
Videó: végleg véget ért a Barátok közt forgatása
A közel 23 éves sorozat ugyan nyár közepéig még látható lesz az RTL Klub képernyőjén, de a stáb végleg befejezte a munkát. Az utolsó forgatási nap pillanatai.

A közel 23 éves sorozat ugyan nyár közepéig még látható lesz az RTL Klub képernyőjén, de a stáb végleg befejezte a munkát. Az utolsó forgatási nap pillanatai.

A drasztikusan lecsökkent igények miatt 174 éve működő szolgáltatás szűnik meg. A távirat mellett megszűnik a Posta-Világfax szolgáltatás is.

A Best FM a szolnoki frekvencia megszerzésével már hét városban érhető el.

Csendben tüntette el a 2003 óta létező üzleti lapot a médiapiacról a Mediaworks.

A sorozat egyik szereplője osztotta meg az információt.

Nagyon szomorúan alakult a Tóth Mónika által tavaly nyáron megalapított Hungarian Broadcaster News nevű netes rádióállomás, azaz a HBC News története. A rádió alapító-tulajdonosa tavaly ősszel lényegében eltűnt a stábtagok elől, és azóta sem jelentkezik az ismert neveket is felsorakoztató stábnál a fizetésükkel. A Media1 utolérte Tóth Mónikát, de a happy end egyelőre hiányzik a most következő történetből.

Ezt követően a kiadóknak kell majd gondoskodniuk a napilapok kiszállításáról.

Egy ideje nem jelenteti meg a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó Mediaworks Hungary lapkiadó a Test&Lélek című lapot.

A Nonstop Rádió úgy döntött, felveszi az Országos Rádió- és Televízió Testület 2009-es döntése következtében a frekvenciáját elvesztő, majd 2010-ben az internetes sugárzását is befejezni kényszerülő egykoron népszerű, piacvezető kereskedelmi rádió nevét.

A műholdas tévészolgáltatásban elérhető tévécsatornák kínálata már januártól megújul.