
Visszabontanak a DIGI mobilhálózatából
Egy intézkedés következtében 6 településen válik elérhetetlenné a nemrég a 4iG által felvásárolt szolgáltató mobilszolgáltatása.

Egy intézkedés következtében 6 településen válik elérhetetlenné a nemrég a 4iG által felvásárolt szolgáltató mobilszolgáltatása.

A közösségimédia-óriás értesítette az FBI-t a történtekről.

„Leírhatatlan volt az a veszteség, amit akkor éreztünk, amikor le kellett kapcsolni három és fél évvel ezelőtt az adásunkat. Olyan volt, mint amikor egy gyerektől elveszik a csörgőjét” – többek között ezekkel a szavakkal emlékezett vissza a Media1-nek adott interjúban Roczó-Nagy Zoltán, a Budaörs Rádió ügyvezetője arra, ami a budaörsi médiaszolgáltatóval történt azután, hogy a Médiatanács 2019-ben megfosztotta a rádiót a további működésétől. Több év pereskedés után végül tavaly mondta ki a Kúria, hogy mindez törvénytelenül történt, de csak néhány hete, idén kapcsolhatták vissza az adást. Vajon kárpótolhatja-e bármi az elmúlt éveket, és hogyan tovább most? Roczó-Nagy Zoltánnal erről is beszéltünk, de szóba került az is, hogyan tudnak rádiózni úgy, hogy közben már nincs stúdiójuk ehhez.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte két szlovák tulajdonú webáruház ideiglenes lekapcsolását, amelyek Elf Bar termékeket és e-cigarettákat hirdetnek a magyar vásárlóknak.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a mobilszolgáltatók 3G-hálózatainak lekapcsolási terveit figyelembe véve indította el idén februárban mobilcsere-programját, amelynek eddigi eredményeiről most először árult el néhány adatot.

A Music FM, a Class FM, a Civil Rádió, a Klubrádió és jónéhány más rádió FM frekvenciájának elnémítása után szombatról vasárnapra virradó éjfélre ugyanez megtörtént a Tilos Rádióval is, mely frekvenciája elvesztése után most az internetre kényszerült, míg az eddigi frekvenciáján, a Budapest FM 90,3 MHz-en éteri csend van. Egyelőre bizonytalan, visszatérhet-e a közeli jövőben a rádió a földfelszíni frekvenciára, mivel a Médiatanács banánköztársaságokra jellemző módon titkolózik a pályázat előrehaladása kapcsán és semmilyen, a hatósággal kapcsolatos kérdésünkre sem válaszol.

Már biztos, hogy egy ideig csak az interneten lehet majd hallgatni a közösségi rádió adását, mivel a Médiatanács túl későn írta ki a Budapest FM 90,3 MHz rádiós pályázatot, hogy azt le lehessen zárni szeptember elejéig, pláne mivel a grémium időközben elvonult egy hónapra szabadságra, így pedig szeptember 3-ig, a rádió jogosultságának lejáratáig már aligha tudnak eredményt hirdetni.

Miért szűnik meg az Érd TV lineáris adása és miért választották inkább azt, hogy a YouTube-ra gyártanak műsort? Létezhet-e még független média? Mi az oka, hogy külföldön jóval sikeresebbek az ottani helyi médiumok?

Megtörtént az átállás, a DIGI sport tematikájú adói, a Digi Sport 1, a Digi Sport 2 és a Digi Sport 3 az éjjel végleg elsötétültek, és megérkezett a helyükre a Network4 két sportadója. A régi csatornák leállítása az ezt megörökítő videók szerint kissé drasztikusra sikeredett.

Búcsúznak a hagyományos lineáris televíziózástól az érdiek, a jövőben már csak az interneten lesz elérhető az a rengeteg videós tartalom, ami napról napra keletkezik az Érd TV-nél. Kövesdi Pétert, az Érd Médiancentrum vezetőjét kérdezte a változásokról a Media1.hu.