
Különösen rosszul állnak a magyar cégek a digitalizáció területén
Több mutatóban is az utolsók között vannak a hazai vállalkozások EU-s viszonylatban.

Több mutatóban is az utolsók között vannak a hazai vállalkozások EU-s viszonylatban.

Az új vezető a Magyar Nemzeti Banktól érkezik a fintech céghez.

A Telex szerint a Népszava, illetve a lap által szemlézett svájci hírforrás tévedhetett a szerződésbontás kapcsán.

Bár a korábbi több mint 100 ügyfeléből csak kevesebb mint 40-et tartott meg az NSO, az Európai Unióban csak ezt a két államot érinti a döntés.

Az elmúlt tíz évben már több alkalommal változott, hogy a Music Television zenecsatornának éppen melyik variánsát továbbították Magyarországon.

Két hónapot adnak a kormánynak a szerintük uniós jogot sértő helyzet orvoslására, azután viszont lépnek.

Korábban 102, ma már csak 37 ország szerepel azon országok listáján, amelyek ilyen terméket importálhatnak.

Az autóiparban is érezhető, hogy időnként változnak a trendek – más és más járművek lesznek egyre inkább népszerűek. A szedánok első helye sokáig megkérdőjelezhetetlen volt, mostanra azonban már erősen kopik a közkedveltségük, köszönhetően többek közt annak, hogy más típusok nagyobb szeletet kanyarintanak a tortából.

Ismét állásfoglalás készül az Európai Parlamentben (EP) a magyarországi jogállamiság helyzetéről.

Az Euronews tudósítója megkérdezte Vera Jourovát, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős alelnökét, hogy szerinte tiszták és tisztességesek lehetnek-e a 2022-es magyarországi parlamenti választások, így került szóba a médiahelyzet.