
Bukva jött ki Matolcsy György fia az Origo ügyletből?
Az Origo megszerzése, majd elajándékozása csak egy jókora veszteséget okozott. Ez a szakértő szerint nehezen magyarázható üzleti döntés.
Az Origo megszerzése, majd elajándékozása csak egy jókora veszteséget okozott. Ez a szakértő szerint nehezen magyarázható üzleti döntés.
A milliárdos üzletember, aki nemrég eladta érdekeltségét az IKO műsorgyártóban és az Atmedia reklámértékesítő cégben, átnevezte az IKO Digital nevű veszteséges digitális médiacégét, és elindított a napokban egy online bulvárújságot, meglévő termékei közül egyet pedig átpozicionált.
A 444 tulajdonosa, mely megalapítása óta még egyszer sem tudott nyereséget elérni, 100 millió forintot meghaladó veszteséget ért el 2018-ban. Kardos Gábor a Media1-nek elmondta, mi van a korábbi évekhez képest nagyobb veszteség mögött, és elárulta, mikorra számítanak nyereségre.
Újabb jogi eljárásra készülhet a Fidesz-közeli KESMA alá tartozó Origo a hétvégén közölt, az RTL-t lejáratni hivatott cikk miatt, pedig épp nemrég bukott egy ilyen ügyet a weboldal. Perre készülhet a TV2 is.
Több milliárd forinttal csökkent az árbevétele az M-RTL Zrt. televíziós cégnek, miközben költségei megnőttek. A teljes RTL Magyarország cégcsoport – ahová más RTL-es magyarországi érdekeltségek is tartoznak – ugyanakkor nyereséggel zárt.
A Hazug Senkit működtető Sarkadi Nagy Márton oknyomozó újságíró szerint az Index ellopta a Ripost elképesztően rossz gazdasági adatairól szóló cikkét. Tóth-Szenesi Attila, az Index főszerkesztője szerint azonban alaptalan a vád, hiszen ők Sarkaditól függetlenül, nyilvános cégadatokból dolgoztak. Sarkadi a Főszerkesztők Fórumához fordul.
Radu Morar, a Sláger FM tulajdonosa a Media1-nek azt is mondta, ő és cége csak mától vált az eddigi Rock FM-et működtető Favorit Masters Kft. tulajdonosává. A tranzakció következtében Mr. Zsolt (Tamássy Zsolt), a Rock FM volt tulajdonosa visszakaphatja a tetemes összegű tagi hiteleit.