
Megöltek két spanyol újságírót Burkina Fasóban
Az újságírók arról forgattak dokumentumfilmet, hogy a hatóságok hogyan küzdenek az orvvadászat ellen a nemzeti parkban élő közösségekkel együtt.

Az újságírók arról forgattak dokumentumfilmet, hogy a hatóságok hogyan küzdenek az orvvadászat ellen a nemzeti parkban élő közösségekkel együtt.

Az elmúlt egy évben is újabb 3 hellyel hátrébb került Magyarország a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi sajtószabadság-indexében, pedig már eddig is nagyon rosszul álltunk az EU más tagállamaihoz képest.

A párizsi központú nemzetközi újságíró-szervezet szerint a közösségi óriás lehetővé teszi álhírek megosztását és a gyűlöletbeszéd terjesztését.

A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) mellett további 15 médiaszabadságért küzdő nemzetközi szervezet, köztük az RSF és az EFJ által is aláírt, Margrethe Vestager versenyjogi biztosnak címzett levél szerint az Európai Unió tétlensége is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar kormány a médiapiacot eltorzító lépéseit másolni kezdte Lengyelország és emiatt romlik a médiapiac sokszínűsége Európában. Az érintettek nem először írnak az Európai Bizottságnak, amiért nem cselekszik az egyes médiapiaci szereplőknek juttatott állami pénzek kapcsán.

Az RSF azt kéri, az Európai Bizottság ne késlekedjen tovább annak vizsgálatával, hogy az Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz köthető Médiatanács-tagok eljárásaiban érvényesül-e a függetlenség és mennyiben követi Magyarország az európai uniós médiaszabályozási irányelveket. A nemzetközi szervezet szerint a Médiatanács adminisztratív ürügyekkel mér csapást a Klubrádióra és a magyar média sokszínűségére, amikor a rádió felkerül a kormány által folytatott cenzúrapolitika áldozatainak egyre hosszabb listájára.

A párizsi székhelyű RSF konkrét sokkoló példákat is összegyűjtött azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államokban milyen támadások érték a tudósítókat az elmúlt napokban. Több példa is akadt rendőri erőszakos fellépésre, de a tüntetők sem kímélik a média munkásait. Van, aki emiatt a fél szemére meg is vakult.

A Reporters Without Borders nevű párizsi központú nemzetközi újságíró-szervezet angol nyelvű közleményben hívja fel a nemzetközi publikum figyelmét arra, hogy milyen fenyegetések érik Magyarországon kormányközelből az Operatív Törzs tevékenységét rajzzal bíráló Pápai Gábort, a Népszava karikaturistáját. Pápai mellett a szaúdi kormány közeléből zaklatott svéd karikaturista ügyében is megszólalt az RSF.

A tavalyi évhez képest Magyarország újabb 2 hellyel csúszott vissza a Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet által most elkészített nemzetközi sajtószabadság-indexben. Az Európai Unió tagállamai között csak Bulgáriában rosszabb a médiaszabadság helyzete, mint Magyarországon.

Az 1985 óta működő párizsi székhelyű nemzetközi szervezet, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) a Twitteren fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy független újságírókat fenyegető kijelentések hangozhatnak el a kormánypárti médiában Magyarországon.

Az egyik feketelistára került személy, a világhírű fiatal svéd klímaaktivista, Greta Thunberg mellett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap is reagált a Politico azon hétfői cikkére, mely bemutatta, milyen módszerekkel tart vissza információkat, illetve tilt le embereket a magyar állami médiavállalat, illetve mit kell csinálni kényes témák esetén. Az MTVA az ügy kapcsán különböző hírportálokat kezdett vadul támadni.