A héten tartja Németországban, Berlinben éves kongresszusát a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi újságíró-szervezet. Az RSF ebből az alkalomból jelentetett meg egy tanulmányt, amelyben feltárja, miként akadályozzák állami intézmények, erős oligarchák és nagyvállalatok a nyomtatott média terjesztését.
A tanulmányból kiderül, hogy a sajtószabadság ellenségei sokszor már a terjesztés fázisában eltüntetik a számukra kellemetlen információkat. Amíg az olvasó kezébe nem kerül, az újság sebezhető, és ezt számtalan módon próbálják meg kihasználni az önjelölt cenzorok.
„Ritkán írnak róla vagy nevezik meg egy újságban a témát, igazából a média jövőképének holtterébe került, ám az újságok nyomtatói és forgalmazói nélkülözhetetlen kapcsok a sajtószabadság láncában” – mondta Christophe Deloire, az RSF főtitkára.
„Nem elég, ha az újságírók szabadon nyomozhatnak és írhatnak. Munkáik termékének akadályok nélkül el kell érnie az olvasót. A hatalmi elit elutasítja a hír és az információ sokféleségét, amely viszont nélkülözhetetlen lenne minden demokrácia szempontjából. Ezért szükséges és sürgős, hogy leleplezzük azon gyakorlatokat, amelyek veszélyeztetik a tájékoztatáshoz való alapvető jogunkat” – hangoztatta az RSF vezetője.
Határtalan aljasságok, válogatott módszerek arzenálja
A több mint 90 országot érintő RSF-felmérés szerint a forgalmazási jogsértések csaknem 41 százaléka történik az eladás pillanatában. Az újság és az olvasó közötti végső közvetítőként az újság gyártója/terjesztője lehet az információáramlás korlátozására irányuló utolsó kísérlet célja is. A bevetett módszerek sokfélék lehetnek.
A kongói Brazzaville-ben és Egyenlítői-Guineában például az újságárusok szeme láttára égetik el a nem kívánatos lapokat. Olyan ország is akad, ahol a hatalmi elit diszkrétebb eszközöket vet be mint például Madagaszkáron, ahol a kora reggeli órákban a kormány képviselői inkább felvásárolták az összes példányát annak a lapnak, amelyik a elnöki First Lady és az elnök egyik tanácsadója közti viszonyt tárta fel oknyomozó cikksorozatban.
Gyakori módszer az eltérítésre a Lengyelországban tapasztalt, ahol az árusok kötelesek a kormánypárti oldal termékeit erőteljesebben népszerűsíteni az ellenzéki sajtótermékek kárára.
Végül, a cenzúrát még radikálisabban és brutálisabb módon is lehet gyakorolni, mint például Mexikóban, ahol a rikkancs lapárusokat, akik az utcákon barangolnak, és a címsorokat kiabálják, egyszerűen megfenyegetik vagy akár le is lőhetik munka közben.
A nyomda és terjesztési pont között
Az RSF felmérése szerint a terjesztési jogsértések több mint 22 százaléka fordul elő a nyomda és a terjesztési pont közti úton. Nigériában, Kasmírban vagy Pakisztánban a hatóságok nem hajlandók elrendelni a rendőrségnek vagy a hadseregnek, hogy védelmet biztosítson az újságokat szállító teherautóknak, amelyeket így rendszeresen kifosztanak vagy eltérítenek különféle útonálló bandák.
Az országhatárok szintén válhatnak legyőzhetetlen akadállyá, ha a kormányok úgy döntenek. Időnként vallási okokból, mint például a francia szatirikus heti Charlie Hebdo esetében, amelyet 2015-ben sok muszlim országban betiltottak.
Más esetekben tisztán politikai okai is lehetnek, minta a francia hírlevél, a Jeune Afrique, amely Algériában készül, onnan szállítanák a többi országba, de a kiszállítást több hónapja megtagadják a helyi szállítmányozók.
„Tovább is van, mondjam még?”
Ugyanilyen hatékony fegyvernek számít az is, amikor pénzügyileg lehetetlenítik el akár az egész lappiacot, mint Koszovóban, ahol elegendő volt az importvám növelése a szerb nyelvű sajtótermékek megszüntetéséhez, vagy mint Oroszországban, ahol a nyomtatott lapok előfizetései zuhantak óriásit, mikor megszüntették a postaköltségek állami támogatását, így drágítva meg az újságok árát.
Néhány ellenzéki újság esetében a cenzúra közvetlenül a nyomtatás előtt történik. Ez az eset áll fenn Egyiptomban, ahol egy államilag kapcsolt nyomdaipari vállalat megtagadta egyes újságcikkek kinyomtatását, amíg egy bizonyos történetet vissza nem vonnak, amely leleplezi a kormányt az olvasók előtt. Gabonban az újságcikkek teljes szövegét hamis tartalom váltotta fel a nyomtatás során, természetesen a lapkiadó tudta nélkül.
És amikor már késő megváltoztatni a tartalmat a nyomtatás előtt, könnyű utóbb megvásárolni, és belülről megsemmisíteni az egész szerkesztőséget, ahogy egyes oligarchák és hírszerző ügynökségeik tették Bulgáriában vagy Szudánban. Bár a tanulmány nem tér ki rá, könnyű lenne magyar példát is említeni: a Népszabadság bezárt szerkesztőségének esete örökre beírta magát a hazai sajtótörténelmi momentumok közé. Szintén ide tartozik az a példa, hogy a Magyar Hang című lapot Pozsonyban kell nyomtatni, azt ugyanis Magyarországon nem sikerült kinyomtatni, illetve egy időben bizonyos áruházak polcaira is csak nagy küzdelmek árán tudott bekerülni a kormánykritikus hetilap. Ráadásul eleinte a postai kézbesítés sem ment akadály nélkül.
Végül, de nem utolsósorban az újságokat meg lehet akadályozni már az azt alkotó alapanyagok előállítása során is, azaz a papírgyártásnál – Nicaraguában és Venezuelában kedvelt módszere ez a kormányerőknek. Végeredményében a módoktól és az eszközöktől függetlenül elmondható, hogy a terjesztésbe való beavatkozás általában ugyanazt az egyetlen célt szolgálja: fizikailag megakadályozni az újság olvasását. És az RSF tanulmánya szerint még mindig túl sok esetben járnak sikerrel.
