
Óriásit nőtt a gyermekekről készült intim fotókkal kapcsolatos visszaélések száma tavaly
Európában 2021-ben már a 11. volt hazánk a gyermekpornográf tartalmakat közzétevő országok listáján.

Európában 2021-ben már a 11. volt hazánk a gyermekpornográf tartalmakat közzétevő országok listáján.

Már biztos, hogy egy ideig csak az interneten lehet majd hallgatni a közösségi rádió adását, mivel a Médiatanács túl későn írta ki a Budapest FM 90,3 MHz rádiós pályázatot, hogy azt le lehessen zárni szeptember elejéig, pláne mivel a grémium időközben elvonult egy hónapra szabadságra, így pedig szeptember 3-ig, a rádió jogosultságának lejáratáig már aligha tudnak eredményt hirdetni.

Egyedül a Tilos Rádiót működtető alapítvány nyújtott be pályázatot a Budapest FM 90,3 MHz közösségi rádiós frekvenciára vonatkozó pályázaton – értesült a Media1. Ez azonban még közel sem jelenti a pályázó automatikus győzelmét.

Több mint 418 millió forintot költenek el bútorokra a médiahatóságnál.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) korábban azt vélelmezte, hogy a Hírlista nevű híraggregátor oldal sajtóterméknek minősül, amit be kellett volna regisztrálni az NMHH-nál, és követelhető ellene akár sajtó-helyreigazítás is. Most „jogsértés hiányával” indokolva a hatóság levelet küldött a kiadónak: mégsem indul eljárás.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdán közölte, hogy csak abban az esetben veszi fel a holland társhatósággal a kapcsolatot, ha jogsértést tapasztal a Jurassic World: Krétakori tábor kapcsán, tehát félreértésről van szó, hogy ezt már meg is tette. Egyelőre még tart a hatóság vizsgálódása az ügyben

A mobilszolgáltatók díjcsomagjainak 2022 első félévében lezajlott változásait vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az elemzésből kiderül: elsősorban a legolcsóbb díjcsomagok ára emelkedett, amik ugyanakkor minden esetben többletszolgáltatást is tartalmaztak.

Hamarosan eldől, hogy a magyar médiahatóság a holland társhatóság közreműködését kéri-e a tavaly elfogadott, „propagandatörvényként” is emlegetett „gyermekvédelmi” törvény alapján befutott panaszokra hivatkozva egy Netflixen elérhető tartalom, a Jurassic World: Krétakori tábor miatt.

Mutatunk néhány konkrét példát arra, hogy amióta Koltay András az NMHH és a Médiatanács elnöke, még kevésbé törődik a hatóság olyan jogszabályokkal mint a sajtótörvény vagy az információszabadságról szóló törvény. Összegyűjtöttünk néhány példát, hogyan zárkózik el mostanra már olyan egészen alapvető és közérdekű adatot is érintő médiaszakmai újságírói kérdések elől is a médiahatóság, mint hogy például egy budapesti közösségi rádiós frekvenciapályázaton győztes médiaszolgáltató milyen médiaszolgáltatási névvel pályázott.

Bár a legtöbb olvasót az internetes magazinok érték el 2022 második negyedévében, a legtöbb időt híroldalakon töltötték az emberek – ez derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) internetes trendelemzéséből.