
Oltásellenes tüntetők foglalták el az ITV és a Channel 4 központját Londonban
A Channel 4 híradósát, Jon Snow-t összeesküvés-elmélet hívők üldözték a London központjában található ITN épületénél történt incidens során.
A Channel 4 híradósát, Jon Snow-t összeesküvés-elmélet hívők üldözték a London központjában található ITN épületénél történt incidens során.
A cég kezdetben visszatartotta az első negyedéves jelentést, majd inkább kiadott egy második verziót is.
Miután Bucsi László székesfehérvári kórházigazgató áprilisban adatokat osztott meg a nyilvánossággal a COVID-járvány súlyosságával kapcsolatban és nyíltan beszélt a kórházi állapotokról, a kórházigazgatót berendelték a Belügyminisztériumba, ahol kérdőre vonták. A kormány más lépésekkel is igyekezett elzárni a nyilvánosságot attól, ami a járvány harmadik hulláma alatt történt: miközben a lakosságarányos halálozás világszinten is rendkívül magas volt, a kormány sikerkommunikációt folytatott.
A bezárás kapcsán azt emelte ki a CINEMApink, hogy a koronavírus elmúlt másfél éve nekik is roppant nehéz volt.
Több száz profilt tiltottak le, melyek a Pfizer és az AstraZeneca vakcináinak hatásosságát igyekeztek gyengíteni.
A BBC már csak bérbe adható stúdiókat tart fenn az épületben, a valódi londoni központja a tévedésből megrohamozott épülettől hat kilométerre található.
Az eredetileg influenszereket célzó, a Pfizer-oltásokkal kapcsolatos álhírkampány állításai az angol nyelvű orosz sajtó mellett a magyar Ripost nevű kormányközeli bulvárlapban és az Alternatív Hírek nevű oldalon is megjelentek.
Az előfizetéses szolgáltatások a koronavírus-világjárvány alatt sok új fogyasztót tudtak elérni, azonban az újranyitás után a szolgáltatóknak többet kell tenniük az előfizetők megtartásáért.
Ebben annak is szerepe volt, hogy tavaly a koronavírus első hullámának hatására sok hirdető elhalasztotta a tévés reklámkampányát, mostanra viszont kezd normalizálódni a helyzet.
2021 második negyedévében a lapkiadók többsége vesztett, nyert viszont az RTL Magyarország és a TV2 Média Csoport.