Mészáros Lőrinc

Buda Márton, a Rádió 1 Csoport ügyvezetője

Buda Marci lett a Rádió 1 ügyvezetője, Hauk Zoltán kereskedelmi igazgató és két embere távozott a cégcsoporttól

Az egykoron a közrádió Talpra magyar című műsorát vezető, majd a felcsúti sportakadémia marketingigazgatójaként is dolgozó Buda Marci lett a Rádió 1 Csoport új ügyvezető igazgatója néhány héttel ezelőtt. A múlt héten több fontos pozícióban lévő munkatárs is távozott. Erről is kérdezte az új ügyvezetőt telefonon a Media1 hétfőn, de érdeklődtünk arról is, lesz-e saját műsora.

rádió

Mészáros Lőrinchez közeli rádiók is pénzügyi támogatáshoz jutnak a Médiatanácstól

A Médiatanács bejelentette, hogy mely rádióknak ítélt meg műsorgyártói támogatást, így derült ki, hogy a támogatási pénz egy része Mészáros Lőrinchez közeli rádióknál landol majd, de jut a pénzből kesmás rádiónak is. Egyébként indul a soproni és a nagykanizsai közösségi rádiós pályázat, valamint Szentendre és Gyomaendrőd is készülhet.

Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestereként a sajtónak nyilatkozik

Mindenki ellenszegül Mészáros Lőrinc akaratának

Sorra kapják az ügyvédi leveleket azok az internetes médiumok, amelyek leközölték a felcsúti nagyvállalkozó tegnapi ingerült megnyilvánulását, hogy ha nem távolítják el azt, perre számíthatnak, sőt mint a Media1 megtudta, olyanok is kaptak levelet, akik le sem hozták a hangfájlt. Körképünkből kiderül, ki hogyan fogadta a levelet.

Mészáros Lőrinc a HírTV Célpont című műsorában korábban

Perrel fenyegeti Mészáros Lőrinc ügyvédje a Magyar Hangot

Orbán Viktor barátjának jogi képviselője azt a hangfelvételt próbálja meg eltüntetni, melyben Felcsút volt polgármestere, az állammal üzletelő oligarcha meglehetősen indulatosan felszólította a hvg.hu oknyomozó újságíróját a távolodásra. Magyarország egyik leggazdagabb emberének jogásza sérelemdíjat is emlegetve fenyegeti a sajtóterméket.

Mészáros Lőrinc nyilatkozik az ATV-nek

Mészáros Lőrinc embereihez került a Rádió 1 és a Best FM

Tulajdonost váltott a korábban Andy Vajna kormánybiztos érdekeltségében lévő Rádió 1 és a Best FM. Változás volt a kesmás Retro Rádió műsorgyártójaként is ismert RadioFactory nevű műsorgyártó cégnél is. A rádiós vállalkozások Orbán Viktor miniszterelnök felcsúti cimborájának (a gázszerelőből lett nemzetközi hírű milliárdos) embereihez kerültek.

Az MTVA és az MSC szerződésének részlete

Aláírta Mészáros Lőrincék reklámszerződését az MTVA

Hadházy Ákos országgyűlési képviselő kifogásolja a szerződés létrejöttének körülményeit és magát a szerződést is, melynek köszönhetően 2020-tól újabb három évig a felcsúti gázszerelőből lett dollármilliárdos is gazdagodik azon, hogy az állam hirdetést helyez el az állam valamelyik tévéjében vagy rádiócsatornán, esetleg a hirado.hu-n.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások