Ahogy arról február végén beszámoltunk, a szerkesztőbizottság február 25-i lemondása utáni átmeneti időben a Figyelő szerkesztőbizottságának egyik tagja, az ex-századvéges Lánczi Tamás foglalkozott a fideszes médiaholdinghoz, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz tartozó hetilap irányításával.
Ma, hétfőn a 24.hu arról írt, hogy úgy tudják, most már Lánczi Tamás is távozik a Figyelőtől. Megkeresték Lánczit, aki nem tagadta nekik az információt. Azt is írták, hogy az egykori világgazdaságos Deák Bálint veszi át a lap irányítását.
A 24.hu kereste a fideszes médiaalapítványt, de nem kaptak hivatalos választ.
A Media1 hétfőn este szerkesztőségi forrásból is azt hallotta:
holnaptól már nem Lánczi Tamás vezeti majd a szerkesztőségi üléseket.
Lánczi egy forrásunk szerint a múlt heti szerkesztőségi ülésen már utalt rá, hogy elmegy a cégtől. Ma délelőtt azonban már teljesen egyértelművé vált, hogy a holnapi szerkesztőségi ülést Deák Bálint tartja majd.
A Figyelőnél most több munkatárs főleg azt találgatja, hogy a fideszes médiaholding tervez-e valamiféle összevonást a Figyelő és a Világgazdaság között, illetve elmozdul-e gazdasági irányba a lap, vagy maradnak a közéleti témáknál.
Forrásunk szerint korábban az egyik szerkesztőségi ülésen már hangzott el arra vonatkozó utalás, hogy erősíteni kell a gazdasági irányt.
Frissítés (2019.03.26.)
Megjelent a Figyelo.hu weboldalon egy közlemény, amelyben hivatalosan is bejelentik, hogy közös megegyezéssel távozott a lap főszerkesztője, Lánczi Tamás. Jelezték azt is, hogy a (Figyelő felett is uralmi szerződést gyakorló) Mediaworks Hungary Zrt. döntése alapján a Figyelő főszerkesztője március 26-tól Deák Bálint lett.
Az írják, Deák Bálint emellett maradt a Világgazdaság főszerkesztője is.
A közlemény méltatja Lánczit, mivel a Figyelő modern megjelenésű és sokoldalú hetilapként állítólag „a hazai lappiac kiemelkedő tagjává vált”. A kinevezés részleteiről egy külön hírben számoltunk be.
Magyar Idők, Világgazdaság, Figyelő
Deák Bálint pályafutását 1995-ben, a Napi Gazdaságnál gyakornokként kezdte, ezután a Magyar Távirati Iroda Gazdasági Főszerkesztőségében dolgozott 1998 és 2004 között újságíróként, majd a Világgazdaság tőzsde rovatának volt a szerkesztője. Ezt követően az Origo gazdasági rovatát vezette 2005 és 2008 között. Utána újra megfordult a Napi Gazdaságnál, először mint a tőzsde rovat szerkesztője, majd lapszerkesztő lett. Deák Bálint a 2015. szeptember 1-jén induló Magyar Időknél töltött be lapszerkesztői munkakört, majd innen került Mezősi Tamás helyére a Világgazdaság élén 2016 novemberében.
A Figyelő példányszáma egyébként mindössze néhány ezerre zuhant az elmúlt pár évben, bár pontos számokat nem tudni, mivel a lap kiadója már nem is auditáltatja a példányszámokat a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetséggel (MATESZ).
Új kormányközeli hetilap jöhet?
A 24.hu egyébként arról is írt ma, hogy úgy tudják, a Mandiner című hírportálhoz kapcsolódóan egy új nyomtatott hetilappal bővülhet a kormányközeli sajtótermékek köre. A 24.hu azonban erről hivatalos választ még nem kapott, a fideszes médiaholding nem reagált a kérdéseikre.
Ha a portál információi helytállóak, akkor az új lap várhatóan 60 oldalas lesz, és közéleti-politikai témákkal foglalkozik majd. Ez állítólag a tavaly bezárt Heti Válasz olvasótáborára röpülne rá.
Ma írtunk arról is, hogy
- Kálmán Olga tanárként folytatja karrierjét.
- Harminc év után távozik Bayer József (CEO) a Ringier Axel Springer Magyarország éléről, és nyugdíjba vonul. Vele együtt távozik Király Mária (COO) is.
- Hosszú kihagyás után visszatér Rókusfalvy Pál a médiába.