A TV2 Nicsak, ki vagyok? A rejtélyek színpada című műsor díszlete és egy bagoly

A Nicsak, ki vagyok? díszletei között jártunk, elbeszélgettünk a TV2 show-jának kreatív producerével

Alig pár órával a TV2 vasárnap debütáló új nagyszabású showjának látványos díszletének elkészülte után beszélgettünk Németh Ádám kreatív producerrel, aki több érdekességet is elárult a Media1 kérdésére, például azt hogy miben különbözik majd a magyar műsor az eredeti román formátumától, vagy hogy mi alapján válogatták a szereplőket, és tudnak-e bármit tenni, ha az RTL megváltoztatja a hasonló showja kezdési időpontját.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

A véletlen úgy hozta, hogy éppen Pavel Stanchevvel, a TV2 tavaly kinevezett új vezérigazgatójával egyszerre sétáltunk be a Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada stúdiódíszletébe szervezett mai, csütörtöki sajtótájékoztatóra a Róna utcában. Bár a vezérigazgató a stúdióban csak megfigyelte az eseményeket, a vezérigazgató személyes jelenléte is mutatja, hogy a TV2 kiemelten készül az új nagyszabású show premierjére, ami 18:50-kor kezdődik majd a csatornán vasárnap.

Az RTL Klub hasonló műsora, a múlt héten már bemutatkozó, és rögtön az idei év eddigi legnézettebb tévéműsora címet bezsebelő Álarcos énekes adásához képest a TV2 műsora elvben 10 perccel előbb, 19 órakor indul, de senki sem lenne meglepődve, ha akár az utolsó pillanatban az RTL változtatna a kezdés időpontján, vagy valamilyen más cselt eszelne ki. Igaz, az RTL egy 10 perces változtatással feltehetőleg sokat még nem nyerne vele, mivel az RTL felvételről sugárzott műsora rövidebb, mint amilyen a TV2 élő showja lesz.

A TV2 műsorának díszletei közé történő belépésünket követően, némi várakozás után középen látványosan szétnyílt a díszlet egyik eleme, megnyílt egy nagyobb tér, majd ezután besétált a lépcsőn Till Attila (Tilla), a műsorvezető.

Till Attila, a TV2 műsorvezetője a Nicsak, ki vagyok? színpadán.
Till Attila, a TV2 műsorvezetője a Nicsak, ki vagyok? színpadán. Fotó: Szalay Dániel / Media1

Tilla nem sokkal később behívta a leendő csapattagok közül azokat, akik a mostani sajtóeseményre eljöttek: Majkát, Ganxstát, Ábel Anitát és a TV2-től korábban már távozó Hajós Andrást, valamint Kajdy Csabát. Ők viszonylag hosszan egymást „froclizták” bemutatkozásként.

Tilla például tréfálkozva odaszúrt egy kisebb szócsata kezdeteként Hajósnak, amiért annak idején otthagyta a TV2-t, most mégis visszatért, szerinte azért, mert talán fogytán volt a számláján a pénz, de Hajós azt mondta, csak azért, mert épp szüneten van az általa beindított Dalfutár című youtube-os műsor. Egyébként pedig elhatározta, hogy ha egyszer visszatér, akkor feltételként támasztja, hogy ne legyen villogó fal a háta mögött. Erre tessék, még ez a feltétel sem teljesült, mert a háta mögött pont ezt van. Ganxstának is jutott a szurkapiszkából, ugyanis Majka azt mondta, a TV2 nem kis kockázatot vállal, hogy egy 3 órás élő showba beengedi a káromkodós rappert.

Ezután két jelmezes is megérkezett. A két maskarából az egyik vélhetően egy bagoly lehet (ő került a borítóba fent), a másikra itt alul azonban nem sikerült rájönnöm, mit akar ábrázolni, de talán csak bennem van a hiba. (Írják meg kommentben a cikk alatt, önöket ez a kék valami mire emlékezteti!) Egyébként állítólag még nem a leendő játékosok voltak a maskarákban, az igazi szereplők ugyanis még nem is jártak a TV2 főhadiszállásán, nehogy idő előtt kiderüljön a kilétük.

A Nicsak, ki vagyok? A rejtélyek színpadán
A Nicsak, ki vagyok? A rejtélyek színpadán.  Fotó: Szalay Dániel, Media1

Étteremben és stúdiókban egyeztettek

Nem sokkal később Tilla felhívta a látványos díszletbe Németh Ádámot, a Nicsak ki vagyok? kreatív producerét is, aki elmondta, hogy a jelmezeseket vidékről is toborozták, és az egyeztetések a szigorú biztonsági intézkedések, az inkognitójuk megőrzése miatt különböző vidéki és külvárosi helyszíneken, például éttermekben és stúdiókban zajlottak.

Mi lesz, ha az RTL változtat az utolsó pillanatban?

