
100 milliárdból gazdálkodhat a Közmédia – kiakadt az egyik ellenzéki párt
A televíziókat és rádiókat működtető állami médiavállalat, az MTVA jelentősen megnövekvő állami támogatása miatt máris tiltakozik a DK.

A televíziókat és rádiókat működtető állami médiavállalat, az MTVA jelentősen megnövekvő állami támogatása miatt máris tiltakozik a DK.

Az ellenzéki párt felháborítónak tartja, hogy a Fidesz-közeli médiamunkás mit írt nyilvánosan George Floyd temetésének napján, és hogy a kormánypárt még mindig nem szakított vele.

A ViacomCBS tévécsatornái pontosan 8 perc 46 másodpercig sötéten tartják ma este a képernyőket, hogy így tiltakozzanak az Egyesült Államokban történt szörnyű gyilkosság miatt. A médiavállalat honlapja is sötétbe borult.

Sajtó- és személyiségi jogi perre készül Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, amiért valótlanságot állított róla a kormánysajtó.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete álláspontja szerint legfeljebb csak akkor szabad elfogadnia az országgyűlésnek a törvénytervezetet, ha a sajtó szabadságát nem a jelenleg megfogalmazott módon érintheti a különleges jogrend. Az MLE közleményében nemzetközi jogba ütközőnek nevezi a jogszabálytervezetet.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint, aki a nyilvánosság és a sajtó ellen harcol, az nem a járványt akarja legyőzni. Azt követelik: töröljék a média korlátozására vonatkozó passzust a felhatalmazási törvény tervezetéből, és ne fenyegessék az amúgy tisztességes, valós tényeket közlő újságírókat 5 év börtönnel.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Főszerkesztők Fóruma elfogadhatatlannak tartja az újságírók elleni egyre gyakoribb erőszakot. A rendőrség eközben nyomozást indított garázdaság miatt.

A lapkiadókat tömörítő érdekvédelmi szervezet szerint a mindennapi újságírás jelentős korlátozását vonhatja maga után, ha a jövőben tömegesen fordulnak elő a Fővárosi Törvényszéken született ideiglenes intézkedéshez hasonló döntések. Az MLE szerint össze kell hangolni a személyes adatok védelmét a tájékozódáshoz fűződő joggal.

Alaptalannak nevezte a Kossuth Rádió csatornaigazgatójává kinevezett Siklósi Beatrixot ért bírálatokat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesületének (NÜB) írt levelében.

Újabb szervezetek tiltakoznak az összeférhetetlenség miatt az állami rádió éléről távozni kényszerülő Mucsányi Marianna utódjának kinevezett, a közösségi médiában antiszemita és rasszista tartalmakat megosztó csatornaigazgató, és korábban egy holokauszttagadó történészt műsorában szerepeltető Siklósi Beatrix személye ellen.