NMHH

Telefonozó gyerekek

Egyre több pedofil tartalmat jelentenek a magyar netezők

A Biztonságos Internet Napja alkalmából a médiahatóság közölte az internetes jogsegélyszolgálatához beérkezett tavalyi bejelentésekre vonatkozó statisztikáit. Az NMHH egyúttal bejelentette, hogy egy új weboldalt készít szülőknek, hogy segítsék őket megismertetni az internetezés veszélyeivel.

Az MTVA épülete Budapesten Fotó: Ladányi András, Media1

Benyújtotta a Párbeszéd a médiatörvény módosítóját

Törvénymódosító javaslattal fordult tegnap az Országgyűléshez az ellenzéki párt a közmédia sorozatos jogsértései, például a Mészáros Kata által elkészített Karácsony-interjú kapcsán. A párt a Médiatanácsot is megkereste.

A székesfehérvári Vörösmarty Rádió frekvenciáján most nem szól semmi

Elnémíttatták a fideszes cimborák a fideszes kötődésű Vörösmarty Rádiót (videó)

A fideszes cimborákkal feltöltött Médiatanács döntése alapján elnémult éjfélkor az egyébként fideszes vezetésű Székesfehérvár helyi rádiója, a több mint 25 éves Vörösmarty Rádió, de Hagymásy András, a rádió vezetője a Media1-nek azt mondta előzőleg, bízik benne, hogy hamarosan ideiglenes frekvenciaengedéllyel visszatérhetnek az éterbe.

Székesfehérvári Vörösmarty Rádió

Lekapcsolják a Vörösmarty Rádió adását, de a médiaszolgáltató reméli, ideiglenes engedéllyel hamarosan visszatérhet

Csütörtökön lejár a fideszes vezetésű székesfehérvári önkormányzat helyi rádiójának médiaszolgáltatási jogosultsága, azt ugyanis nem hosszabbította meg a Médiatanács. A Vörösmarty Rádiót működtető Fehérvár Médiacentrum Kft. ügyvezetője azonban ma azt nyilatkozta a Media1-nek, várhatóan nem sokáig lesz néma a 99,2 MHz-en a holnaptól mindenképp több mint egyhetes szünetre kényszerülő rádió.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások