
Négy tévécsatorna 24 órára felfüggesztette a sugárzást, hogy így tiltakozzanak az LMBTQ ellenes erőszak miatt
Az LMBT-aktivisták és újságírók elleni múlt heti támadásoknak halálos áldozata is volt.

Az LMBT-aktivisták és újságírók elleni múlt heti támadásoknak halálos áldozata is volt.

A műsoraikból az is kiderül majd egy friss kutatás alapján, hogy mennyire lenne elfogadott, ha Magyarországnak homoszexuális miniszterelnöke lenne.

A 177,7 milliárd forintnak megfelelő összegű büntetést azért kapta a Google, mert nem tett eleget a versenyhivatal korábbi határozatának, amely szerint kárpótolnia kell azokat a hírszolgáltatókat, akiknek az anyagait újra publikálta.

Bognár Éva, a CEU Demokrácia Intézetének Média-, Adat- és Társadalomkutató Központjának kutatója volt a Media1 podcast- és rádióműsorának legutóbbi vendége, hogy átbeszéljük a Reuters Institute nemrég elkészült Digital News Report kutatásának eredményeit, amelyből sok érdekesség kiderült a hazai és a külföldi médiatrendekről, médiahasználati szokásokról és az egyes médiamárkák megítéléséről.

Két embert tartóztattak le szerdán az ismert holland bűnügyi újságíró, a továbbra is az életéért küzdő Peter R. de Vries amszterdami, nyílt utcán történt keddi lelövésével összefüggésben. Deutsch Tamás fideszes politikus eközben cikizni kezdte Hollandiát és miniszterelnökét az újságíró elleni merénylet kapcsán, de hasonló tartalmú kommunikációba kezdett Varga Judit igazságügyi miniszter is, aki a magyar sajtószabadság helyzetével kapcsolatos aggodalmak semlegesítésére próbálja felhasználni az újságírót ért fejlövést.

Egy szerdán megjelent és csütörtöktől hatályos új kormányrendelet értelmében megszűnt Magyarországon a névtelen adományozás lehetősége a civil szervezetek, egyesületek, alapítványok részére. Márpedig ezzel néhány hazai médium, például a Válasz Online, a Klubrádió és az Átlátszó alapítványa is élt mostanáig. Az Átlátszó főszerkesztője a Media1-nek azt mondta, ellenállnak.

A Republikon Intézet és a Závecz Research arra jutott, hogy bár a politikai hovatartozás jelentős hatással van arra, hogy milyen információ és hogyan jut el hozzánk, ez a politikai ellentét mégsem tudja felülírni a társadalmi helyzetünkből fakadó sajátosságokat a magyar társadalom médiafogyasztásával kapcsolatban.

A Media1 hétfő esti podcast- és rádióműsorának adta megválasztása utáni első nagyobb interjúját Kocsi Ilona, a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) új elnöke. A műsor vendége volt ezenkívül Pápai Gábor, a Népszava karikaturistája.

A tiltakozó uniós országok között van a szomszédos Ausztria is.

Elkészült a Digital News Report, melyből kiderül, mely médiumokat tartják a leghitelesebbnek a magyarok. A kutatás szerint a járvány miatt megnőtt az igény a megbízható hírekre, és nőtt az online médiatermékek olvasottsága, de a bevételeken ez nemigen látszott. A Telex rögtön előkelő helyen indított, miközben az Index megítélése jelentősen csökkent a tulajdonos- és szerkesztőségváltás után.