácstagok szerint ezzel még nem sértette meg a fideszes médiaholding csatornája a médiatörvényt. A testület ezenkívül újabb frekvenciát adott a héten a HírTV tulajdonosához tartozó Karc FM-nek, és kiosztott 75 millió forintot rádiók számára.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Hiába érkezett bejelentés a Hír TV szolgáltatója ellen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsához a Keménymag című, március 18-án sugárzott műsorával kapcsolatban, ugyanis a tanács tagjai azt szavazták meg, hogy a bejelentésben kifogásoltakkal a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványának (KESMA) tévécsatornája nem sértette meg az emberi méltóságot, illetve a médiatörvényt.

Az NMHH Médiatanács közleményében így indokolja, miért nem lép fel a történtek miatt a Hír Televízió ellen:

„A műsor résztvevőitől egyes újságírókra tett sértő, becsmérlő kijelentések az egyéni jogvédelemre alkalmat adhatnak, de ezen túlmutató, a közérdek védelmében hatósági fellépést szükségessé tevő sérelem nem történt. A bejelentésben hivatkozott gyűlöletkeltést nem lehetett érdemben vizsgálni, mert az csak törvény által védett közösséggel szemben merülhet fel, és ilyen közösség nem volt azonosítható a műsorban.”

A Médiatanács jelezte, nem ért egyet vele, hogy ilyen kifejezések adásba kerülhettek

A Médiatanács ugyanakkor kifejtette, hogy az a tény, hogy a jogi eljárásra okot adó sérelem nem következett be, és emiatt nem indítható eljárás, nem jelenti azt, hogy a grémium egyetértene a műsorban elhangzottakkal:

„ellenkezőleg, a tanács nem ért egyet azzal, hogy a közbeszéd színvonala a durva kifejezések használatát is elfogadó szintre süllyedjen.”

A bejelentő bírósághoz fordulhat jogorvoslatért, ha nem ért egyet a Médiatanács a panaszát elutasító döntésével.

A műsorban többek között Jeszenszky Zsolt, a műsor rendszeres szereplője szó szerint sz*rdarabként, féregként, sz*rládaként emlegette a nem kormánypárti újságírókat, de több más obszcén kifejezés is elhangzott az adás során.  Két hozzászóló pedig arról beszélt, Dull Szabolcsot (tavaly óta az Index főszerkesztője) mikor fogják végre bezárni.

Újabb ingyenes frekvencia a Karc FM-nek

A Médiatanács e heti ülésén egyébként lezárta a Kecskemét 97,7 MHz körzeti frekvencia közösségi jellegű használatára kiírt rádiós pályázati eljárást, amelynek nyertese a szintén kesmás Karc FM Média Kft. lett.

A Médiatanács nemrég már adott közösségi (ingyenes) frekvenciát a KESMA rádiójának.

Hiánypótlásra kényszerül a Fehérvár Médiacentrum

A grémium elvégezte továbbá az alaki vizsgálatot a helyi Székesfehérvár 99,2 MHz frekvencia közösségi jellegű pályázati eljárásában és hiánypótlásra szólította fel az egyedül pályázó Fehérvár Médiacentrum Kft.-t. (Mint arról beszámoltunk, a frekvencián jelenleg egy temetkezési vállalat működteti a Vörösmarty Rádiót, mivel az eddigi üzemeltető, a Fehérvár városának tulajdonában lévő Fehérvár Médiacentrum egyelőre nem jutott frekvenciához.)

75 millió forintot osztanak szét rádiók között

Tizenhárom kereskedelmi, öt közösségi és három kisközösségi rádió huszonnégy műsora jutott összesen 74,7 millió forint támogatáshoz a Médiatanács hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítését ösztönző 2020-as pályázatának első fordulójában.

Hírműsorokat készíthet a Kunság Rádió, az FM95 – Rádió 1 Debrecen, a pécsi 90,6 Rádió 1, a kecskeméti Gong Rádió, a szekszárdi Rádió Antritt, a szombathelyi CREDO Rádió, a debreceni és a nyíregyházi Európa Rádió, a Sárvár Rádió, valamint a fővárosi Trend FM, a SOLA Rádió és a Sláger FM.

Szolgáltató magazinműsorok kategóriában sikeresen pályázott a szegedi Rádió 88, a Rábaköz Rádió FM94,5, a Bajai Rádió, a Rádió Törökszentmiklós, az Egerszeg Rádió, a kecskeméti Gong FM, a Berettyó Rádió, a nyíregyházi Európa Rádió, a Cegléd Rádió és a Tamási Rádió.

Tematikus magazint készíthet támogatásból a veszprémi Mária Rádió és a szentgotthárdi Radio Monošter.

További hírek találhatók a Media1-en!

Borító: A HírTV új székháza az Angol utcában Budapesten. Fotó: Ladányi András / Media1

Szóljon hozzá!

Első világháborús katonák

Több mint tízezer első világháborús és régi erdélyi képet tett közzé az Országos Széchényi Könyvtár a trianoni békeszerződés évfordulójára

A trianoni békeszerződés százéves évfordulójára időzítve Fotótér néven új ingyenes tartalomszolgáltatást indított tegnap az Országos Széchényi Könyvtár, mely Trianonnal kapcsolatos értékes képadatbázist tesz elérhetővé bárki számára. A fotók nagy része a katonák mindennapjait ábrázolja, így láthatók a tábori élet mozzanatai, a frontra és a frontok közötti vonulások, a táborok létesítése és a harcok.

Somossy Barbara; Forró Bence; Rátonyi Krisztina; Fodor Imre, a Balatoni Nyár műsorvezetői

Új műsorvezetőkkel tér vissza a Balatoni Nyár

Június 15-én indul a megújuló Balatoni Nyár című magazinműsor, mely délelőttönként várja majd a nézőket a Duna TV-n és a Duna World csatornán. Bejelentették a műsorvezetőket és a többi részletet.