
A Tescóból is elkezdett kiszállítani a NetPincér
A NetPincér biciklis, motoros és autós futárjai segítségével akár fél órán belül megérkezhet az élelmiszer-bevásárlás.

A NetPincér biciklis, motoros és autós futárjai segítségével akár fél órán belül megérkezhet az élelmiszer-bevásárlás.

Július 1-jén elindult a posta váminformatikai rendszere, amely az első napok tapasztalatai alapján ugyan összességében jól működik, de kisebb korrekcióra is szükség volt.

Az alapító 27 évvel az Amazon 1994-es létrehozása után távozik a cég éléről.

Budapest, valamint a Balaton keleti partja után mától már a Velencei-tónál is elérhetővé tette online élelmiszerboltját az internetes kereskedő. A Balaton kapcsán is tettek egy bejelentést.

Július 1-jétől egyszerűsödnek az e-kereskedelemmel kapcsolatos áfaszabályok az EU-ban. A szakértő szerint a könnyítés az e-kereskedelem további élénkülését és a hazai export bővülését eredményezheti.

Az e-kereskedő cég az eddigi legnagyobb alapterületű üzletét nyitja meg idén szeptemberben a budai bevásárlóközpontban.

Tovább kívánja erősíteni jelenlétét az e-kereskedelmi piacon a világ legnagyobb közösségi platform-üzemeltetője, a Facebook. A cég több saját platformján is új, vásárlást elősegítő és ösztönző szolgáltatások indulnak el, még a nyáron.

Fontos lépéseket jelentett be a webáruház.

A héten lezárulhat a közel egy évvel ezelőtt bejelentett akvizíció, amelynek célja, hogy az Adevinta megszerezze az eBay apróhirdetési üzletágát, az eBay Classifieds Groupst. A felvásárlás eredményeként a világ legnagyobb online apróhirdetési cégcsoportjává válik a sok más termék mellett a magyar Jófogást is tulajdonló Adevinta.

Tavaly szeptemberben telepítette az eMAG első budapesti csomagautomatáját, a napokban pedig megkezdődött a vidéki terjeszkedés.