Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány

Novák Katalin köztársasági elnök lemondásakor a búcsúbeszédét olvassa 2024.02.10-én a Sándor-palotában

Novák Katalin lemondása nehéz helyzetbe hozta a fideszes médiát

Úgy számolt be a Metropol, a Bors, az Origo és több más, Fidesz-közeli sajtótermék Novák Katalin köztársasági elnök lemondásáról szombaton, hogy csak a leköszönő államfő búcsúbeszédének szövegét közölték a hírben, magát a kontextust, azaz hogy tulajdonképpen mi vezetett ide pontosan, nem írták bele, ráadásul a Metropol mintegy egy hónapja nem közölt Novák Katalin címkével ellátott hírt a mostani lemondóbeszéd előtt, tehát azok az olvasók, akik csak a Metropolt követik, nem érthetik a nyilatkozatot, mi történt.

Kovács István, a Megafon vezetője és a Budapesti Metropolitan Egyetem

A Megafon vezetője és a PestiSrácok embere is oktat a Budapesti Metropolitan Egyetemen

A Media1 megtudta, hogy több, Fideszhez közeli médiamunkás és a Megafon nevű Fidesz-közeli propagandahálózat ügyvezetője is tanít a METU-n. Az oktatók közé került Kovács István Gergely, a Megafon ügyvezetője és például az a rendező is, aki az Elment az öszöd című, állami támogatás igénybevételével megvalósult filmet készítette, illetve a PestiSrácok című fideszes revolverlaptól és a Magyar Nemzettől is vannak oktatók.

Portik Tamás betiltott interjúival foglalkozik az Átlátszó

Portik: A Magyar Nemzetnek adott interjúmat is letiltotta a BVOP

Portik Tamás a Fővárosi Törvényszéken zajló Fenyő-perben az utolsó szó jogán elhangzó beszéde szerint nemcsak az Átlátszót, de a Magyar Nemzet című kormánypárti lapot is cenzúrázta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) és nem engedett megjelenni Portikkal egy interjút. A Magyar Nemzet és az MTI a bírósági tárgyaláson történtekről közölt tudósításában Portik beszédének ezen állítását egész egyszerűen kihagyta és nem válaszolt az Átlátszó kérdéseire.

Mandiner.hu.

Hazugságot állít a Mandiner és a Szent Korona Rádió

Rövid időn belül másodjára hajlítja meg a valóságot és közöl lejárató célzattal hazugságot a Mandiner a Media1-et támadva. A Fidesz-közeli weblapot az sem zavarja, hogy a Mandiner több testvérlapja korábban már jogerősen bírósági pereket vesztett és helyreigazításra kényszerült.

Selim Etkar, a DK rendezvényét gázpisztollyal megzavaró garázda elem a HírTV Paláver című műsorában 2024.01.29-én

A HírTV tegeződős beszélgetést sugárzott a Dobrev Klára rendezvényén gázpisztolyt rántó garázdával

Etkar Selim volt a napokban a HírTV és a Hír FM Paláver című műsorának „sztárvendége”, akit Lentulai Krisztián műsorvezető tegeződős, baráti hangvételű beszélgetéssel népszerűsített. Selimet néhány hónappal korábban a Debreceni Ítélőtábla bűnösnek találta, amiért többször is gázpisztolyt szegezett egy idős férfi arcának Dobrev Klára és az egri DK rendezvényén az utcán.

Mandiner újság, Navracsics Tibor, közterületi plakát, hirdetőoszlop, lakótelep

Állandó műsora lesz a Kossuth Rádión a Mandinernek

Ezentúl a kormányközeli Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz tartozó Mandinernek minden héten lehetősége lesz a közpénz-finanszírozott Kossuth Rádióban, hogy a hetilap tartalmait népszerűsítse.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások