
Végleges, hol folytatja a közmédiától távozó Németh Balázs
Nem okozott meglepetést a fejlemény.
Nem okozott meglepetést a fejlemény.
Az állami M1 televízió távozó műsorvezetője szerda este, néhány órával munkaviszonya megszűnése előtt búcsúlevélben írta meg a közmédia munkatársainak, miért döntött a távozás mellett, és ebben olyanokat említett, hogy elfogyott a lendület, és várta már a befejezést, ami néha látszódott is. A levél hamar kiszivárgott a Media1.hu portálhoz. Ismertetjük a levél tartalmát.
Ma vezette utoljára az M1 Híradót Németh Balázs, a közmédia legismertebb és egyben legvitatottabb arca, aki a hírigazgatóval való belső konfliktusai után elhagyja az állami médiavállalatot. Videón örökítettük meg a rövidre sikerült nézői búcsúzást.
A Media1 informátorai szerint az MTVA egyik fontos vezetője, a közmédiások által csak Pitbull néven emlegetett Németh Zsolt hírigazgató és a közmédiás berkekben csak A Celebként emlegetett Németh Balázs műsorvezető közötti különféle ellentétek és az ebből adódó feszültségek, surlódások vezettek el oda, hogy Németh Balázs új álláslehetőségek iránt kezdett el nézelődni, majd kezdeményezte a távozását az M1-től. A közmédiás ügyre közeli rálátással bíró emberek beszéltek a belső feszültségek hátteréről is a Media1-nek, és megemlítették azt is, hogyan csináltak volna Németh Balázsból magyar „Tucker Carlsont”.
A legnagyobb hazai újságírói szervezet szerint az időjárás-jelentés utólagos megvágása ellentétes tartalomra nyílt hírhamisításnak tekinthető.
Trükkösen megvágott időjárás-jelentéssel igyekezett úgy tenni az M1 tévécsatorna vasárnap, mintha az M1 pontosabbnak bizonyuló jóslatot adott volna augusztus 20-án szombat estére, szemben az Országos Meteorológiai Szolgálattal.
Közleményben ismerte el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, hogy távozik az M1 tévécsatorna ismert képernyőse, Németh Balázs, ugyanakkor azt állítják, hogy a műsorvezető nem felmondott, ahogy azt forrásaink egybehangzóan állították, hanem új kihívásokra vágyott és az MTVA nem kívánt akadályt gördíteni az elé, hogy ezt elfogadja, ezért közös megegyezéssel elengedték a műsorvezetőt.
A Media1.hu információi szerint Németh Balázs régóta fontolgatta már a lépést.
Az ellenzék körében vegyes a fogadtatása a fordulatnak. Az állami médiaszolgáltató mindenesetre honlapján elkezdte összegyűjteni, épp kiket hívott meg.
A Kúria után az Alkotmánybíróság is azt állapította meg, hogy nem hazudhat a közmédia akkor sem, ha egy sajtótájékoztatón hangzik el valótlanság.