Később a meghívott újságírók és fotósok felmehettek a színpadra fotózkodni, így egészen közel kerülhettem a két jelmezeshez (szerencsére a bagoly a kezében lévő bottal nem vágott fejbe, pedig kicsit tartottam tőle), majd szóba elegyedtem Németh Ádámmal, a kreatív producerrel, akit legelőször is arról kérdeztem, mit tennének, ha netalántán az RTL főhadiszállásán előrébb hoznák az Álarcos énekes kezdési időpontját. Németh Ádám azonban azt mondta:

„Nagyon régóta ezzel a a műsorhosszal és műsorstruktúrával készültünk, vagyis mi az eredeti tervek szerint megyünk. Attól függetlenül, hogy az RTL Klubon mi lesz, nem változtatunk.”

Németh Ádám arra, hogy egyébként számítanak-e valamilyen változtatásra az RTL részéről, azt válaszolta:

„Nem foglalkoztat minket a kérdés, hogy mi lesz ott vagy mi nem, egyszerűen azt csináljuk, amit elterveztünk.”

Miért válasszam a TV2 showját az RTL álarcosai helyett?

Megkérdeztem a kreatív producert arról is, milyen érvekkel próbálná meg meggyőzni a nézőket, hogy ne az RTL Klub álarcos showját, hanem a TV2-n a Nicsak, ki vagyok? adását nézzék majd, illetve érdeklődtem a két műsor közötti különbségekről is.

Németh Ádám erre azt mondta:

„Elég nagy a különbség az RTL és a TV2 show-ja között: például mi élőben adjuk a showt. Emellett nálunk az adás alatt 3 ember is lelepleződik majd. Az élő adásnak köszönhetően a Nicsak, ki vagyok? nézői nálunk tényleg beleszólhatnak a dolgok alakulásába, hiszen a tévénézők a csapattagok tippjeire szavazhatnak a Tv2 Live App segítségével. A körök végén azok fognak lelepleződni, akikre a legtöbb szavazat érkezett. A nézők az élő adásból fakadóan nyerhetnek is. A mi show-nk esetében egyébként nem kell végigvárni a műsor legvégét ahhoz, hogy megtudhasd, ki volt a maszk alatt. Így biztosan nem fullad majd unalomba a műsor, mivel minden héten új impulzust kap a néző. Hetente 4 új szereplő érkezik a játékba, és a műsor végén bent maradó, nem leleplezett szereplő mehet tovább a következő adásba.”

Németh Ádám, a Tv2 Nicsak, ki vagyok? - A rejtélyek színpada című műsorának kreatív producere
Németh Ádám, a Tv2 Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada című műsorának kreatív producere. Fotó: TV2

Mi volt előbb?

Kíváncsiskodtam azzal kapcsolatban is, mikortól kezdtek el készülni a műsorra, illetve mennyi időt vettek igénybe az előkészületek. Bár ezt nem tettem hozzá, valójában nyilván azzal a hátsó szándékkal is feszegettem a kérdést, mivel Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese az Álarcos énekes múlt heti premierje előtti rendkívüli sajtótájékoztatón azt mondta, büszkék rá, hogy a konkurenciát, a TV2-t ők inspirálták a hasonló műsor elindítására azzal, hogy a tavaly novemberi Big Picture konferencián ismertetették az RTL-es műsortervet.

Németh Ádám azt válaszolta a kérdésemre, hogy a TV2 vezetősége még tavaly nyáron, a júniusi NATPE tévés konferencián látta meg a formátumot, a TV2 Média Csoport kreatív csapata pedig már rögtön ekkor, egyből elkezdte a show előkészítését. A kreatív producer hozzátette:

„Mint minden ilyen műsornál, először a díszlettervezés zajlott és egyeztetés a külföldi céggel, a formátumot forgalmazó román Antena1 munkatársaival, majd ezt követően kezdtük el a szereplőket megtalálni.”

A kreatív producertől ezután megtudtam, hogy tartottak castingot (meghallgatást) is, ahol a jelmezes szereplők énekhangjára is kíváncsiak voltak.

„A meghallgatáson mindenkit meghallgattunk éneklés közben is, attól függetlenül, hogy az illető esetleg énekes, sportoló, közéleti szereplő, műsorvezető vagy bárki. Egyébként nem volt elvárás, hogy mindenki tudjon énekelni, hiszen a másik oldalról nézve, meglepő is, hogy akit teljesen más oldaláról ismersz, hallhatod énekelni is, ha erre még soha nem volt lehetőséged. Illetve hallhatod, mit tudott kihozni magából az illető némi gyakorlás után, zenei tudás nélkül”.

Egyébként a castinggal párhuzamosan zajlott a jelmeztervezői csapat megtalálása is. A showműsoron összesen mintegy 120 fő dolgozik.

A románok felvételről adták az eredeti show-t

Megkérdeztem azt is, milyen mértékben változtatta meg a TV2 az eredeti formátumot. Németh Ádám erre azt mondta, hogy

a román változathoz képest abban például eltér a magyar verzió, hogy nálunk élő lesz, ezt engedélyeztetni kellett a jogtulajdonossal. Romániában is úgy működött viszont a show, ahogyan a TV2 esetében lesz, hogy minden héten új szereplők érkeznek, és közülük 3-at lepleznek le.

