
Elhunyt Zelei Miklós író, költő, újságíró
Életének 73. évében.


Egy fedősztorit adtak elő az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai Dezső Andrásnak, majd a forrásaira voltak kíváncsiak egy cikksorozata kapcsán.

A médiamunkást, Vlagyiszlav Jeszipenkót árammal is kínozták a letartóztatásakor.

A beszélgetésből kiderül, mért vált Pál Zsombor egy szaklap főszerkesztői posztjáról a közéleti internetes lapra, de rákérdeztünk arra is, mire számít a közeljövőben a magyar közéletben, beszélgettünk a közmédiáról, a Médiatanácsról, az MTI-ről, illetve úgy általában a magyar médiahelyzetről, és új munkahelyéről is.

Különböző feladatkörökre lehet jelentkezni.

Az eseményről készült élő Facebook-közvetítésben vehető ki a diskurzus.

A Brit Media vezetősége a Media1-nek azt állítja, nem állnak szerződéses kapcsolatban az illetővel, csakhogy a Pesti Hírlap oldalán jó pár cikke megtalálható annak az újságírónak, aki azt állítja, hónapok óta nem fizetik ki a munkája utáni számlákat, és jelentős tartozást halmoztak fel felé. Az újságíró jogi lépésekre készül a médiavállalat ellen, de a médiavállalat is jogi lépéseket helyezett kilátásba vele szemben jó hírnév megsértéséért.

Balogh Krisztina kevesebb mint három hónapot töltött a 168 Óra internetes szerkesztőségénél a közélet rovat vezetőjeként, ahová az új Indextől igazolt a nyár elején.

Az elismerést a 2020-ban elhunyt újságíró fia vette át.

Míg a világ számos országa jelenleg is kimenekítő akciókat hajt végre Afganisztánban a tálib hatalomátvétel miatt, egy magyar újságíró, Novák András, az ATV munkatársa épp most utazott Afganisztánba a tálibok engedélyével. A Media1 kapcsolatba lépett az újságíróval, aki beszámolt a körülményekről és arról, hogyan került oda, ahonnan mások épp kaotikus körülmények között menekülni próbálnak.