
Németh Balázs 8 milliós végkielégítést kapott a közmédiától a saját maga által kezdeményezett távozása után
Kiderült az is, hogy volt olyan hónap, amikor az M1 képernyőse bruttó bére meghaladta a 4 millió forintot.

Kiderült az is, hogy volt olyan hónap, amikor az M1 képernyőse bruttó bére meghaladta a 4 millió forintot.

Bognár György, az MTK szakmai igazgatója bő egy év kihagyás után lesz újra látható az állami sportcsatorna képernyőjén.

MTI-s cenzúra miatt fordult a bírósághoz a legnagyobb hazai újságírói szervezet.

A Duna TV a hétfő estéket ezentúl a bűnügyi tartalmaknak szenteli.

A házasságával kapcsolatos lejárató anyagok miatt pert indít kormánypárti médiumok ellen Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke.

Cenzúrával reagált az állami hírügynökség a közmédiát ért bírálatra, amit a MÚOSZ azután fogalmazott meg, hogy a Szabad Európa tényfeltáró cikksorozatban mutatta be, hogy a magyar állami médiaszolgáltatónál senki nem vállalja a felelősséget azért a tartalomért, ami a közmédia hírműsoraiban elhangzik.

A Magyar Hang videója szerint a magyar közmédia munkatársa egymás után többször is tegeződve kérdezte a Fidesz politikusait Strasbourgban egy szerdai hivatalos sajtótájékoztatón.

Bár egyre több állami beruházást halasztanak el Magyarországon, úgy tűnik, ez a közmédiát nem érinti.

A DJ így szerette volna elérni, hogy a közmédiában is szó essen a pedagógusok helyzetéről. Úgy érzi, lehet, hogy most szerepelhetett utoljára az állami médiaszolgáltató műsorában.

79 éves korában érte őt a halál.