
A közmédia szerint a kormánynak köszönhetjük, hogy áldott karácsonyunk lehetett
Karácsony első napján, december 25-én is jelentkezett az M1 állami hírtelevízió Világ című műsora, melyet ezúttal is Bende Balázs vezetett.

Karácsony első napján, december 25-én is jelentkezett az M1 állami hírtelevízió Világ című műsora, melyet ezúttal is Bende Balázs vezetett.

Laár András adta át Galla Miklósnak a díjat.

A közel 600 órányi nyersanyagból készült alkotás exkluzív bepillantást enged az olimpiai bajnok életébe.

A miniszterelnök arról is beszélt a sajtó egy részének tudatos kizárásával megtartott keddi sajtótájékoztatóján, hogy „színes véleménykavalkád” van a magyar médiában.

16,3 millió forint értékben kötött egy évre szóló szerződést a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a Doktor24 Medicina Zrt.-vel. Az is kiderült, hogy a közmédia – a magas állami támogatás miatt – az első három negyedévben annyira nyereségesen működött, hogy 8,1 milliárd forint maradt a kasszában.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő közölt néhány fotót a már megkezdődött biztonsági kivitelezésről.

Érdekes jelenetnek lehettek tanúi az M1 állami hírtelevízió Aktuális című műsorának nézői szerda reggel.

A következő versenyt már nem Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie) és Orsovai Reni párosa vezeti majd.

Nem érdekelte Nagy Katalint, az állami rádió műsorvezetőjét, hogy egy kormánytag ellen súlyos ügyben büntetőeljárás zajlik.

Galla Miklós azt írta, elfogadja a napokban Karinthy-gyűrűvel díjazott humorista, Laár András felajánlását, hogy odaadja neki megőrzésre a gyűrűt, amit végül ő kapott.