
EBESZ-jelentés: „rendszerszintű politikai elfogultság” jellemzi a közmédiát
Aggályosnak találják a kampánycélú plakáthelyek elosztását és a „gyermekvédelmi” népszavazásra fordítható kampányköltések legmagasabb összegének összegének hiányát is.
Aggályosnak találják a kampánycélú plakáthelyek elosztását és a „gyermekvédelmi” népszavazásra fordítható kampányköltések legmagasabb összegének összegének hiányát is.
A 168 Óra, a Pesti Hírlap, a Neokohn, az ELLE, a Jazzy Rádió és Klasszik Rádió mellett a közterületi reklámpiacon is terjeszkedik a Michaeli, Schwartz & Brit Media.
Néhány fővárosi kerület után a Publimont sorra veszi át a vidéki buszmegállókat azok hirdetési felületeivel együtt. A cég cserébe a várók felújítását vállalja, ám egyes számítások szerint az erre fordított összeget másfél év alatt kigazdálkodja, ezt követően pedig tiszta nyereségre tehet szert.
A társ-vezérigazgató leköszönése után Samu Tímea egyedül viszi tovább a közterületi reklámcég irányítását.
Az idén 45 éves Magyar Reklámszövetség közgyűlése a két új elnökségi tag megválasztása mellett meghirdette 2020-as programját, melynek részeként megújul a 20 éves reklámtorta, közzétesznek a közterületi fehérlistát, és a reklámipar fenntarthatósága és az önszabályozás kerül az MRSZ fókuszába.
A régióban robbanásszerű növekedést mutatnak a digitális kiadások, miközben a kültéri hirdetések a harmadik helyre léptek elő a televíziós és az online felületek mögött, a nyomtatott média pedig jelentősen visszaesett. A tévé még mindig erős, még ha egyes országokban, például Magyarországon az online már meg is előzi. A nemrég megjelent CANnual Reportból csemegéztünk.
A HVG cikke szerint a kerepesi független polgármesterjelölt egy e-mail segítségével leleplezte a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került Publimont reklámfelületeinek értékesítőit, akik inkább pénzt veszítenek, csak ne kelljen reklámfelületet adniuk.
Gulyás János, az MRSZ tavaly év végén megválasztott elnöke egy interjúban azt is mondta, nem gondolja, hogy összefüggene a reklámadó 2022-ig történő felfüggesztése és az, hogy a Fidesz szeretne visszatérni az Európai Néppárt közelébe. A Magyar Reklámszövetség egyébként nagyon üdvözli a döntést, ahogy szimpatizál a médiatörvény reklámszabályozást érintő részével is.
Néhány napja jegyezték be a Plakat Kft. élén történt változást.
Látta már, mi került az utcai hirdetőoszlopokról 40 év után kiszorított HVG címlapjai helyére az utcákon? Mutatjuk.