Kangoo, Segway és tűzakrobatika

Fontos jellemzője lesz a Nicsak, ki vagyok? című műsornak, hogy a szereplőknek énekelniük kell, de lesznek olyan jelmezek is, amelyben például a Segway nevű járművel is lehet közlekedni. Készült olyan jelmez is, amiben kangoo cipőben is lehet mozogni, vagy akár tűzakrobatikát is lehet benne csinálni. Vagyis összességében a műsor többről is szól majd mint éneklésről.

Szétporlaszthatja egymás nézettségét az RTL Klub és a TV2?

Mivel az Álarcos énekes az RTL Klubon tényleg nagyon erős eredménnyel kezdett a múlt héten, így nyilván nem lesz könnyű helyzetben a TV2, amikor egy ilyen show-val próbálja felvenni a versenyt.

A TV2 munkatársától egyébként kitérő választ kaptam arra, ők mekkora nézettséggel lennének elégedettek, illetve mire számítanak. Németh Ádám azt mondta ezzel kapcsolatban:

„Nem tettünk a nézettséggel kapcsolatban fogadásokat. Nyilván azt szeretnénk, hogy ha vasárnap este jó számot hoznánk, olyat, amit egy ilyen showműsorral hozni szoktunk. Nyilván nehezebb lesz úgy, hogy a másik csatornán nem egy film megy, hanem szintén egy saját gyártású show, de megpróbáljuk azt a színvonalat hozni, amit eddig hoztunk, és aztán meglátjuk, hogy mit hoznak a számok”.

Németh Ádám azt mondta, attól nem tart, hogy mivel az RTL Klubon ekkor lesz az Álarcos énekes, így szétporlik ketté az ilyen típusú műsorokra fogékony nézők tábora.

„Ha valaki szereti az ilyesmit, akkor nyilván mindkét csatornába bele fog nézni, és nem fog csak az egyikhez elköteleződni valószínűleg.”

A kreatív producer azt mondta, mivel ők eleve élőre tervezték a műsort, és ezen nem akartak változtatni, ezért nem is nagyon volt más opció. Megteszik, ami tőlük telhető, aztán lesz ami lesz.

(Azt már csak én teszem hozzá, hogy a TV2 számára egyébként kedvezhet, hogy az ő műsoruk hosszabb időtartamú, így aki esetleg az RTL Klub produkcióját nézi, annak vége után is át tud kapcsolni a TV2-re.)

Mi alapján választották ki a jelmezbe bújó játékosokat?

A tévés szakember végezetül kérdésemre elárulta azt is, hogy a 120 fős stábból mindössze körülbelül 10 fő – a kreatív csapat mellett a játékosokat felkészítő személyek, és az öltözőfelelősök – tudja azt, hogy kiket rejtenek a jelmezek. És hogy a jelmezbe bújó szereplőket mi alapján választották ki?

„Egyes műsoroknál sokszor olyan név is bekerül a kalapba, akinek az arcát vagy a nevét kevésbé ismerik, de a műsorban azután ki tud úgy bontakozni a személyisége, hogy az érdekes legyen és a műsor teszi őt ismertté. A Nicsak, ki vagyok? esetében azonban ez nem volt lehetséges. Itt pont az a lényeg, hogy ha lekerül a maszk az illető fejéről, akkor még mielőtt a Tilla kimondaná a nevét, a néző tényleg tudja, hogy ő ki lehet, vagyis olyan embereket igyekeztünk választani, akiket minden réteg ismer. Ezért korra, nemre, médiaértékre és foglalkozásra tekintve is nagyon széles a mezőny, és vannak benne olyanok is, akik még soha nem szerepeltek ilyen nagyobb televíziós műsorban, de mégis nagyon ismertek.”

A szereplők hangját egyébként nem torzítják el, de a műsorban a leleplezésükig egyáltalán nem halljuk majd őket beszélni, csak énekelni.

További tévés hírek találhatók a Media1 tévé rovatában, ahol a jövő héten természetesen beszámolunk arról is, hogyan alakult az RTL Klub és a TV2 vasárnapi nagy nézettségi párbaja. Apropó, ma megírtuk, hogy az RTL Klub elindította az Álarcos énekes internetes testvérműsorát, az Álarc mögött címmel.

Szóljon hozzá!

Somossy Barbara; Forró Bence; Rátonyi Krisztina; Fodor Imre, a Balatoni Nyár műsorvezetői

Új műsorvezetőkkel tér vissza a Balatoni Nyár

Június 15-én indul a megújuló Balatoni Nyár című magazinműsor, mely délelőttönként várja majd a nézőket a Duna TV-n és a Duna World csatornán. Bejelentették a műsorvezetőket és a többi részletet.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!