fbpx
Fakenews

Hatékonyabb fellépést várnak az Európai Bizottságtól az álhírek ellen

Műsorszolgáltatók, kiadók és egy újságíró-szervezet arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy vegye komolyabban az álhírek terjedésének problémáját, és hogy távolíttassa el a hamis híreket olyan nagy internetes platformokról mint a Google vagy a Facebook. Az Európai Bizottság intenzívebb támogatást ígér független médiumoknak.

Az MTI beszámolója szerint az Európai Újságíró Szövetség (EFJ), az Európai Kiadók Tanácsa és az Európai Kereskedelmi Televíziók Szövetsége (ACT) kiadott egy közös nyilatkozatot, melyben úgy fogalmaznak, hogy „riasztó méreteket öltött az álhírek internetes megjelenése és terjedése a világjárvány idején”, mely „pusztító hatást gyakorolt a közegészségügyi erőfeszítésekre.”

A médiaszervezetek szerint az internetes platformok üzemeltetői által 2018-ban aláírt magatartási kódex nem hozta a várt eredményeket, és nem sikerült hatékonyan védekezni a dezinformáció terjedése ellen, mert az Európai Bizottság a médiaplatformok üzemeltetőinek jóakaratára támaszkodik. Továbbá úgy gondolják, hogy az uniós intézkedéseknek nem a büntetés kiszabására kéne hangsúlyt fektetnie, hanem segíteni a médiumokat és nagyobb internetes oldalakat (Facebook, Google) abban, hogy ha hamis hírrel találkoznak, önállóan tudjanak cselekedni.

A szervezetek szankciókat szeretnének

A friss közleményben lehetséges megoldásként azt javasolják, hogy hozzanak létre egy szankciórendszert, amely a magatartási kódex aláíróit önálló, gyors és hatékony cselekvésekre ösztönzik. A szabályrendszernek emellett garantálnia kell az újságírói és szerkesztői szabadságot, valamint az alapvető jogok biztosítását is.

A közlemény aláírói arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy folytassák az online platformokkal megkezdett tárgyalásokat.

Az EU intenzívebb támogatást ígér a független médiumoknak

A közleményt a médiaszervezetek azt követően adták ki, hogy Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke múlt szerdán bemutatta a koronavírus-járvány idején tapasztalt álhírek terjedéséről szóló jelentését az álhírek elleni küzdelemhez kötődő intézkedésekről.

Az Európai Bizottság jelentésében kiemelte, hogy a megbízható, hiteles médiumok akár emberek életét is megmenthetik és általuk az álhírek is kevésbé tudnak terjedni. Éppen ezért bejelentették, hogy az Európai Unió intenzívebben fogja támogatni a független médiumokat, politikai és gyakorlati szinten is.

Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke
Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke

Vera Jourová leszögezte, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának és a demokratikus vitának a biztosítása központi szerepet foglal el az álhírekre adott válaszlépések között. Az Európai Bizottság továbbra is figyelemmel kíséri a tagállamok által a koronavírussal összefüggésben hozott rendkívüli intézkedéseinek uniós jogra és értékekre gyakorolt hatását.

Vera Jourová elmondta azt is, hogy a főként online felületeket használó csalók sok fogyasztót megtévesztettek azzal a céllal, hogy túlárazott, hatástalan vagy veszélyes terméket vásároljanak. Ezért az Európai Unió azt akarja, hogy a közösségi média platformjai tegyenek többet a világjárványhoz kapcsolódó egészségkárosító csalásokkal és összeesküvés-elméletekkel szemben.

(MTI nyomán)

További hírek olvashatók a Media1.hu-n.

Borítókép: Unsplash
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások