NMHH Médiatanács

A Spirit FM ügye és a Rádió 1 engedély nélküli hálózatba kapcsolódása is téma volt a Médiatanács ülésén

A Médiatanács a jelek szerint szemet huny afölött, hogy a Rádió 1 központi adásával médiatanácsi engedély hiányában kapcsolódott hálózatba a győri Lajta Rádió. A testület ezenkívül jelentősen elkésve, de kedden végül megadta az engedélyt az ATV-közeli tulajdonba került budapesti Broadway Rádiónak, hogy Spirit FM-re változtassa a nevét. Más fontos ügyek is napirenden voltak.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Július 23. óta tartó, hosszú (bár a múlt héten egy rendkívüli üléssel néhány percre már megszakított) szabadsága után most kedden tartotta első rendes rendülését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.

Megtárgyalták az ATV-közeli rádió névváltását

A testület az ülésen az MTVA és az NMHH jövő évi, 2020-as költségvetése és sok egyéb téma mellett napirendjére vette a budapesti 87,6 MHz közösségi rádiós frekvenciát használó Közösségi Rádiózásért Egyesület kérelmét, és hozzájárulását adta, hogy az eddigi Brodway Rádió Spirit FM néven folytassa a sugárzást. Mint arról a Media1 korábban beszámolt, az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd még a nyár elején megvásárolta a Budapest belső kerületében valamint az interneten is elérhető rádiót, de hiába kérte a rádió a névváltoztatást a Médiatanácstól, mert a testület hosszú időn át nem volt hajlandó napirendre sem venni a témát, és a grémium kicsúszott a jogszabály szerinti határidőkből. Ezt megelégelve a rádió már most hétfő óta, vagyis már a Médiatanács keddi döntése előtt elkezdte a sugárzást az új néven, azaz nem vártak tovább a kérelem elbírálásával addig nem foglalkozó Médiatanácsra.

A Médiatanács kedden végül megszületett döntése így utólag tehát jogszerűvé teszi az egyébként addigra már bekövetkezett állapotot a névváltás kapcsán.

Szemet hunynak a Rádió 1 győri illegális hálózatba kapcsolódása felett

A Médiatanács ülésének másik érdekessége, hogy azon megtárgyalták azt a problémát, amiről a Media1 korábban beszámolt, vagyis hogy Győrben egy olyan frekvencián szólt a Rádió 1 a Lajta Rádió Kft. közreműködésével, ahol egyébként jogszerűen erre már nem lett volna mód, hiszen a Médiatanács még július 23-án született határozata szerint a médiaszolgáltató korábban azt kezdeményezte, hogy hadd kapcsolódjon ki a Rádió 1 hálózatból, a testület pedig ennek megfelelően hozott határozatot arról, hogy augusztus 22-tól helyi adást kell készíteni a nap 24 órában.

A médiaszolgáltató a Médiatanács döntésének nem tett eleget, nem sugárzott helyi adást, és a frekvencián a Rádió 1 központi adása szólt. A Médiatanácshoz panaszbeadvány is érkezett a jogszerűtlen hálózatba kapcsolódás és a helyi adás hiánya miatt. A Médiatanács azonban most láthatóan elrendezte a jogsértő állapot ügyét azzal, hogy kiadott közleménye szerint a médiaszolgáltató a hálózati kikapcsolódásra irányuló kérelmét visszavonta, valamint a felek megállapodnak, hogy nem léptetik hatályba a korábbi szerződésmódosítást. Így továbbra is a Győr 103,1 MHz kapcsolódik hálózatba a Budapest 96,4 MHz – Rádió 1-gyel.

Bírságolásról, egyéb szankcióról a közlemény a benyújtott panaszbeadvány ellenére nem ejt szót, vagyis úgy tűnik, a Médiatanács valamiért a Rádió 1 esetében nem tartja fontosnak betartani a Médiatörvényt, ami miatt más hasonló esetekben médiaszolgáltatókat korábban megbírságolt, sőt volt, akinek a frekvenciájától is búcsúznia kellett illegális hálózatba kapcsolódás miatt.

Marad néma egyelőre a győri 96,4 MHz

A tájékoztatásból kiderül az is, hogy Rádió 1 műszaki igazgatójának tulajdonába került Fehérvár Rádió Kft. mégsem fogja használni a Győr 96,4 MHz frekvenciát, amit pályázati úton nyert el, és ahol augusztus 23. óta köteles lett volna sugározni a Rádió 1-et hálózatba kapcsolódva, de ennek nem tett eleget.

Arra a kérdésünkre az NMHH egyébként egyelőre nem reagált, hogy mi lesz most a kihasználatlanul maradt frekvenciával, illetve a kft.-t sújtják-e retorzióval, amiért azon nem nyújtott médiaszolgáltatást, holott a pályázati eljárás során ezt vállalta.

(A Rádió 1 részéről egyébként hetek óta nem válaszolnak a kérdéseinkre, miért nem költöztették át az adást a 96,4 MHz-re, ahogy azt tervezték.)

Újabb 5 évig tovább szólhat a Rádió 1 Gyöngyösön, hasznosítanak egy keszthelyi és pécsi frekvenciát

A Médiatanács bejelentette azt is, hogy a szolgáltató kérelmére további öt évvel – 2024. november 17-ig – meghosszabbította a Gyöngyös 101,7 MHz és a Hatvan 87,9 MHz helyi rádiós frekvenciákon kereskedelmi jelleggel sugárzó 101,7 Rádió 1 szolgáltatójának jogosultságát.

Elfogadta a tanács a jelenleg használaton kívüli Keszthely 92,2 MHz-es helyi, valamint a Pécs 94,6 MHz körzeti rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezeteit közösségi jellegű hasznosításra.

Az ezzel kapcsolatos a dokumentumok a Médiatanács honlapján a hatóság ígérete szerint csütörtökön jelennek meg.

Nem mindenki úszta meg bírság nélkül

A médiahatóság bejelentette, hogy ellenőrizte a médiaszolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítését a 2019. január 1. és március 31. közötti időszakban. A médiatörvény alapján a médiaszolgáltatók meghatározott köre köteles havonta adatokat szolgáltatni, hogy a Médiatanács ellenőrizhesse a műsorkvótákra vonatkozó előírások betartását.

Összesen 35 rádió és televízió 27 médiaszolgáltatója azonban nem teljesítette határidőre az adatszolgáltatást.

A testület nyolc szolgáltatót figyelmeztetett, a többi 19 esetében 12 ezer forinttól mintegy 125 ezer forintos bírságokat rótt ki.

Kevés magyar zenét adott a Karc FM

A Médiatanács megállapította, hogy a Budapest 105,9 MHz-cel hálózatba kapcsolódó szegedi Karc FM 100,2 helyi, közösségi rádió egy májusi adáshéten eltért a saját műsoridősávjától, számos alkalommal nem a saját megnevezését használta, kevesebb magyar zenét, közszolgálati és a helyi mindennapi életet segítő műsort adott az általa vállaltaknál, valamint nem sugárzott nemzetiségi vagy kisebbségi műsort, ezért a testület 200 ezer forintos bírságot szabott ki a szolgáltatójára.

Egy szintén májusi adáshét vizsgálata alapján 50 ezer forint bírságot rótt ki a grémium a helyi, kereskedelmi jelleggel Orosházán működő Mega Rádió szolgáltatójára, mert a törvényben leírtaknál kevesebb szöveget és magyar zenét, valamint túl sok zenét és ismétlést tett közzé a hatóság szerint

A Magyar Katolikus Rádió egy júniusi adáshéten kevesebb hírműsort, valamint több ismétlést tett közzé a megengedettnél, ezért a testület felszólította a jogszerű magatartás követelményeinek betartására.

A Rábaközi Televízió üzemeltetőjét 40 ezer forintra bírságolta a testület, mert egy májusi adáshéten összesen 783 alkalommal úgy tette közzé képújságjában a „Támogassuk Orbán Viktor programját” és a „szavaznifogok.eu” című közleményeit, hogy a politikai reklámokat nem különböztette meg a többi hirdetéstől, és a reklámok megrendelőjét sem jelölte meg.

A Mecenatúra-pénzek jelentős része a Rádió 1-nél landol

Huszonnyolc sikeres pályázattal kisközösségi, kereskedelmi és közösségi rádiók kapnak összesen 75 millió forint támogatást a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Program hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítését ösztönző 2019-es pályázatának második fordulójában.

Hírműsor kategóriában eredményesen pályázott a 101,7 Pécs FM, a dunaújvárosi Rádió 24, a keszthelyi, a miskolci és a győri Rádió 1, a székesfehérvári Magyar Katolikus Rádió, a Rádió Szarvas, a szolnoki Amadeus Rádió, a fehérgyarmati Rádió Som, a kiskunfélegyházi Rádió Smile, valamint a budapesti Mária Rádió és a Jazzy Rádió. Szolgáltató magazinműsorokat gyárthat a Lakihegy Rádió, a Rádió Dabas, a Paks FM, a miskolci és a sátoraljaújhelyi Európa Rádió, a keceli, solti és bajai adókon szóló Gong Rádió, a kiskunfélegyházi, a pécsi, a gyöngyösi és a zalaegerszegi Rádió 1, a miskolci Rádió M, a székesfehérvári Táska Rádió és a budapesti Klasszik Rádió.

Tematikus magazinok gyártására kapott támogatást a fővárosi Manna FM, a Trend FM és az InfoRádió.

A csökkenés ellenére is a TV2-n volt a legtöbb szponzorüzenet

A testület elfogadta a televíziók támogatási gyakorlatáról készült legfrissebb NMHH-tanulmányt, amely 2019 első félévét vizsgálja.

A minta állandó szereplői a legnagyobb eléréssel rendelkező országos kereskedelmi televíziók (RTL Klub, TV2), valamint a közszolgálati Duna TV volt, mellettük egy-egy hónapig helyet kapott a mintában a Duna World, az M4 Sport, a Sport1, a Sport2, a Story4 és a Viasat3. A vizsgált csatornák 17 372 órányi műsoridejében 1038 cég összesen 68 491 szponzorüzenete jelent meg.

Az adatokat 2018 azonos időszakával összevetve az látható, hogy a Duna TV és az RTL Klub esetében nőtt a támogatói aktivitás: előbbinél 2018 első felében 5520, idén az első félévben 6086 szpot került adásba, utóbbinál 18 502-ről 20 359-re nőtt a hirdetések száma. Ezzel szemben a TV2-nél 44.146-ról 38.988-ra csökkentek a szpotok.

A leggyakrabban előforduló támogató cég a Saint-Gobain Kft. volt 2084 megjelenéssel, ezt követte a Baumit Kft. 1651 szpottal és a Leier Hungária Kft. 1630 üzenettel.

A legtöbb szponzorüzenetet a TV2 időjárás-jelentésében mutatták be (15 700), amit az RTL Klub Drága örökösök című sorozata (2238) és a Duna TV Család-barát című műsora (2221) követett.

A teljes tanulmány az NMHH honlapján olvasható.

Támogatás fesztiváloknak

A Médiatanács összesen 1,5 millió forinttal támogatja a Primanima Nemzetközi Animációs Filmfesztivált, amelyet Budaörsön rendeznek majd meg október 30. és november 2. között.

A testület a legígéretesebb magyar tehetségnek járó George Pal-díj, a közönségszavazatok alapján legnépszerűbb magyar filmnek odaítélendő Macskássy Gyula-díj, valamint a gyermekközönség szavazatai alapján legnépszerűbb magyar meseanimációnak kijáró Csermák Tibor-díj nyerteseinek 500-500 ezer forintot ajánl fel.

A Médiatanács tagjainak 9 éves mandátuma egyébként, Karas Monika elnök kivételével heteken belül lejár, de a jelölőbizottság a Fidesz miatt feloszlott a héten a parlamentben.

A Médiatanács egyébként más ügyekkel is foglalkozott, de azokról egyelőre nem adott ki tájékoztatást. Kérdéseket küldtünk a további főbb döntésekkel kapcsolatban, ezekről később még beszámolunk.

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!