
Elindult a Telex Zacc nevű újdonsága
Ebben könnyedebb témákkal szórakoztatják az olvasókat.
Ebben könnyedebb témákkal szórakoztatják az olvasókat.
Zdeněk Bakala cége, az Economia még tavaly ősszel jelentette be, hogy jelentős összeggel támogatni fogja a volt indexesek új projektjét.
Március 15., a Szabad Sajtó Napja alkalmából kihirdette a Magyar Újságírók Országos Szövetsége az idei Magyar Sajtódíj, valamint az Aranytoll díj és a Földes Anna Interjúdíj győzteseit. Íme a díjazottak teljes névsora.
Ugyanakkor idén is Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója végzett az élen.
Régóta várt fejlesztéssel készült el a volt indexesek által tavaly létrehozott új internetes hírlap.
Ne Hallgassunk Nonprofit Kft. néven hozott létre új céget a Telex két főszerkesztője és Kárpáti Márton, a lap tulajdonos ügyvezetője, de megmarad a Van Másik Kft. is.
Az újonnan indult Telex máris megkapta a három éve meggyilkolt fiatal szlovák oknyomozóról, Ján Kuciakról elnevezett #AllForJan Award nemzetközi médiadíjat. A MEDIA for FREEDOM konferencián magyar részről felszólalt Varga Judit magyar igazságügyi miniszter, Varga Zoltán médiavállalkozó, a Central Médiacsoport tulajdonosa és Hardy Mihály, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese is.
Sok érdekesség derült ki a Telex kapcsán a Media1 legutóbbi műsorában, ahol szó esett többek között az új társfőszerkesztői konstrukcióról, a lapnál a háttérben jelenleg is zajló fejlesztésekről (például a mobilapplikációról), a korábban belengetett fizetőkapus rendszerről és egy vidéki tudósítói hálózatról, de kiderült az is, megérkezett-e már a cseh támogató által megígért 200 ezer euró, és hogy voltak, akik befektetőjelöltként érdeklődtek a lap iránt. A Telex vezetői beszámoltak arról is, hogyan akadályozzák munkájukat a különféle minisztériumok és más hivatalok, vagy hogy sosem kapnak válaszokat például az Operatív Törzstől a koronavírus kapcsán.
Az Index hat hónappal ezelőtt elbocsátott főszerkesztője versenytilalmi korlátjának lejárta után csatlakozik a Telexhez, ahol Munk Veronika főszerkesztő mellett ő is főszerkesztőként jegyzi majd a lapot.
„Nem úgy volt az, Pali!” címmel adott ki közleményt a Telex, amelyben Kárpáti Márton, a lap tulajdonosa, egyben az Index egykori főszerkesztő-helyettese arról ír, szerinte nem egészen úgy történtek a dolgok a régi Index szétesése kapcsán, ahogy arról Szombathy Pál nyilatkozott hétfőn megjelent interjújában, amikor azt állította, a távozó indexeseknek volt B terve.