Megtartotta az őszi tévés szezon nyitányát jelző sajtótájékoztatóját az RTL Magyarország, ahol Kolosi Péter, a médiavállalat programigazgató vezérigazgató-helyettese ismertette, milyen műsorokra építi stratégiáját az RTL Klub a következő időszakban.
Mielőtt az új és visszatérő műsorok bejelentésére sor került volna, Kolosi kitért rá, hogy az RTL Klub továbbra is piacvezető a kereskedelmileg kiemelt, 18-49 éves korcsoportban az esti főműsoridőben. Az idei évben 187 főműsoridős estét nyert meg eddig az RTL Klub idén, ami az esték körülbelül 80 százalékát jelenti.
A főműsoridős közönségaránya az RTL Klubnak az év első felében 13,6% volt az említett korcsoportban. Az RTL Magyarország csoportszinten is piacvezető volt főműsoridőben, tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.
Kolosi szerint magáért beszél az is, hogy A mi kis falunk sorozat esetében még az ismétlésnek is 18% feletti közönségaránya volt, és az RTL Híradó 225 estéből 212-t megnyert este 6-kor, ami 90 százalék feletti eredményt jelent 18-49-ben. A Fókusz is jó teljesített, 17,2 százalékos közönségaránnyal.
Főleg saját gyártású sorozatokra és reality-ra épül az ősz
Ami az RTL előtt álló időszakot illeti, az ősz két fontos lábát a visszatérő és új saját gyártású fikciós sorozatok és drámák valamint reality típusú műsorok adják majd.
A Drága örökösök második évada már el is indult hétfőn, és mint Kolosi Péter elmondta, nagyon jól is kezdett, hiszen rögtön nyerte a sávját a 18-49-es korcsoportban.

Visszatér az elmúlt időszak óriási sikerét biztosító, az előző évadban 27 százalék feletti közönségaránnyal futó A mi kis falunk is, mely szombatonként este 8-tól lesz látható.
A mi kis falunk új évada augusztus 31-én érkezik, benne néhány új szereplővel is. Aznapra egyébként Kiss Ádám komedista és a Showder Klub is új, speciális standup comedy adással készült. Kiss Ádám csaknem 2000 néző előtt vette fel egész estés műsorát.

Szeptember elsején 20:05-kor érkezik a Jófiúk, A mi kis falunk alkotóinak új sorozatának premier része.
A sorozat vasárnap esténként, hetente lesz képernyőn. Három csetlőbotló rendőrről szól a sorozat, melynek előzetesét nemrég már megmutattuk.
Főbb szereplők: Mihályfi Balázs, Hevér Gábor, Király Dániel, Pokorny Lia, Parti Nóra, Kovács Panka, Gáspár Tibor, Michl Juli, Ertl Zsombor, Miller Dávid, Katona Kinga, Mészáros András, Mészáros Tibor, Borovics Tamás, Varga Gabi.
A Jófiúk vezető rendezője Kapitány Iván, társrendezője Dyga Zsombor.

X-Faktor 2019-ben is
Már kilencedik alkalommal lesz képernyőn az X-Faktor. A X-Faktor 2019 műsorvezetője Kiss Ramóna lesz. A mentorok: Dallos Bogi, ByeAlex, Gáspár Laci, Puskás Peti.
Jön a Nyerő páros, a Love Island és a Házasodna a gazda
Újra lesz Nyerő páros sztárpárshow Sebestyén Balázs műsorvezetésével. Elárulták azt is, hogy a Nyerő Párosban az összeköltöző 8 sztárpáros között látható lesz Csobot Adél és Istenes Bence is.
Visszatér továbbá a Házasodna a gazda. A Házasodna a gazda szeptember elsején 19 órakor érkezik premier adással. A műsorvezető Nádai Anikó lesz. A gazdák: Demjén Niki, Berecz Balázs, Bige Botond, Brindzik Zsolt, Szilágyi Misi.
Jön továbbá a korábban már beharangozott Love Island, mely jelenleg az egyik legsikeresebb reality a nemzetközi tévés kínálatban.

