A Magyar Posta közleményben jelentette be, hogy 2021. április 30-tól kivezeti szolgáltatásai közül a belföldi távirat és Posta-Világfax szolgáltatásokat. A távirat iránti igény az elmúlt évtizedben jelentősen lecsökkent, számos európai országban, köztük Ausztriában, Csehországban, Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Szlovéniában már megszüntették – áll a vállalat közleményében.
Magyarországon az első táviratot 174 éve, azaz 1847-ben Bécs és Pozsony között továbbították. Eleinte csak hivatalos táviratokat adtak fel, majd hamarosan megnyitották a lehetőséget a magánforgalom előtt is.
A távirat a maga korában óriási jelentőségű információtovábbító médium volt, de jelentősége előbb a telefon széles körű elterjedésével fokozatosan, majd az internet fejlődésével párhuzamosan drasztikusan lecsökkent.
Míg 30 évvel ezelőtt évente mintegy 8 millió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, az utóbbi években már csak az évi tízezres nagyságrend volt jellemző. 2020-ban összesen 23 ezer volt a feladott táviratok száma. A Magyar Posta a táviratot mint egyetemes szolgáltatást 2600 postán kínálta.
A távirat lényegében egy rövid szöveges üzenet, melyet a Posta meghatározott időn belül kézbesít a címzettnek. Az egyszerű levéltávirat mellett népszerű volt az úgynevezett dísztávirat is, amikor a feladó a rövid szöveges üzenet mellett képet, rajzot vagy fényképet is küldhetett a feladónak.
A Magyar Posta a távirat szolgáltatás kivezetése kapcsán hozzátette, az a modernizálási programjához illeszkedő változás, mellyel a vállalat vezetésének célja az ügyféligényeket lefedő termék- és szolgáltatáskínálat kialakítása, figyelembe véve a gazdaságossági szempontokat.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Posta a nyártól ugyancsak gazdasági okokra hivatkozva megszünteti napilap üzletágát is, azaz nem viszik ki a nyomtatott napilapokat házhoz. Emiatt a napilapkiadók most a logisztikai folyamatok újratervezésére kényszerülnek.
További hírek találhatók a Media1.hu-n!