
Tüntetők lejáratása miatt pert vesztett a TV2 Tények, az Origo és a 888
A bíróság szerint jogsértő módon kerültek a túlóratörvény elleni 2018-as országos tiltakozások résztvevőiről szóló lejáratások a kormányközeli médiába.

A bíróság szerint jogsértő módon kerültek a túlóratörvény elleni 2018-as országos tiltakozások résztvevőiről szóló lejáratások a kormányközeli médiába.

150 nappal a valótlanságok megjelenése után, és több szempontból eltérve attól a formától, ahogyan azt a sajtótörvény előírta volna számukra, de végső soron mégiscsak elismerték a PestiSrácok szerkesztői, hogy a Media1-et érintő tavalyi írásukban megjelentek valótlanok voltak.

Másodfokon, immáron jogerősen is azt állapította meg a bíróság, hogy a kormányközeli Mediaworkshöz tartozó Szoljon.hu hazugságokat közölt a Media1 tulajdonosi hátterével és működésével kapcsolatban, amikor a szolnoki megyei lap szóról szóra megjelentette az Origo a témáról néhány perccel korábban publikált valótlan tartalmú írását. Ez már a Fidesz-közeli sajtóholding második jogerősen elvesztett pere az Origo által leközölt valótlanság kapcsán.

A Jobbik politikusáról Bordács Bálint írta a per tárgyát képező valótlan tartalmú cikket a Fidesz-közeli médiaholding lapjába.

A kormányközeli internetes honlap közel egy évvel ezelőtt jelentette meg a valótlanságot Józsefváros polgármesteréről, amit most szombaton helyreigazított.

A Szegedi Ítélőtábla által jogerősen most lezárt pert a Media1.hu-t működtető Vipcast Media és Szalay Dániel, a lap tulajdonosa és főszerkesztője indította a Mediaworks ellen a baon.hu-n megjelent, a Media1 működéséről és tulajdonosi hátteréről szóló, az Origótól átmásolt valótlan tartalmú cikk közlése miatt.

A különféle műsoraiban évek óta folyamatosan migrációellenes hangot megütő TV2 a hazai tévécsatornák közül elsőként tűzi műsorára az Isten hozott Németországban! című, 2016-ban készült nagy sikerű német vígjátékot, mely bemutatja, hogy sokszor alaptalanok a bevándorlókkal szembeni előítéletek. Ennek a filmnek a kapcsán közölt cikk miatt mondott fel 2017 novemberében az Origo tejles Filmklub rovata.

A valótlanság még tavasszal jelent meg az Origo.hu-n, de csak most közölték, hogy az írás hazugságon alapult.

A kormányközeli sajtótermékeket sérelemdíj megfizetésére is kötelezték, amiért a politikusról és idős szüleiről valótlan tartalmú lejárató anyagokat publikáltak. A hazugságok közel négy éve jelentek meg, de csak mostanra lett jogerős ítélet.

A Political Capital igazgatója még tavaly fordult bírósághoz a kormányközeli hírportálokon közölt hazugságok kapcsán. A Fidesz-közeli sajtótermékek azt állították, az elemző titkos brit pszichológiai hadviselési akció részese.