
A Magyar Idők évekkel ezelőtti hazugsága miatt pert vesztett a kormánypárti médiaholding
A pert dr. Czeglédy Csaba indította és nyerte meg a Mediaworks ellen.

A pert dr. Czeglédy Csaba indította és nyerte meg a Mediaworks ellen.

A lapot azért perelte be az ATV tulajdonosa és a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, valamint a lelkész lánya, Kauzál Alexandra, a Hit Rádió műsorvezetője, mert úgy vélték, a lap jogszerűtlenül közölte közös fotójukat.

A sportújságírót a kormánypárti médiabirodalom perelte be, amiért a Nemzeti Sporttól való távozása után egy cikkben bírálta Szöllősi Györgyöt, a Nemzeti Sport főszerkesztőjét, a hazai közállapotokat és médiaviszonyokat, valamint az is megírta, hogy miután kirúgták, nem kapta vissza a munkahelyén gyűjtögetett sportrelikviáit.

A bírósági ítélet szerint a kormányközeli Mediaworks / KESMA 21 sajtóterméke valótlanul és jogsértő módon állította Czeglédy Csabáról, a DK politikusáról, hogy elítélték egy hatmilliárdos költségvetési csalási ügyben. Sérelemdíjat is megítéltek Czeglédy számára.

Az újságíró még mindig nem fizette ki, amire a bíróság a Hadházy Ákos által indított, személyiségi jogi per végén jogerősen kötelezte, az országgyűlési képviselő ezért végrehajtást indított ellene.

A politikai elemző azért perli a kormányközeli médiumok újságíróit és lapjait, mert valótlanságokat terjesztettek arról, mit nyilatkozott a Politico című lapnak.

A Political Capital igazgatója még tavaly fordult bírósághoz a kormányközeli hírportálokon közölt hazugságok kapcsán. A Fidesz-közeli sajtótermékek azt állították, az elemző titkos brit pszichológiai hadviselési akció részese.

A TV2 hírműsora, a Tények több napon át azt híresztelte, hogy elítélték dr. Czeglédy Csabát, a DK jogászát egy hatmilliárdos büntetőügy kapcsán, holott nem történt ilyen. A tévécsatorna ügyvédje azzal mentegette a csatornát a bíróságon, hogy ez bagatell tévedés. A bíróság most ítéletet hirdetett az ügyben.

A pénzügyi szervezetek törvényessége feletti kontrollt is ellátó MNB törvénytelenül közölt nyilvánosan adatokat Horváth Csaba újságíró pénzügyével kapcsolatban a Simicska-Orbán háború kitörése után.

A kormányközeli médiaholdingot 1,3 millió forint kártérítés megfizetésére és az emberi méltóságon átgázoló cikk eltávolítására, valamint egy közlemény publikálására kötelezte a Fővárosi Törvényszék.