fbpx
Iványi Gábor, MET

Megkezdte működését Iványi Gábor testvérközösségének rádiója, az Oltalom Rádió

Egyelőre tesztüzemben, de már szól a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséghez tartozó Oltalom Rádió.

Az Oltalom Rádió egy Iványi Gábortól, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkészétől elhangzó beköszöntővel kezdte meg az adását néhány nappal ezelőtt a www.oltalomradio.hu internetes címen. A honlapot megnyitva a jobb felső sarokban, a „rádióhallgatás” feliratra kattintva lehet elérni az adást.

Mindenkihez szólni akarnak

Az Oltalom Rádió bemutatkozásában azt írja, hogy szegényekhez és gazdagokhoz, hívőkhöz és ateistákhoz, boldogokhoz és boldogtalanokhoz, magányosokhoz és családosokhoz, szorgosokhoz és dologkerülőkhöz, igazmondókhoz és csalfákhoz, egészségesekhez és betegekhez, adakozókhoz és segítségre szorulókhoz, az emberi méltóságot és szabadságot mindenekfelett tisztelő emberekhez egyaránt szólni kíván.

„Ne félj, akárki vagy, ha minket hallgatsz, nem vagy egyedül!”

Az Oltalom Rádióban sok szó esik majd szegénységről, a kiszolgáltatottságról, a magányról a reménytelenségről.

„Rádión keresztül fizikai bajokat nem lehet orvosolni. A rádióban nem tudunk pénzt, ruhát, fedelet, falat kenyeret adni, annak más a módja. De a rádió kapcsolatot képes teremteni adakozó és rászoruló között, segíthet kitörni a reménytelennek látszó élethelyzetekből” – fogalmazták meg missziójukat.

Lesz politika is

Hozzátették: mivel nem kereskedelmi rádióként működnek és nincsen reklámbevételük, nem vesznek figyelembe hallgatottsági szempontokat.

A rádió azt ígéri, hogy politizálni is fog, hiszen közéleti témákat érintenek, de a pártpolitikát kerülik. „Minket a civilek világa érdekel. Tudjuk és valljuk, a magyar társadalomban sokkal több energia rejlik, mint amit mutat” – fogalmaztak a bemutatkozóanyagban.

Azt is írták:

„Rádiónk nincstelen! Ráadásul a »rádiócsinálásban« amatőrök vagyunk. Egy fizetett technikai alkalmazottunk lesz, aki profi, a többiek szeretetből dolgoznak. Zorba híres mondata vezérlőnk. »Uram, táncolni kell, a zene majd megjön!«”

A Media1 az Oltalom Rádió akkor még csak tervezett indulásával kapcsolatos korábbi híre itt érhető el.

Még több hír érhető el a Media1.hu oldalon. Megtalál minket Facebookon, és kérheti tartalmainkat Telegramon is.

Borító: Iványi Gábor, a MET. Fotó: oltalom.hu
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások