lekapcsolás

Klubrádió egy autórádión

Kiáll a Klubrádió mellett a Magyar Újságírók Országos Szövetsége

A legnagyobb taglétszámú újságíró-szövetség, a MÚOSZ állásfoglalása szerint ha a Klubrádiót lekapcsolja a hatalom hatósági eszközökkel február 15-én, akkor a kormány utolsó érve is elesik amellett, hogy a magyar sajtó szabad, a kormányzat pedig nem törekszik a kritikus hangok elhallgattatására.

A Manna FM stúdiójának bejárata felett, az élő adást jelző On Air tábla. Fotó: Szalay Dániel, Media1

A rádiók bevételeit is érzékenyen érintette a koronavírus – Interjú Ürge Dezsővel, a HEROE új elnökével

Ürge Dezső, a Helyi Rádiók Országos Egyesülete nemrég megválasztott új elnöke a Media1 műsorának a helyi rádiók helyzete mellett a digitális rádiózás lekapcsolásáról és a rádiózás jövőjéről is nyilatkozott, de kérdeztük a médiaszabályozási anomáliák kapcsán is, és szóba került a médiahatóság által finanszírozott hallgatottságmérés is. A beszélgetést a HEROE élén történt tisztújítással kezdtük.

autórádió

Lekapcsoltatta a magyarországi digitális rádiózást a nemzeti médiahatóság

Vasárnaptól hiába keresik az InfoRádiót, a Klubrádiót, a Katolikus Rádiót és az állami rádiócsatornákat a digitális rádiókészülékkel rendelkezők, mert immáron már csak analóg módon, a régi technológiával érhető el ezek adása, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem hosszabbította meg a DAB+ rádiós sugárzásra vonatkozó szerződést az állami műsorszóró céggel. Pedig az NMHH még tavaly is azt állította, hogy fenn akarja tartani a digitális műsorszórást.

Egy számítógé-phasználó keze

Kikutathatja majd az állam, kik súgnak az újságíróknak? Tényleg le tudják majd kapcsolni a Népszava weboldalát fél évre?

Az Országgyűlés a napokban elfogadta a nemzetbiztonsági törvény a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által kezdeményezett változtatását, mely megkönnyíti a szakszolgálatok számára a telefon- és internetszolgáltatók forgalmának megfigyelését, illetve lehetővé teszi internetes szolgáltatások akár 180 napra történő elérhetetlenné tételét. A kormány állítja, a cél a nemzetbiztonság védelme. Azonban sokan fogalmazták meg aggodalmaikat is. A Media1 Remport Ádámot, a Társaság a Szabadságjogokért jogászát és Krasznay Csabát, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetőjét kérdezte.

adótorony

Magyarországon is téma a 3G mobilhálózatok lekapcsolása

Bár ez nem megy majd egyik napról a másikra, és nem lesz könnyű menet, a mobilszolgáltatók a hírközlési hatósággal is egyeztetnek erről annak érdekében, hogy a régebbi mobilhálózati technológiából felszabaduló frekvenciákat jobban hasznosíthassák.

rádió, mikrofon

Mellébeszélt a Civil Rádió kapcsán a médiahatóság, szombat éjjel lekapcsolják az FM 98 MHz-en a közösségi rádiót

A negyedszázados múlttal rendelkező, civilek hangját közvetítő rádió esélyt sem kapott a túlélésre a grémiumtól, mivel a médiahatóság még csak elő sem készítette a budapesti 98,0 MHz rádiós frekvenciára vonatkozó pályázatot, amit ígért. Küzdelmes idők várnak a Civil Rádióra, mely azért a maga módján igyekezett felkészülni az új korszakra.

A Rádió 1 reggeli műsorában Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri műsorvezetők. Forrás: Facebook Live

Újabb helyen kapcsolták le a Rádió 1 adását

A Rádió 1 médiaszolgáltatási jogosultsága még novemberben lejárt a Heves FM 93,7 MHz-re, de a rádió a határidő elmúltát követően sem szüntette be tevékenységét a térségben. A médiahatóság többször is sunnyogott az ügyben.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások