
A MÚOSZ az Index melletti kiállásra szólít
A legnagyobb taglétszámú hazai újságíró-szervezet szerint a Közmédia, az Origó és a Népszabadság után a magyar nyilvánosság újabb meghatározó intézményét veri szét a hatalmi akarat.
A legnagyobb taglétszámú hazai újságíró-szervezet szerint a Közmédia, az Origó és a Népszabadság után a magyar nyilvánosság újabb meghatározó intézményét veri szét a hatalmi akarat.
Közleményükben azt írják, elfogadhatatlan az Index főszerkesztőjének kirúgása.
Dull Szabolcs azt mondja, az elmúlt hetek eseményei meggyőzték arról, hogy szüksége van Magyarországnak egy olyan médiumra, ahol nem lopakodó erők határoznak arról, mi kerülhet az újságba. Szerinte a veszélyjelző barométer indokolt volt.
Azt írják, maguk is csak nemrég értesültek arról, hogy munkatársuk az Index.hu igazgatóságának lesz a tagja, de a lapjuk működését a távozás nem érinti.
A főszerkesztő egy közleményben jelentette be és az Index szerkesztőségének függetlenségét jelző vészjelző lámpa bekapcsolásával érzékeltették, hogy olyan befolyás érte az Indexet, amelynek vége a szerkesztőség megszűnése lehet. Szinte az egész szerkesztőség aláírta a közleményt.
Műsorszolgáltatók, kiadók és egy újságíró-szervezet arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy vegye komolyabban az álhírek terjedésének problémáját, és hogy távolíttassa el a hamis híreket olyan nagy internetes platformokról mint a Google vagy a Facebook. Az Európai Bizottság intenzívebb támogatást ígér független médiumoknak.
Az MTI nem volt hajlandó közölni egy közleményt, amelyből kiderül, hogy Varju László, Szél Bernadett és Hadházy Ákos ellenzéki országgyűlési képviselők az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap épületében történtek kapcsán.
Az Országos Rendőr-főkapitányság szerda éjszakai közleménye szerint elfogadják az ügyészség álláspontját a gyulai és a szerencsi ügyekben. A Media1 a gyulai ügy kapcsán a Békés Megyei Főügyészségtől csütörtök reggel megtudta, hogy ott jelenleg is tart az eljárás, és az ügyészség nem hozott semmiféle határozatot. Az ORFK közölte, hogy már 87 rémhírterjesztési ügyük van.
A Liszkay Gábor balatoni nyaralójában megalapított, majd több száz médiaterméket megszerző Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) közleményében méltatja a KESMA alá tartozó Mediaworks médiavállalat éléről távozó Liszkay Gábort.
A Fidesz józsefvárosi sajtóirodája Észak-Koreát emlegető közleményt adott ki a Józsefváros Újság legújabb, minap megjelent friss lapszámával kapcsolatban. Tóth Ákos, a leköszönő megbízott főszerkesztő a Media1-nek azt mondta, szó sincs ilyesmiről.