
Megújította együttműködését a magyar közmédia az olasz ANSA hírügynökséggel
Az ANSA-nak 1994. január 1-jétől van szerződése az MTI-vel.
Az ANSA-nak 1994. január 1-jétől van szerződése az MTI-vel.
Öt pontban fogalmazta meg követeléseit Kocsi Ilona, a legnagyobb taglétszámú hazai újságírószakmai szervezet elnöke.
A Media1 összeszedte, mi minden olyan esemény történt a Fidesz elmúlt 12 éves kormányzása alatt a magyar médiapiacon, ami nem történhetett volna meg, ha a média szabadon, normálisan működhet. 21+1 pontnál álltunk meg, de akár ennél is többet említhettünk volna.
Az állami hírügynökség nem tudósított arról, hogy beszólt Szijjártó Péternek a szlovák külügyminiszter azon a találkozón, amiről az MTI hírt adott.
Debreczeni József, a kuratórium egyik tagja abszurdnak nevezte a Media1-nek, ami a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának ülésén történt a Direkt36 oknyomozó cikkében feltártak ügyében.
Egy interjúban beszélt Polyák Gábor, az ellenzék sajtópolitikai kabinetvezetője (a Mérték Médiaelemző Műhely alapítója) arról, hogy egy esetleges választási győzelem esetén milyen változásokat eszközölnének például a közmédiával, a KESMA-val és a kormányzati reklámköltésekkel kapcsolatban.
Az International Press Institute (IPI / Nemzetközi Sajtóintézet) legújabb jelentése több problémát is vázolt a magyar médiapiac kapcsán, és úgy fogalmazott, hogy azonnali lépéseket kell tenni az illiberális piaci gyakorlatok felszámolására. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár szerint eközben él és virul a magyar médiapiac.
Az állami M1 és a Hirado.hu, valamint a KESMA-s Magyar Nemzet olyan fotókat adott közre az egyesült ellenzék március 15-i demonstrációjáról, ami még jóval a demonstráció kezdete előtt készült, megtévesztve ezzel azokat, akik nem lehetettek jelen. A Fidesz-közeli sajtó olyanokat állított, hogy mindössze néhány ezren demonstráltak az ellenzékiek, holott a képek alapján ez biztosan nem így van.
Az orosz-ukrán háború miatt, a dezinformáció elleni harc jegyében az Európai Unió az RT (Russia Today) és a Szputynik TV médiaszolgáltatási jogosultságát felfüggesztette, de a Vlagyimir Putyin orosz elnök propagandistája, Vlagyimir Szolovjov műsorait sugárzó, állami hátterű RTR Planeta, mely korábban más államok megszállását, elpusztítását is népszerűsítette, elérhető maradt Magyarországon is több nagy kábelszolgáltatónál. A Media1 erről kérdezte az Európai Bizottságot és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, valamint újabb kérdéseket küldtünk a Telekomnak. A magyar médiahatóság egyelőre nem, az Európai Bizottság Magyar Képviselete azonban viszonylag hamar reagált a kérdésünkre.
Kiszivárgó e-mailek alapján a napokban súlyos történésekre kerültek elő bizonyítékok a közmédia szervezetén belül működő Magyar Távirati Iroda működésével kapcsolatban. A részletekről kérdezte a Media1 podcastja Wirth Zsuzsannát, a Direkt36 oknyomozó újságíróját és Debreceni Józsefet, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának tagját.