
Finomhangolják a Kossuth Rádiót
Mucsányi Marianna, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója erről az egyik napilapnak nyilatkozott.

Mucsányi Marianna, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója erről az egyik napilapnak nyilatkozott.

A közmédia vezetése nem talált kivetnivalót abban, ahogyan az M1 Ma este című műsora tálalta az MTVA pervesztését a tévészékházból kitett ellenzéki képviselőkkel szemben.

A bíróság ítélete szerint jogszerűtlenül akadályozták, hogy az ellenzéki képviselők a székházban tartózkodjanak, ott országgyűlési képviselői jogaikkal élhessenek.

Ezentúl Erdélyben és Felvidéken is látható az M4 Sportcsatorna.

Hétfőn volt a Nemzeti Sporthíradó első adása. A főszerkesztője az a Bittmann Emil lett, aki az állami médiavállalatnál a nyáron átvette Balogh Péter Dávid sportfőszerkesztő helyét. A váltásról az MTVA akkoriban meglehetősen furcsán nyilatkozott.

Kiszivárgó e-mailek alapján derült ki, hogyan próbált kormányzati intézkedéseket dicsérő nyilatkozókat találni az MTVA.

Újdonságokkal tér vissza a Duna Televízió 12. évében járó magazinműsora.

Az Appsters Kft. ügyvezetője az a Bubla Áron, aki korábban részt vett a fideszes erzsébetvárosi polgármester kampányában.

Ismét létrejött a Közmédia Választási Iroda (KVI), mellyel az állami médiavállalat önmaga működése felett gyakorol ellenőrzést az önkormányzati választási kampány során.

Mivel az MTVA a lehető leghasználhatatlanabb formában teszi közzé a nagy értékű szerződéseinek listáját, a HVG és a hvg.hu nekiállt egyesével, szövegfelismerővel digitalizálni és elemezni ezeket, így derült ki pár érdekesség az évente manapság már 90 milliárd forintból gazdálkodó médiavállalatról és annak gazdálkodásáról.