
Még azelőtt elnémulhat a Klubrádió FM-adása, hogy Brüsszel döntene a panaszáról
Újabb beadványt kapott az Európai Bizottság a magyar médiaviszonyok rendezése érdekében.

Újabb beadványt kapott az Európai Bizottság a magyar médiaviszonyok rendezése érdekében.

A legnagyobb taglétszámú hazai újságíró-szervezet kérdéseket intézett a külgazdasági és külügyminiszternek a minisztériumában történt, a magyar újságírók külföldi útjaira vonatkozó adatgyűjtés és listakészítés kapcsán, ami a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökét a rendszerváltás előtti kormányszervek hasonló gyakorlatára emlékezteti.

Az Európai Bizottságot szeretnék vizsgálatra és cselekvésre bírni.

Miközben váratlanul hiánycikké vált a hetilap, szűkszavúan ugyan, de mégiscsak megszólalt Rózsa Péter, az Orbán-család fiatalkorú tagját is tartalmazó fotó leközlésére hivatkozva elbocsátott főszerkesztő. A MÚOSZ elnöke beszédesebb volt nála: azt mondta, az elbocsátás vélhetően jogszerűen történt, de szerinte más lehet a valós magyarázat. Egy 168 órás munkatárs pedig azt mondta, számított már az elbocsátásra. A lap vezérigazgatója viszont kitart tegnapi álláspontja mellett.

A legnagyobb taglétszámú hazai újságíró-szervezet szerint a Közmédia, az Origó és a Népszabadság után a magyar nyilvánosság újabb meghatározó intézményét veri szét a hatalmi akarat.

A legnagyobb taglétszámú újságíró-szövetség közleményében aggasztónak tartja, hogy egyre gyakrabban kerülnek keleti diktatúrákra jellemző módon újságírók a kormánypárti sajtó célkeresztjébe. Kovács Angel Mariannának, a 24.hu újságírójának jogi segítséget is felajánlanak.

A Media1 legutóbbi műsora előtt szólalt meg először FM-rádióban a Hírstart által kifejlesztett mesterséges intelligenciával felvértezett robot, mely nem csak felolvasta a friss híreket, de ki is válogatta és össze is szerkesztette őket. A műsorban a kulisszatitokról beszélgettünk Virág Attilával, a Hírstart munkatársával, majd a médiaszabadságról beszélgettünk hosszabban Hargitai Miklóssal, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökével, akivel az is szóba került, miért nincs még újságírósztrájk.

Kísérletképpen az MTI munkatársai helyett egy mesterséges intelligenciával felvértezett női robot válogatja össze és olvassa fel az aktuális híreket június 22-én (hétfőn) este az FM 87,6 MHz-en a Media1 soronkövetkező műsora előtt. Magyarországon most először debütál hírszerkesztő-robot FM-rádióban.

A MÚOSZ Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztálya által alapított Európánkért díjat azok az újságírók, illetve szerkesztőségek, rovatok, kiadók, intézmények kaphatják, akik/amelyek a szakosztály jelölései és a kuratórium döntése alapján kiemelkedően sokat tesznek az Európai Unió, kontinensünk népei, az európai eszme, értékek és folyamatok megismertetése érdekében.

A világhírű, magyar származású fotósról elnevezett Robert Capa Központ és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Fotó Szakosztálya harmadik éve adja át a fotóriporteri életműdíjat, amit az idén Rédei Ferenc fotóművész kapott meg.