A Love Island a brit ITV formátuma, és a Big Brother óta talán nem is nagyon volt hasonló sikerű reality – mondta Kolosi Péter.
A Love Island tóbbi szeptember elsejétől minden nap képernyőn lesz, még hétvégén is.
A műsort Cipruson forgatják, a megnyerhető fődíj 20 millió forint és persze egy életre szóló szerelem. A premier rész 21:05-kor lesz. A műsorvezető az Éjjel-Nappal Budapestből és a Szenzációs Négyesből is ismert Lali lesz.
Kiderült az is, hogy a műsorhoz Love Story címmel netes kísérőműsor is kapcsolódik majd.
Új évad érkezik a Konyhafőnökből
Ezúttal is képernyőn lesz a Konyhafőnök VIP, immáron a negyedik évad következik.
A gasztroreality VIP kiadása új szériájában nem csupán a Michelin-csillagos séfek hírességekből álló csapatai csapnak össze, hanem a séfek is komoly kihívásokkal készülnek egymás számára: a legváratlanabb pillanatokban állíthatják majd be egymást a versenyzők közé főzni, így nekik a hírességekkel együtt kell majd ugyanazokból az alapanyagokból minél különlegesebb fogásokat készíteniük.
A Válogató hét is átalakul. Fördős Zé, Sárközi Ákos és Rácz Jenő egy-egy napon felülbírálhatják zsűritársaik döntéseit, sőt a hírességekre talán a verseny történetének egyik legkegyetlenebb fordulata vár; hiába kapnak kötvényt az egyik séftől, a Válogató héten nem érezhetik magukat biztonságban az utolsó pillanatig, hiszen az új évadban a Séfek elvehetik tőlük a kötényt és átakaszthatják majd annak a versenyzőjelöltnek nyakába, akinek a teljesítményét jobbnak ítélik meg.
Emiatt mindenkinek a lehető legjobb formáját kell hoznia, hogy meggyőzze a két Michelin-csillagos séfet, és a csapatában versenyezve ringbe szállhasson a Konyhafőnök VIP címért és a 10 millió forintért.
A műsorvezető Fördős Zé, a séfek: Rácz Jenő, Sárközi Ákos.
Éjjel-Nappal Budapest: előbb a neten, mint a tévében
Bejelentették azt is, hogy most először az augusztus 20-i hosszú hétvégén két részt, az augusztus 19-i és 20-i Éjjel-Nappal Budapest epizódokat a nézők rendhagyó módon hamarabb láthatják az RTL Most platformon, mint a televízió képernyőjén.
Nofilter: exluzív sorozat kizárólag az RTL Most+ platformra
Kizárólag az RTL Most+ internetes platformon, a Telenor MyTv felhasználói számára lesz látható a Nofilter című saját gyártású sorozat, várhatóan már az idei utolsó negyedévben.
Juhász András, a sorozat producere és Grósz Judit, az RTL Magyarország digitális igazgatója azt mondta a Media1 érdeklődésére: a sorozat rövid, átlagosan 15 perc hosszú epizódokból áll majd, és 10 rész készül belőle első körben. A Nofilterben négy huszonéves lány életének alakulását követhetjük majd nyomon, a főszereplő Rainer Micsinyei Nóra lesz.
A sorozat Magyarországon, Budapesten és vidéki helyszínen játszódik majd.
A sorozatban Anna, vidékről Budapestre költözött világmegváltó, akinek színészi ambíciói vannak, Erika, a tehetséges romungro lány a VIII. kerületből, aki énekesként szeretne boldogulni. Szonja, Anna unokatestvére, aki fővárosi, világlátott értelmiségiként túl sznob ahhoz, hogy élvezze az életet és íróvá szeretne válni valamint a negyedik lány Luca, aki segítő szándékú buzgó hívőként úgy dönt, hogy apácaként próbál másokon segíteni.
Juhász András mellett a sorozat másik producere Fränk Barbara. A Nofilter írója és rendezője Dubinyák Réka.
Grósz Judit, az RTL Magyarország digitális igazgatója az RTL Most kapcsán megemlítette azt is, hogy még az idén egy új, állandó tematikus csatornát is indítanak az internetes platformon. Elmondta azt is, hogy több kábelszolgáltatóval is folynak a tárgyalások arról, hogy az RTL Most+ megjelenjen a rendszerein.
Tegnap jelentették be a TV2 őszi műsorait is, erről ide kattintva olvashatnak bővebben. További tévés hírek találhatók a Media1 tv rovatában.