Bayer József vezérigazgató hétfőn ügynökségi találkozón és egy állománygyűlésen bejelentette, hogy nyugdíjba vonul, vagyis távozik a Ringier Axel Springer Magyarország éléről. Az ügyvezetővel együtt távozik a vállalat éléről az operatív vezető, Király Mária is – tudta meg a 444.hu. A portál információját a Ringier Axel Springer Magyarország is megerősítette a 444-nek, illetve azóta a Media1-nek is elküldték az ezzel kapcsolatos megerősítő válaszukat.
Közleményükben azt írják:
„Dr. Bayer József, a Ringier Axel Springer Magyarország kiadóvállalat ügyvezető igazgatója és dr. Király Mária, a kiadó operatív ügyvezető igazgatója 2019 év végéig töltik be cégvezetői pozícióikat. A Ringier Axel Springer Magyarország a mai nappal megkezdte az új ügyvezető igazgató (CEO) keresési és kiválasztási folyamatát. Ennek eredményét és minden további részletet a kiválasztási folyamatot követően kommunikál majd a kiadóvállalat.”
A Ringier Axel Springer (RAS) egyike a legjelentősebb magyarországi médiavállalatoknak. Kiadványai közül a legjelentősebb a napi 70-80 ezer példányszámú Blikk, Magyarország legjelentősebb példányszámú országos napilapja. Emellett a céghez tartozik a Kiskegyed, a Glamour, több tévéújság és rejtvénylap.A kiadó évi 6-7 milliárd forint árbevételt produkál, tulajdonosa a német-svájci Ringier Axel Springer Media AG nevű vegyesvállalat – említette a 444.

Bayer József harminc éven át irányította a Ringier Axel Springer Magyarországot, illetve az előzménycégeket.
Épp ma idéztük az anyavállalat, a Ringier Axel Springer Media AG vezérigazgatóját, Mark Dekant, aki egy, a Marketing&Media magazinban megjelent interjúban arról beszélt, hogy a Ringier Axel Springer Media AG nem vonul ki Magyarországról.
Mark Dekan elismerően nyilatkozott az elmúlt harminc évről, mivel ez alatt a RAS végig megőrizte nyereségességét. A cégcsoport vezérigazgatója azt mondta, Magyarországon nagyon nehéz a helyzet sajtószabadság szempontjából.
Azt a mai bejelentés során is megerősítették, hogy a vezetők távozása nem jár majd együtt a cég eladásával.
Bayer József és Király Mária a Marketing&Media toplistáján évek óta a legmeghatározóbb magyar médiavezetők között szerepelt.
Bayer József közgazdaságtudományok kandidátusa. Mielőtt az Axel Springer magyarországi cégeit az Axel Springer AG-vel közösen megalapította, több évet dolgozott külföldön, Bécsben és Stuttgartban, majd 33 évesen a Magyar Televízió kereskedelmi főigazgatója lett. Az AS magyarországi tevékenységeit a megalapítás éve, 1989 óta irányítja. Bayer a Budapesti Corvinus egyetem magántanára, áll a RAS Magyarország honlapján.
Király Mária vállalati tervező-elemző okleveles közgazdász, majd vállalati komplex vezetői szakközgazdász képesítést és közgazdasági doktori címet szerzett a Budapesti Corvinus Egyetemen. Építőipari, illetve bányavállalatnál szerzett vállalatirányítási tapasztalatokat. Ő 1990 óta dolgozik Magyarország egyik legnagyobb kiadóvállalatánál, az Axel Springer cégcsoportnál dolgozik, először mint főkönyvelő, majd gazdasági igazgató, jelenleg mint operatív ügyvezető. Feladatai közé tartozik többek között a szervezetek operatív üzleti felügyelete, vezetői információs rendszer irányítása, gazdálkodási stratégiák meghatározása.