
Nőtt az állami és a vidéki rádiók reklámbevétele
A helyi rádiók reklámjait értékesítő Radio Sales House kutatási adatokat közölt arról is, melyek voltak a leghallgatottabb helyi rádiók Hódmezővásárhelyen, Szegeden és Szigetszentmiklóson.

A helyi rádiók reklámjait értékesítő Radio Sales House kutatási adatokat közölt arról is, melyek voltak a leghallgatottabb helyi rádiók Hódmezővásárhelyen, Szegeden és Szigetszentmiklóson.

Az MTVA épületében az országgyűlési képviselő hátán térdepelő fegyveresek jogszerűen jártak el, míg az épületbe képviselői igazolvánnyal belépő országgyűlési képviselők nem – legalábbis az ügyészség szerint. Az MSZP pótmagánvádas eljárással bíróságon keresi az igazát.

A per oka az, hogy a testület nem lépett fel a közmédia vélt kiegyensúlyozatlansága miatt.

A Liberálisok a Médiatanácshoz fordulnak az M5 csatornán sugárzott műsor miatt, melyben a melegek „meggyógyításáról” beszéltek.

A felvételen a riporter megkéri a szakértőt, egészítse ki nyilatkozatát a szerkesztő által kért szöveggel.

Jávor Benedek már két éve panaszt tett a köztelevízió ellen.

A 93 milliárd forintból működő médiavállalat a legnagyobb taglétszámú újságírószövetség közleményét sem hozza le.